In memoriam: 10 éve halt meg Szele Tibor (1935. március 18. Budapest – 2001. augusztus 29. Budapest)
10 éve, 2001. augusztus 29-én halt meg váratlanul Szele Tibor jazzmuzsikus előadóművész. 64 éves volt. Szele Tibor főhangszere a harmonika, de hamarosan a melodika, azaz a zongorabillentyűs szájharmonika elismert játékosává vált, emellett szintetizátorosként is gyakran szerepelt.
Hardi Tamással 1999-ben. Fotó Karai Sándor
Négy éves volt, amikor karácsonyra egy hegedűt kért a szüleitől, amely azóta sem tisztázott körülmények között a fa alatt, egy 12 basszusos kis tangóharmonika formájában jelent meg. Egy pillanatnyi csalódás után máris megszerette a hangszert és szülei legnagyobb meglepetésére 2 napon belül mindent, amit ismert, el tudott játszani, rövidesen pedig már a balkéz basszusgombjait is használta. Erre vonatkozóan egy kedves történetet mesélt el Szele Tibor a Magyar Rádió „Magyar jazz archívuma” című sorozatában, még 1996-ban. A 4 éves kisfiú néha fellépett a helyi (Rákosfalva) kultúrházban és a közeli iskolában, de mivel sem kottát, sem betűt nem tudott olvasni, a testvére egy lapra felrajzolta a repertoárját. Pl.: a „Megy a gőzős, megy a gőzös”-t egy kis mozdony rajza jelentette. 6 évesen kezdett tanári irányítás mellett komolyabban ismerkedni a zenével, és 8 évesen egy országos harmonikaverseny II. díját szerezte meg, mégpedig olyan zsűri döntése alapján, akik között ott ült Jáhn Antal és Hlaszny Béla, mindketten ünnepelt harmonika előadóművészek és zenekarvezetők, továbbá Fóthy János zongorista, dalszerző és zenekarvezető. A háború vége felé a fellépések nemcsak a művészi ambíciókat szolgálták. Az oroszoktól lisztet és cukrot is lehetett kapni a „Kalinka”-ért, „Poljuska”-ért, vagy egy felismerhető „Ej uhnyem”-ért. Ennek a versenynek az eredményeként 8 évesen bekerült a haknivilágba. Az Erzsébetvárosi Színházban olyan ünnepelt és országosan ismert művészekkel szerepelt együtt, mint pl.: Alfonzó, Tarjáni Tóth Ida, Hlaszny Béla, Türk Berta, vagy a Latabár testvérek. A következő év egy másik világot nyitott meg a kisfiú előtt. Szülei megismertették az Amerikát megjárt Lőrincz Albert tanár úrral, akitől megtudta, hogy nemcsak klasszikus zene létezik, bár Szele „Költő és paraszt” nyitány feldolgozását nagyon megdicsérte, hanem van mindezek mellett más is, például jazz is és igényes swinges tánczene. A következő év, az 1946-os Metró-Goldwin-Mayer filmcég tehetségkutató versenye, amelyről lapunk, más témában ugyan, de többször is hírt adott. Ennek volt nyertese, a csodagyerek Víg Tomi, és második helyezettje a Gottlieb jazzegyüttes (a zongorista Zágon Iván és a vibrafonos Radics Gábor közreműködésével). Szele Tibor ugyancsak részt vett ezen a versenyen, és eredményével, mely szerint eljutott a döntőig, meg volt elégedve.
A Szinház című hetilap 1946 évi 48.számából
Az 50-es évek új kihívást jelentettek számára. Maradt a klasszikus zenei érdeklődése, elismerések sem maradtak el, dr. Vasadi Balogh Lajos karmester szimfonikus hangversenyeken léptette fel. Tanulmányait a Kandó Kálmán Technikumban folytatta, ahol ez a most megismert világ ugyancsak felkeltette az érdeklődését. A kezdetektől kezdve hallgatta a washingtoni Willis Conover jazzműsorokat (Voice of America), sőt technikumi évei alatt ezeknek a műsoroknak a rögzítésére lemezvágógépet konstruált, amellyel Pyral alapanyagra tudott 4-5 percnyi zenei anyagokat felvenni. A Kandó Technikum még egy fontos dolgot tartogatott számára, egy padban ülve töltött 4 évet és kötött barátságot a zongorista Fogarasi Jánossal, aki hozzá hasonlóan, akkor már teljesen elkötelezte magát a jazz iránt. Mindkettőjüket végigkísérte egész pályafutásuk során az újabb és újabb harmóniai megoldások keresése.
