A free jazz kiemelkedő alakjai - 7. rész: PHAROAH SANDERS
1960. december 21-e (éppen idén lesz hatvan éve), New York City, A&R Stúdió: az Ornette Coleman Double Quartet felveszi a "Free Jazz - A Collective Improvisation" című lemezét. Mérföldkő a szabadon rögtönzött zene több évtizedre visszatekintő történelmében. A minden hónap egyik hétfőjén megjelenő sorozat részei a free jazz legjelentősebb képviselőit mutatják be. Hetedik rész - Pharoah Sanders.
Pharoah Sanders 1941. október 13-án született Arkansas állam Little Rock nevű kisvárosában (Bill Clinton is, csak kicsit később!) Farrell Sanders-ként - nagymamája adta neki a "fáraó" nevet (arról nem szól a történet, hogy az "a" és az "o" betű miért "cserélődött" fel).
Eleinte templomi zenét játszott klarinéton, majd a középiskolában kezdett szaxofonozni. Helyi klubokban játszott, később Oakland-be ment tanulni. Itt ismerkedett meg az avantgárd jazz (akkori) jeles képviselőivel (Sun Ra, Albert Ayler, Cecil Taylor). És - a hatvanas évek közepén - a free felé forduló (nála 14 évvel idősebb) John Coltrane-nel. 1965-ben tagja is lett Coltrane zenekarának - egészen JC 1967-ben bekövetkező haláláig. A három esztendő alatt tíz ("hivatalos") Coltrane albumon működött közre - köztük a "Live at the Village Vanguard Again!" (Impulse!, 1966) címűn.
Egy kép kettőjükről a stúdióban.
Közben kiadta első önálló lemezét "Pharaoh" (ESP Disk,1965) címmel.
Két hosszú (24-26 perces) oldal; Stan Foster - trombita, Jane Getz - zongora, William Bennett - bőgő és Marvin Pattillo - dob. (A borító igazolja, hogy a betűcsere még nem történt meg.)
Sanders stílusára sokszor ráhúzták a "spiritual jazz" címkét – nem alaptalanul. Jó példa erre a "Karma" (Impulse!, 1969) - ez volt a második kiadványa a híres cégnél. A zenésztársak: Leon Thomas - ének, ütők; Julius Watkins - kürt; James Spaulding - fuvola; Lonnie Liston Smith - zongora; Reggie Workman, Richard Davis és Ron Carter - bőgő - utóbbi kettő külön, 1-1 számban; Billy Hart, Freddie Waits – dob, és Nathaniel Bettis - ütők.
Még egy hasonló lemez a hetvenes évekből: "Thembi" (Impulse!, 1971).
PS sokoldalúságát bizonyítja - hangszerei: tenor- és szopránszaxofon, altfuvola, koto, harangok, balafon, ütők. A többiek: L. L. Smith - zongora, elektromos zongora, ütők; Michael White - hegedű, ütők; Cecil McBee - bőgő, ütők; Roy Haynes - dob - és még hat (!) ütős.
A több, mint harminc saját neve alatt megjelent albumból egy a nyolcvanas évekből - jellegzetes címmel: "Africa" (Timeless, 1987).
Közreműködnek: John Hicks - zongora, Curtis Lundy – bőgő, Idris Muhammad - dob.
A kilencvenes esztendő(ke)t a "Welcome to Love" (Timeless, 1990) című CD-vel kezdi, ez egy gyönyörű, balladás lemez.
William Henderson - zongora, Stafford James – bőgő, Eccleston W. Wainwright - dob.
A kétezres évek kicsit (talán) kevesebb eseménnyel teltek - eddig.
Nagyrészt régebbi felvételeit adta ki: "In the Beginning 1963-64" (ESP Disk, 2012), és "Live in Paris" (Transversales Disques, 2020) címekkel.
Még mindig koncertezik - példa erre a budapesti, 2018-as MOM Sportban adott hangverseny.
Az idén nyolcvan esztendős muzsikus a free jazz meghatározó alakjává vált. Multiinstrumentalista, kiváló komponista, alkalmazkodó előadóművész. Játékstílusa, sound-ja egyesíti magában Coltrane és Barbieri "hangját" - mégis egyéni.
Akik zenésztársai voltak - az eddig felsoroltakon kívül: Don Cherry, Larry Coryell, Gato Barbieri, Carla Bley, Stanley Clarke, Alice Coltrane, Benny Golson, McCoy Tyner, Randy Weston, Ornette Coleman. De még hosszasan sorolhatnám.
Albert Ayler mondásával zárnám az írást: "Trane (John Coltrane) volt az apa, Pharoah a fiú, én meg a szentlélek."
