JazzMa

Friss Hírek

ANTONIO SÁNCHEZ2019. január 21.
Jazzlista - január 19.2019. január 19.
BJC 11!2019. január 17.
Shorter, Wayne: Emanon2019. január 16.
Gone but Not Forgotten 20182018. december 31.
A JAZZ ESSZENCIÁJA2018. december 30.

Hírek

RITMUSORGIA ÉS DOB-WORKSHOP, AVAGY A ZHENYA STRIGALEV TRIO FEAT. ERIC HARLAND PROJECT A BJC-BEN 2015. DECEMBER 17-ÉN SZÖVEG: MÁRTON ATTILA FOTÓK: CSÉCSI ATTILA

Nem szoktam megváltoztatni a koncertek megnevezését, de a tegnap este nem csak azért volt különleges, mert az orosz származású altszaxofonos az eredetileg meghirdetett kvartett felállás helyett hármasban lépett fel, hanem amiatt is, mert az egész est „hőse” és főszereplője a dobos Eric Harland volt, aki olyan produkciót nyújtott, amelyet még egy hozzám hasonló veterán koncertlátogató sem sokat látott.

dscf0002.JPG


Szóval az általam adott „featuring” ebben az esetben nem pusztán divatos kifejezés, de a tényleges helyzet felvázolása, sőt akár Eric Harland trióról is beszélhetnénk éppen. De menjünk csak sorjában.


dscf0003.JPG


Töredelmesen bevallom, hogy a november-decemberi műsorfüzetben meglátva Zhenya Strigalev Never! elnevezésű kvartettjét meghökkentem, hogy ki lehet a vezér, és hogyan kerül a „Világsztárok a BJC-ben” című – tényleg szenzációs koncerteket hozó – sorozatba. A kísérőket persze mind ismertem, ők a mai amerikai jazzszínpad legnagyobbjai közé sorolhatók és olyan szaxofonosok társaságában bukkannak fel, mint Joshua Redman, Mark Turner, vagy az örökifjú Charles Lloyd. Közülük ketten: a zongorista Aaron Parks és a dobos Eric Harland már jártak is mifelénk. Tim Lefebvre basszusgitárosról már tudtam, de a bolgárnak saccolt fúvósról fogalmam sem volt. Aztán a neten utána ástam és a Google (no meg annak nyomán a klub műsorfüzete) is azt tudatta, hogy a fiú a Florida állambeli St. Petersburg-ben született. Gyanús volt ugyan a neten való erős akcentussal való angol beszéde, meg a lemezei kritikáiban lévő „Russian born” és „Russian emigré” kifejezések, de elhatároztam, hogy ezt a legilletékesebbel tisztázom. Nos, Szentpéterváron született, 2002-ben emigrált, 2007-ben végezte el a Royal Academy of Music-ot Londonban, ahol ma is él. Tény, hogy ingajáratban van London és New York között, de ez a mai körülmények között már természetes. A jelenlegi kvartett a Never! névre hallgat, a korábbi szextettje pedig a „Smiling Organizm” (így z-vel) névvel futott és érdemes a felállást is megismerni: Strigalev altszaxofon, Ambrose Akinmusire trombita, Taylor Eigsti zongora, Tim Lefebvre basszusgitár, Larry Grenadier bőgő és Eric Harland dob! Az új generáció!!!


sam-7924.JPG


A tegnapi este nagy meglepetéseket hozott. Először is Aaron Parks megbetegedett, Tim Lefebvre helyett pedig egy termetes fekete basszusgitáros, bizonyos Linley Marthe ugrott be. (Aki a Zawinul Syndicate tagjaként szintén fellépett már nálunk! – A szerk.)