Négykezes Fogarasi Jánossal a Kandóban
Főhangszerével, a harmonikával
További ösztönzést jelentett –sok más jazz-zel ismerkedő zenésszel egyidejűleg- Idrányi Ivánnal való megismerkedése és barátsága. Idrányi, festő édesapja műtermében rendezett lemezhallgatásokat, mert kapcsolatai révén hozzájutott amerikai jazzlemezekhez, ami akkoriban valóságos szenzációszámba ment. 15-16 éves korától kezdett jazzérdeklődésű barátaival kisegyütteseket szervezni. Akikre a kezdeti évekből emlékezett: Deák Buci gitár, Tézsla Tamás nagybőgő, aztán szép sorban, majdnem mindenki partnere volt. Indult a tánciskolai fellépések sorozata, Farkas Jenő máig híres tánciskolájában 2 zongoristával, Pitó Tiborral és a fiatalon meghalt Tihanyi Péterrel, aki különleges tehetségű, nagyreményű muzsikus volt. Az akkori fellépési lehetőségek az OSzK működési engedélyéhez kötődtek, neki ez már 1953-tól megvolt. Következett az ORI vizsga. Ugye emlékszik mindenki erre a nagyhatalmú szervezetre? Országos Rendező Iroda. ORI vizsgát dr. Garay Attila együttesével tett, ahol Lakatos „Ablakos” Dezső szaxofonozott, Scholz Péter nagybőgőzött és Szalai Gábor dobolt. Az 1954-es év még egy kísérlettel gazdagította a muzsikusi pályafutását. Megismerkedett az énekes (emellett nagybőgős, tubás, helikonos és még néhány hangszeren játszó) Hardi Tamással, aki vokálegyüttest alakított, és Tibor nemcsak hangszerelt számukra, hanem vokálénekesként is kipróbálhatta magát. A Kandó, mint legendás középiskola kellő műszaki alapokat nyújtott Szele Tibornak és kitűnő tanuló lévén, felvételi vizsga nélkül került be a Műszaki Egyetemre, ahol 1958-ban szerzett elektromérnöki diplomát. Pályafutása ezután a műszaki tervezés és a zenélés között oszlott meg. Egyetemi tanulmányai miatt elutasítani kényszerült pl.: Holéczy Ákos ajánlatát. Az elsők között lépett fel, a mára már legendássá volt Dália Jazzklubban, mégpedig a vibrafonos, de legalább ugyanolyan jó zongorista, Radics Gábor, később pedig Fogarasi János együttesével . A már említett rádióműsorban többször is visszatér a híres Ifjúsági Parkban történt fellépéseire. A legjelentősebbnek az 1962-es szezont tartotta, ahol májustól szeptemberig, azaz öt hónapon keresztül Bognár György nagybőgős és Haigli Tamás dobos társaságában, Kőrössy János zongoristával játszott. Gyakran emlegette, hogy amit ez alatt az időszak alatt tanult Kőrössytől, azt a tudást és tapasztalatot máshonnan nem lehetett volna megszerezni. 1964-ben a Qualiton lemezgyár Modern Jazz Antológiáján Fogarasi János együttesével szerepel, ahol a nagybőgős Bokány Ferenc, a dobos pedig Mészáros Sándor, becenevén „Kutya”. 1984-ben a Pesti Vigadóban került sor a mai magyar jazz egyik legjelentősebb jazzkoncertjére. A hazai vezető jazzmuzsikusok közül 32-en léptek fel ezen a monstre megmozduláson, ahova természetesen Szele Tibor is meghívást kapott.
Az utolsó másfél évtizedben a mérnöki hivatását gyakorolva vállat ugyan különböző fellépéseket (például a Magyar Rádió Márványtermében, különböző, többek közt az „Old Stars” formációval), de a zenét egyre inkább hobbiként művelte. 1995-ben Fogarasi Jánossal, a nagybőgős Egri Jánossal és a réges-régi baráttal, Szalai Gábor dobossal egy sor hangfelvételt készített a Magyar Rádió részére. (A producer Csányi Attla volt! – a szerk.) Itt nemcsak az általa divatba hozott melodika nevű hangszeren játszott, hanem hagyományos harmonikán is, amelyen nemcsak modern jazzt játszott, hanem vezető jazzmuzsikusokat tudott megnyerni partnerként, ehhez a ma is gyakran gyanakodva méregetett hangszerhez. Tanítást sohasem vállalt, pedig gyakran hívták a legkülönbözőbb iskolákból, ugyanakkor műszaki ismereteit, tervezési eredményeit a hangszerkészítés, hangszer restaurálás és eddig ismeretlen megoldások kialakításának szolgálatába állította. És hogy milyen tervezési eredményekkel büszkélkedhet Szele Tibor? A közszolgálati Magyar Rádióban, a legtöbb stúdióban nemrégen még megtalálhatók voltak és működtek azok a keverőpultok, amelyeket ő tervezett és a Mechanikai Labor (létezik még???) gyártott. Ha belépett az egyik stúdióba, első pillantása mindig a féltett és szeretett eszközökre esett és elmosolyodott, amikor használatban látta valamelyiket.
Szele Tibor tele volt tervekkel, amikor egy váratlan szívroham végzett vele. Amikor most felidéztük életútjának egy-egy epizódját, érdemes egy pillantást arra is vetni, hogy a hangszer, amelynek nálunk is meglehetősen változó, többnyire negatív megítélése volt és csak egy-egy nosztalgiahullám tereli rá átmenetileg a figyelmet, az ő eddig ismeretlen megoldásai hozzájárultak a hangszer jobb megítéléséhez és elfogadásához.
Pege Aladárral és Kovács Gyulával 1984
