Nagy Emma Quintet – bővített teltház a BJC-ben 01. 11-én

Számtalan mosolypárbeszéd a színpadon, zeneszerzés és előadóművészet áramló szeretettel, hatalmas tudással, precizitással és könnyedséggel. Nagy Emma az egyik legegyedibb hangtónussal, énektechnikával, nagyfokú érzékenységével áramló zeneiséggel játszik.

Nagy Emma – ének, zeneszerzés

Oláh Krisztián – zongora, zeneszerzés

Cseh Péter – gitár, zeneszerzés

Dénes Ábel – nagybőgő, zeneszerzés

Klausz Ádám – dob, zeneszerzés

A koncert a „Modern Happy”-vel kezdődik, megilletődöttség a teremben, finom kapcsolatfelvétel az előadók és a közönség között. Szinte észrevétlenül húznak bele a teremtett világukba. Ellensúly és egyensúly, pont és ellenpont a műben és az előadásmódban egyaránt.

Oláh Krisztián egyik kompozíciója, a „Why Love” lendületes kísérletezéssel csendül fel (minden alkalommal). Ez az egyik legkísérletezőbb Nagy Emma Quintet zenemű. Klausz Ádám kiapadhatatlan változatossággal dobol, a visszafogottsága nem megy a zsenialitása rovására. Cseh Péter őrült gitárszólót játszik, számtalan találó frázissal.

A koncerten játszott két legnyugalmasabb művet – az „I Lay Down”-t és a „Four Eyes Open”-t – Oláh Krisztián érzékeny átvezetéssel köti össze. Az egyik leggyönyörűbb Nagy Emma improvizáció hallható. Leírhatatlanul tisztán intonál, legyen szó bármilyen kiénekelhetetlenségekről.

Oláh Krisztián zongoraszólója belső ellenpont a legcsendesebb műhöz. Cseh Péter elrugaszkodott gitárimprovizációjához Oláh Krisztián meglepő harmóniákat játszik staccatoban. Ebben a zenei párbeszédükben az egyik legjobban érzékelhető, amikor a disszonanciák elérnek egy olyan határt, ahol a keménységüket elveszítve gyermeki játékká változnak. Elhalkulás után azt gondolhatjuk, hogy visszatérés következik, viszont Cseh Péter a koncert egyik legmeglepőbb pillanatát adja egy sforzando disszonanciával, melynek feloldásával pillanatok alatt visszavezetnek a témához.

Először játsszák élőben a „When the Loving Comes”-t. Oláh Krisztián a lemezen elektronikusan megszólaltakat akusztikussá változtatja, a zongora húrjain közvetlen játszik egyik kezével.

Nagy Emma a refrént egy oktávval feljebb énekli a stúdiófelvételhez képest. Ebben a műben Oláh Krisztián a legjobb értelemben őrülten improvizál, sőt, még őrültebben, mint a stúdiófelvételen. Nagy Emma mintha végtelen levegővel énekelné a sűrű sorokat. Hosszú idő után is ugyanolyan intenzitással formálja a hanghullámokat, mint a levegővételt követő másodpercekben.

Egy 9/8-ados műben a dallam először szúrásszerű hangzáselemekben jelenik meg, majd lágyan veszi át később az ének. Nagy Emma mély hangjai még jobban csillognak, mint bármikor ezelőtt.

A „Commodore 64” munkacímű Klausz Ádám szerzeményben a nyugalomból lendületet formálnak, így eggyé válik a két irány, bármelyből szemezhetünk bőséggel.

Nagy Emma szerzeménye, az „LFO” kellemesen, békésen áramlik, viszont a disszonanciakezelése, arányrendje miatt is izgalmas.

„Kicsit líraibb lett ez a koncert, úgyhogy most…” - mondja Nagy Emma, majd elkezdik a „Look Thru”-t, mely Dénes Ábel szerzeménye. Arra a koncepcióra épül, hogy két egymás melletti szobában más műfajú zenét játszanak. Összefűzi az ellentéteket, magától értetődőek lesznek együtt.

Hallott(ál)-e már ehhez hasonló művet? Valószínűleg nagyon kevesen vannak, akik igen.

Felbukkan Igor Sztravinszkij „Tavaszi áldozat” című művének nyitómotívuma. Oláh Krisztián összeköti a „Look Thru”-val, mivel 3 hangban dallamrokonok. Erre építi zongoraszólóját. Oláh Krisztián mindig nagy intenzitással improvizál, motívumismétlései újrafelfedezőek, mert mindig hozzátesz valamit, a variációit is újravariálja.
Klausz Ádám szokatlanul ellenpontozza egyik improvizációjában a „Look Thru” meglepetéseit, éppen ezzel meglepve minket. Majd egy pianissimonak ígérkező mozdulattal meghozza a várt elszállós improvizációt.

„Február 3-án lesz a Trafóban koncertünk Lukács Miklós közreműködésével, ott teljesen más lesz a koncert” – mondja Nagy Emma.

Spirituális repülésre visz az „Amen” munkacímű Nagy Emma szerzemény. Éneke szinte végig a magas regiszterben szárnyal. Fényes hangtónusa egy pillanatra sem válik hűvössé. A kétvonalas Fiszre érkezik kristálytisztán, ráadásul nagy szeptimugrással. Ez a mű tovább kísér különleges emlékezetessége miatt, pedig nem használ sok ismétlést.

Szünet nélkül folytatják a „This Won’t Last”-tel. Lendületes mind a megírt, mind az improvizált részei ennek a Cseh Péter szerzeménynek. Az ismétlés nem kelt ellenérzést semmilyen formában, mert mindig előrevisz az ő művészetükben. Nagy Emma egy ponton zenei kiáltással tart ki egy hangot, a tónusából egy csöppet sem veszít közben.

A „Set to Face”-ben (is) fokozzák a fokozhatatlant. Dénes Ábel olyan bátor imrovizációt játszik, amilyet még nem hallottam nagybőgőn. Összefonódva hangszerével, szédületes tempóban nyitja a dalt, alkotótársai boldogan és odaadással figyelnek. Éppen a megfelelő pillanatban csatlakoznak egy tréfás glissando után (természetesen a közönség ovációja alatt).

Nagy Emma és Klausz Ádám közös improvizációja egy csoda. Nagy Emma a segítő mássalhangzók nélkül is mindent tökéletesen szólaltat meg. Merész, disszonáns zárás a kezdet Cseh Péter gitárimprovizációjához. Még több komplexitást adott a témához is, mint korábban.

A Budapest Jazz Club közönsége nemhogy a terembe alig fért be - a sűrű széksorokhoz a szünetben plusz egy sort bevisznek. A koncert időtörténetében előre haladva fokozódik a közönség aktivitása az ováció minden tárházával. Összhang a nézőtéren és a „Syncedpadon" lebegő derűvel, szeretettel.

Jöjjenek/ gyertek február 3-án, pénteken a Trafóba a következő Nagy Emma Quintet koncertre, ahol Lukács Miklós is közreműködik!