Másodszor pedig az a fantasztikus teljesítmény, amit a dobos nyújtott egyszerűen felejthetetlenné tette a koncertet. Az már közhelynek számít, hogy a dob már évtizedek óta nem csupán kísérőhangszer, hanem teljesen egyenrangú szerepet tölt be, akár a fúvósszólistákkal való összevetésben is. Pláne, ha ilyen ember kezeli, akihez hasonlót – ezt Ráduly Misivel egyetértésben a szünetben megállapítottuk – Jack DeJohnette óta nem hallottunk. Azért, persze a fiatal generáció soraiban akadnak kiemelkedő tehetségek, mint például a tavaly ilyentájban Mark Turner együttesében hallott Marcus Gilmore, akinek volt honnan örökölnie tehetségét, mert Roy Haynes unokája. Maga az impozáns dobszerelés is  lenyűgöző volt, már akkor is, amikor még nem ült be a „masiniszta”. Két pergődob, két hatalmas Zildijan tányér, két kisebb tányér, lábcsin, Gretsch nagydob és két „tom-tom”, de lehetett ott még más is…


dscf0013.JPG


De a tegnap esti „dobshow” (amit akár dob-workshopnak is nevezhetnék) többek között azért jöhetett össze, mert a zongorista hiánya miatt még több szerepet kaphatott a dobos, együttműködése pedig elsősorban az egyébként is kiváló basszusgitárossal olyan szárnyakat adott neki, amin tényleg repülni lehetett. De – mint tudjuk zenéről írni olyan, mint az építészetet eltáncolni. Mindenesetre szájtátva néztük-hallgattuk mindannyian a zsúfolásig megtöltött teremben ülők és a szakma részéről az első sorokban figyelő Serei Dániel, Varga Bendegúz, Szabó Dániel Ferenc, Benkó Ákos és Lukács Miklós (aki ugyan nem dobos, de aki időközben játszott Charles Lloyd együttesében is és régi barátság fűzi Harland-hoz). Remélem voltak távolabb más ismerősök is, de a szünetben magam is a zenészekkel töltöttem az időt. Strigalev nem „ízig-vérig amerikai”, mint a füzetből megtudjuk, hanem „echte” orosz, akinek nemcsak az angol beszéd, de még a latin betűk használata sem természetes. Nem csoda, mert Florida helyett Leningrádban nőtt fel. Leírta ugyanis nekem a programjuk furfangos címeit, amelyek egy kivétellel (Rollins: St. Thomas) mind az ő szerzeményei voltak és nyilván aligha ismertek még a Duna partján. BioActive, Kuku, Are You Manageable?, Strange Party, Snail és Robin Goodie. Utóbbi kedvenc száma, mert mint elmondta, azt fejezi ki, hogy művészete valahol Robin Hood és a boogie woogie között foglal helyet, utóbbira utal a goodie. Tény, hogy a The Guardian című vezető brit lap „avant-funk”-ként aposztrofálja Strigalev zenéjét. Nagyon érdekes, megtalálható benne olykor egészen az Art Pepper-t (is) felidéző alto-sound és bebopos attitűd, máskor disszonáns free elemek, nem is beszélve a legmodernebb jazz-rock hatásokról, ami miatt olykor az A38 hajón éreztem magam. De a dobos hihetetlen alkalmazkodóképességét, fölényes technikai tudását, egyáltalán nem zavaró, káprázatos szólisztikus művészetét nem győztük csodálni. Ha egyedül lett volna a színpadon, akkor is pillanatoknak tűnt volna a két óra. Méltó társa volt a – számomra abszolút ismeretlen – remek basszer is, volt egy olyan érzésem, hogy lekörözte Tim Lefebvre-t. Ráadásul olyan csodás együttműködés alakult ki Eric-kel, ami akár egy jó duó lehetett volna. Ezzel nem akarom dehonesztálni az altós „leader”-t, de a fontossági sorrend inkább ílymódon alakult számomra (is), pedig én aztán már csak korom miatt is inkább vagyok konzervatív, mint az összesereglett fiatal közönség…

Emlékezetes este volt, jól jártak azok, akik felhagytak a karácsony előtti rohanással és a BJC-ben kapcsolódtak ki. Ebben az esetben pedig még inkább beigazolódott, hogy az orrunk előtt spontán megszülető varázslatot, azaz az élőzenét semmi sem pótolja, az egyszeri és megismételhetetlen. A következtetés levonását olvasóinkra bízom!


dscf0014.JPG


dscf0004.JPG


dscf0007.JPG


dscf0008.JPG


dscf0005.JPG


dscf0011.JPG


sam-7926.JPG

Vissza a hírekhez