A Tóth Viktor Tercett énekesnőkkel az Opusban
Igen különleges este elé néztünk tegnap az Opus Jazz Clubban. A teltház nem is lehetett kérdés; ha a Tóth Viktor Tercett nem lett volna elég közönségcsalogató, két kiváló vendég bővítette a fellépők sorát. Két nem is akármilyen vendég, ugyanis kiváló énekesnőkről van szó: Pocsai Kriszta és Horváth Sára Nina.
Eltérő, színes és izgalmas karakterekről van szó, akik valóban egy újabb szintre emelik a koncert világát. Horváth Sára Nina képviselte a népzenei vonalat, és gyönyörű színt varázsolt a színpadra. Pocsai Kriszta pedig szabadon úszott az őt kísérő zenészekkel. Talán nem is megfelelő kifejezés a kísérés, hiszen valahogy mindenki egyszerre működött szólistaként és kísérőként is.
A tercett tagjairól sem szabad megfeledkeznünk. A zenekarvezető Tóth Viktor szaxofonos mellett bőgőn Orbán György, a doboknál a fiatal Hodek Dávid működött közre. A felállás stabilan működik már 2012 óta, kérdés nélkül egy rendkívül jó formációról van szó.
A koncert kezdete előtt Tóth Viktor sorait olvastam, amelyben az este ötletéről, megvalósulásáról írt. Elmagyarázta, hogy hogyan támadt a gondolat, hogy a tercett vendégei Pocsai Kriszta és Horváth Sára Nina legyenek. Ezek hatására sikerült egy kicsit szentimentális, átérzőbb hangulatba kerülnöm. Tudtam, hogy itt azért több minden lesz néhány örökzöld előadásánál. Szabadság, a zene megélése, a jazz nyelvének gondtalan, örömteli használata.
Az elvárások pedig helytállóak voltak, valóban egy egyszeri élményben volt részünk. Már az elejétől nagyon virtuóz és szabad hangulat lengte körbe a színpadot. A zenészek közötti kapcsolat nagyon élénk volt és felvillanyozó, izgalmas volt szem- és fültanúja lenni az éles váltásoknak. Mindenki képben volt és koncentrált, ha egy-egy váltás nem is volt olyan gördülékeny, gyorsan irányt váltottak. A tempó visszahúzása után jött egy igazán groove-os basszustéma, amire érkezett Pocsai Kriszta és az újonnan érkező elem teljesen beleolvadt az addigi világba. Onnantól tovább úsztak és vittek magukkal engem is, nagyon jól esett hallgatni őket.
Ez az állapot jellemző volt a teljes koncertre. A tercett játéka már magában is egy izgalmas műsort képzett, de minden alkalommal, amikor valamelyik énekesnővel kiegészült a produkció, a zenei élmény egy újabb szintet ütött meg. Kialakult egy atmoszféra, ami az ilyen jazz koncertek sajátja és úgy éreztem, hogy a külvilág kintmaradt a bejárati ajtónál. Szerencsére neki erre az estére már nem maradt hely a teremben.
Világok találkoztak, hozzáállások és megfogalmazások ütköztek és alkalmazkodtak a maguk módján. A népzene sajnos nem kap fontos szerepet a napjaimban, de mikor Horváth Sára Nina feltűnt és énekelni kezdett, nagyon megfogott. Mikor ilyen éneket hall az ember az anyanyelvén, valami különleges érzés keríti hatalmába és kicsit mindig másképp visszhangzik belül. Nem emelném ki egyik énekesnőt sem külön, inkább mindkettőjüket egyszerre. Kiváló zenei élményt nyújtottak az este folyamán a közönségnek.
Persze mikor a tercett maradt fent, mindig megváltozott a hangulat. Kicsit más értelemben szabad és izgalmas. Néha nem is azt éreztem, hogy egy koncertet, egy előadást hallgatok, hanem szimpla beszélgetést a három zenész között. Három barát, akik hangszereikkel hangosan vitatnak meg hétköznapi dolgokat. A testbeszéd és az arckifejezések pedig jól tükrözték a köztük lévő kapcsolatot. Ugyanakkor kapcsolat és zenei játék a közönség és a zenekar között is kialakult, amikor egy gyors blues dal közben Viktor elmondta, hogy bár örömtelinek tűnhet, de ez egy igen szomorú dal. Egy szerzemény egy nádirigóról, aki a fészkéhez visszatérve látja, hogy a kakukk megint ott hagyott egy tojást.
Tehát egyszerre volt az este izgalmas, megható, vicces és szerethető, egy szóval: szabad. Azt kaptam, amit vártam és még többet is, nagyon sajnáltam, hogy nem lehettem jelen a koncert végéig. A bakancslistára természetesen felkerültek a tercett és az énekesnők nevei, örömmel hallgatnám őket máskor is.
