Ma született (magyar jazz)bárányok – 63. rész
2021. január 1-én indult ez a sorozatom!
Saját gyűjtésű adatbázisom szerint az élő magyar jazzmuzsikus közül senki sem született március 4-én.







2021. január 1-én indult ez a sorozatom!
Saját gyűjtésű adatbázisom szerint az élő magyar jazzmuzsikus közül senki sem született március 4-én.
Most, hogy november 11-től ismét bezártak a jazzklubok, újra indítottam tavasszal már egyszer már működtetett Karantén jazz című sorozatom.
Arra kérem a magyar jazzmuzsikusokat, hogy készítsenek ilyen felvételeket és küldjék el nekem! Másnap már fel is teszem azokat a www.jazzma.hu-ra!
Önöket Kedves Olvasóink pedig arra kérem, azzal támogassák a szorult helyzetbe került magyar jazzmuzsikusokat, hogy vásároljanak magyar jazzlemezeket!
Ezen a napon
Talán meglepi Önöket, hogy a New York-i fuvolista, Herbie Mann "Push Push" című 1971-es LP-jét a jazz-rock lemezek közé sorolom. Erre több indítékom is van, de a legfőbb, hogy az Allman Brothers Band vezetője, Duane Allman is szerepel az albumon és olyan gitárszólókat játszik, amiket fusion körökben is megirigyeltek akkoriban!
A zenekar vezetőjét, Puskás Csabát kb. 20 évvel ezelőtt a Budapest Jazz Orchestra trombitásaként ismertem meg. Alább neki teszem fel kérdéseimet.
Örömmel értesítjük a hazai jazz közösséget és első sorban a fiatal muzsikus generáció érintett képviselőit, hogy a Magyar Jazz Szövetség sikerrel pályázott két tervezett idei hangszeres verseny megrendezésére és 6 millió Ft-ot kapott.
Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) a vírusjárvány kezdete óta harmadik alkalommal döntött rendkívüli szociális támogatási keretről. Ennek értelmében 60 millió forintot különített el a pandémia miatt meghosszabbított hatósági korlátozó intézkedések következtében nehéz helyzetbe került előadóművészeket megsegítésére. A megítélhető összeg az eltartottak számától, az egy háztartáson belüli egyéb jövedelmektől függően 50 ezertől 140 ezer forintig terjedhet.
2021. január 1-én indult ez a sorozatom!
Saját gyűjtésű adatbázisom szerint az élő magyar jazzmuzsikus közül 5 született március 3-án.
Október 2-án új sorozatot indítottam, amelyben magyar jazzmuzsikusok felvételeit játszom le Önöknek névnapjuk alkalmából.
Erről jut eszembe, vegyenek magyar jazz CD-ket, ezzel támogassák a COVID-19 járvány miatt nehéz anyagi helyzetbe jutott magyar jazzmuzsikusokat!
Most, hogy november 11-től ismét bezártak a jazzklubok, újra indítom tavasszal már egyszer már működtetett Karantén jazz című sorozatom.
Arra kérem a magyar jazzmuzsikusokat, hogy készítsenek ilyen felvételeket és küldjék el nekem! Másnap már fel is teszem azokat a www.jazzma.hu-ra!
Önöket Kedves Olvasóink pedig arra kérem, azzal támogassák a szorult helyzetbe került magyar jazzmuzsikusokat, hogy vásároljanak magyar jazzlemezeket.
Ezen a napon
Öt év után folytatódik a "Gondolataim a jazz-ről" - majd a "GONDOLATAIM" című sorozat. Évfordulók, születésnapok, megemlékezések, koncertek, lemezek - havonta megjelenő írás. Újabb és régebbi zenei történések - egy jazzrajongó gondolatai.
Hatodik évfolyam - harmadik rész.
Kissé megkésett beszámoló egy magyar billentyűstől! – A szerk.
A JazzKarc egy hetente jelentkező magazin, mely a Karc FM 105,9 rádión hallható péntekenként, este nyolc órától, majd éjféltől kerül ismétlésre. A 2016 májusában indult műsorfolyam szerkesztő-műsorvezetője jómagam vagyok -tehát Gáspár Károly-, és Maloschik főszerkesztő úrnak köszönhetően 2017 januárja óta, itt a jazzma.hu-n is lehetőségem van ajánlani kedves Olvasóinknak az aktuális adást!
2021. január 1-én indult ez a sorozatom!
Saját gyűjtésű adatbázisom szerint a magyar jazzmuzsikus közül 4 született március 2-án.
Október 2-án új sorozatot indítottam, amelyben magyar jazzmuzsikusok felvételeit játszom le Önöknek névnapjuk alkalmából.
Erről jut eszembe, vegyenek magyar jazz CD-ket, ezzel támogassák a COVID-19 járvány miatt nehéz anyagi helyzetbe jutott magyar jazzmuzsikusokat!
Most, hogy november 11-től ismét bezártak a jazzklubok, újra indítom tavasszal már egyszer már működtetett Karantén jazz című sorozatom.
Arra kérem a magyar jazzmuzsikusokat, hogy készítsenek ilyen felvételeket és küldjék el nekem! Másnap már fel is teszem azokat a www.jazzma.hu-ra!
Önöket Kedves Olvasóink pedig arra kérem, azzal támogassák a szorult helyzetbe került magyar jazzmuzsikusokat, hogy vásároljanak magyar jazzlemezeket.
Ezen a napon
Steve Swallow 1940 október 4-én született egy New Jersey állambeli kisvárosban, Fair Lawn-ban.
Újabb szemezgetés a következő napok, hetek jazz újdonságaiból.
A letöltéssel megvásárolható Hi-Res formátum, a vinyl, vagy a CD megjelenési dátuma azonos előadó esetén is eltéréseket mutathat, nem feltétlenül megegyező napra esik.