CHICK COREA, amit nekem jelentett
Kissé megkésett beszámoló egy magyar billentyűstől! – A szerk.
Miatta szerettem meg a jazzt. Persze pontosabban a jazz-rockkal kezdődött.
Úgy 15 éves lehettem, sokkolt az élmény, mikor egy barátom magnójáról először meghallottam a Hymn to the 7th Galaxyt és társait… Aztán egy Németországba szakadt rokon hozott egy magnószalagot, rajta az RTF Romantic Warrior című lemeze, plusz még a Song to the Pharaoh King. Utóbbit már végképp nem hagyhattam annyiban, neki kellett állnom leszedegetni… Nővérem énekelt egy-két jobb énekkarban, ha külföldre mentek, minden útról hozott nekem Corea-t. (Komolyzenészént őt a jazz nem érdekelte, a lemezekbe bele sem hallgatott, a borító kinézete alapján választott. Elsőre bizony jól „belehúzott”: Corea free trióját – Dave Holland-del és Barry Altschul-lal… Hát ugye nem erre számítottam… Ráadásul akkoriban egy Blue Note lemez nem volt ám olyan menő, mint a jó kis Hungaroton kiadásúak, melyekre az volt írva, hogy „monó és sztereó tűvel is lejátszható” (szegény amerikaiak csak a sztereót tudták már)… Nekünk akkor még mono lejátszónk volt, úgyhogy unokabátyámnál hallgattam meg, aki ugyan áldott jó ember, de ezzel a lemezzel majdnem elkergetett… Na, a későbbi szállítmányokkal már nem volt probléma: Corea-Hancock kétzongorás meg RTF, Elektric Band LP-k jöttek…)
Debrecenben voltam zeneművészeti főiskolás, Zakar Zoli (Isten nyugosztalja őt is!) fölöttem járt eggyel. Tartott egy ismeretterjesztő sorozatot a jazzről, ott hallottam többek közt a Musicmagic című lemezt is, ez sem volt rám kis „csapás”... (Zoli amúgy levelezett Corea-val – levelezett: azaz nemcsak ő írt neki, hanem bizony egy-két alkalommal választ is kapott…)
Legfogékonyabb éveimben tehát Corea zenéje volt számomra a legnagyobb inspiráció, ő volt nálam a No. 1., és ő is maradt… Mikor erre járt, elmentem a koncertjeire – ha tudtam. Ez hét alkalommal sikerült, ebből 3 Elektric Band volt, a továbbiak: Sextett (C.C., Gary Burton + vonósnégyes), Return To Forever Reunion, Trio (C.C., McBride, Blade), The Vigil.
Fantasztikus muzsikusok vannak szerte a világban, magam is csodálok sokakat, köztük zongoristákat is, de valahogy mindig oda térek vissza, hogy Chick mindenek fölött… Bár elvileg lehet még Corea-nál is jobban zongorázni, de minek… Az az invenciózus, szellemes, briliáns játék és az a ritmika… (Persze lehet, hogy valakinek Jarrett, vagy Hancock játéka még közelebb áll a szívéhez… Nekem talán Lyle Mays volt picit ilyen.) Viszont ami nálam mindenkivel szemben Corea mellett dönt: a zeneszerzői munkássága. Vannak viszonylag egyszerűbb, standard-szerű szerzeményei is, és már ezekből is kiviláglik zsenialitása, hanem aztán a nagyszabású, RTF-nek, Elektric Band-nek írott kompozíciói… Csodás, szinte szimfonikus komplexitás és monumentalitás van a legnagyobb természetességgel odatéve… „Verhetetlen.” (Nálam legalábbis.)
