GFS Trio az Akváriumban
Trilok Gurtu, Paolo Fresu és Omar Sosa valami olyan hihetetlent művelt az Akváriumban október 20-án, ami túlmutatott három zseniális muzsikus stílusalkotó örömzenélésén.
Három nagyszerű, magával ragadó egyéniség, három látszólag teljesen különböző zenei világ és kultúra, valamint három lenyűgözően virtuóz muzsikus: ők a GFS Trio. Trilok Gurtu indiai ütőhangszeres, Paolo Fresu olasz trombitás és Omar Sosa kubai zongorista és billentyűs alkalmi együtteséről kevés lenne azt állítani, hogy a lehető legélvezetesebb módon fuzionálták saját zenei világaikat; ennél sokkal többről volt szó, egy olyan lélegzetelállító produkció született a színpadon, amit ritkán hallhat a közönség nemcsak Magyarországon, hanem a világon bárhol. Az igazi örömzene legmagasabb fokát élvezhette a nagyérdemű, ahol az egymás gondolataira történő reflektálás annyira zsigerből jött, mintha nemcsak zenésztársak, de minimum testvérek lennének a trió tagjai. Elmosódott minden határvonal a különböző zenei stílusok és kultúrák között, és csak az önmagában álló, nagybetűs ZENE töltötte be az Akvárium színpadát, annak mindent elsöprő energiájával. Egyszerűen nem volt olyan pillanat a koncerten, amikor egy kicsit is lankadt volna a figyelem.
Gurtu talán a világ legkiválóbb ütőse, nem hiába választotta a Downbeat ötször is a legjobb percussion-ösnek. Stílusa az indiai zenében gyökerezik, tabla-játékát viszont minden nehézség nélkül képes bármire alkalmazni. Emellett merész kísérletező, újító, énekes is. Az egyik lassabb, spirituális hangvételű számban egy vízzel teli vödörbe mártogatott különböző méretű cintányérokat, és ezek fel-alá mozgatásával hozott létre nagyon érdekes hangzásokat. Használta a jellegzetes indiai szájdobolást is, méghozzá egy fergeteges scat-párbaj keretein belül, amit Omar Sosa-val vívott, és ami a koncert legviccesebb és legkatartikusabb pillanata volt egyben.
Omar Sosa az az ember, aki a kislábujja körméig csordultig van zenével. Látszik rajta, hogy ha muzsikál, akkor azt minden porcikájával teszi, és minden egyes hangnak úgy örül, mintha akkor hallaná életében először. Ahogyan az improvizációk közben egymásra mosolyogtak Gurtu-val, az olyan volt, mint amikor két kisgyerek kígyót tesz a tanár fiókjába, és várják a pillanatot, mikor nyitja ki. Sosa-ban volt a legtöbb humor, a legtöbb játékosság és a legtöbb energia, szinte végigtáncolta az egész koncertet. Forró karibi témákat, mediterrán ritmusokat, old-school szinti „szőnyegeket” és pikáns Rhodes-piano szólókat adott a közösbe. A Gurtu-val való összjátéka pedig külön fejezetet érdemelne a jazz nagykönyvében.
A trió harmadik tagja Paolo Fresu volt, aki trombitájával a hagyományos jazzes ízt hozta. Palettája a lebegtetett, finom hangoktól a széteffektezett, hápogó futamokig terjedt, nem fukarkodott az elektronikával. Méltó tagja volt a társaságnak, tudott háttérbe vonulni, ahol kellett, néha csak ütögette a trombitát, mindig ráérzett arra a hangulatra, amire rá kellett érezni.
Aki ott volt ezen az estén az Akváriumban, az egy olyan élményben részesült, amit garantáltan nem fog könnyen elfelejteni. Aki nem, az lemaradt az év eddigi talán legjobb jazz-bulijáról.
