No Limit: Homerun 2011. július 07., Dr. Gregorits János
A 2010. évi Bécsi Ünnepi Heteket a városháza előtt felállított nagy szabadtéri színpadon nyitották meg. Bejött három muzsikus: egy hegedűs, egy zongorista és egy nagybőgős és minden konferálás nélkül elkezdtek egy sodró lendületű darabot, amelynek az volt a címe, hogy „Ländler 7/8-ban”. Nagyon tetszett, de fogalmam sem volt róla, hogy kik játszották. Azóta már tudom, hogy Roman Janoska hegedült, testvére Franz Janoska zongorázott és Georg Breinschmid nagybőgőzött. Ez a formáció a „Brein”s Café”, ami már Ausztrián kívül is ismertségre tett szert. A lemezpolcunkra most érkezett „Homerun” című albumban mindjárt felfedeztem a Janoska-testvéreket, akik Julius Darvas basszistával és Ernst Grieshofer dobossal együtt alkotják a „No Limit” kvartettet. Az album zenei anyaga egyfajta ötvözete a cigányzenei hagyományoknak és a modern jazznek, tehát jóval bonyolultabb és igényesebb, mint a manapság eluralkodott, Django Reinhardt-ot utánzó, úgynevezett gypsy swing. A „No Limit” nem a statikus, „beton négy”-en alapuló, ritmusgitárral – esetenként akár hárommal is – megtámogatott swinget játssza, hanem kortárs modern jazzt. A cigányzenei hagyományok elsősorban Roman Janoska hegedűjátékában jelentkeznek, mindig a megfelelő helyeken, váltogatva a be-bop frázisaival megtűzdelt, lendületes „straight ahead” improvizációkkal. Az elhangzó darabok, sorrendben: „Atlantis”, „Akzidens”, „Orient”, „Djelem”, „Blues con Furore”, „Blue Vernissage”, „OJ Tate” és „Epilog”, különféle folklorisztikus (például orientális) elemek mellett jó adag Chick Corea hatást is felmutatnak, úgy dallamilag, mint ritmikusan. Ami a zenészek teljesítményét illeti, ott elsősorban Roman Janoska-t szeretném kiemelni, aki virtuóz játékával az együttes motorja, hasonlóan technikás testvére, Franz mellett. Az együttes vezetője, Julius Darvas, megbízható és kultúrált „bass line”-t játszott, hagyva érvényesülni a két Janoska hosszú lélegzetű szólóit, amelyek végülis az együttes profilját adták meg.(A stúdió hangmérnöke viszont nem keverte kellő dinamikai szinten a bőgő szólamát, véleményem szerint az sokszor elmosódott.) Ernst Grieshofer dobolása sem elégített ki, kíséretét nem találtam eléggé érzékenynek, szólói ezzel szemben jobban sikerültek. Úgy vélem, hogy a virtuóz hegedűs mellé/mögé, ha nem is virtuóz, de ennél jobb dobos kellene.
