Május 1. a zongora-vibrafon zene ünnepe is

Amikor azt a párosítást hallom, hogy zongora-vibrafon duó, nekem azonnal Chick Corea és Gary Burton neve jut eszembe, gondolom, nem vagyok ezzel egyedül. Corea pályájának két szakaszában helyezte előtérbe ezt a formációt, amivel mindkétszer – először 1983-ban, majd később 2012-ben – Budapesten is fellépett.

Makoto Ozone (1961. március 25-) japán zongorista Gary Burton felfedezettje és valószínűleg az egyetlen, aki a feledhetetlen Corea-Burton Duo mindkét tagjával koncertezett és lemezeket is készített. Corea-Ozone kétzongorás koncertet nem volt szerencséje élőben megcsodálni a budapesti közönségnek, viszont a Gary Burton–Makoto Ozone Duo 2004-ben fellépett a Zeneakadémián.

Ehhez az alkalomhoz kapcsolódik a japán zongorista és a magyar vibrafonos Szaniszló Richárd (1977. június 11-) személyes ismeretsége. 2012 óta terveznek közös budapesti fellépést, aminek majdnem megrendezéséhez 2020-ban jutottak el, de ez végül a koronavírus járvány miatt elmaradt. (Sajnos nekem is vissza kellett váltanom a jegyet.)

Most végre 2022. május 1-én végre megvalósult a terv, koncert az év elején megnyitott Magyar Zene Házában. Ráadásul nem amolyan összecsapott hakni koncertet kapott a nagyérdemű, hiszen egy egész hétig készültek Budapesten erre a fellépésre. Az ínyenc közönség már ajtónyitás előtt hosszú kanyargós sorban álldogált bebocsátásra várva, végül majdnem telt ház lett, ahogy a termen körbenéztem.

Egy dinamikus Ozone szerzeménnyel kezdtek, megadva az est hangulatának alaphangját, bár meg kell mondani, hogy már a bevonuláskor ritkán hallható ovációval fogadta őket a publikum. A múltat és előzményeket felidéző bevezető beszédek után a „Summer Song”-ot játszották el, ami Szaniszló Richárd szerzeménye. (Nyári dal tavasszal, ahogy Ozone a dal címét kommentálta.) Egy újabb Ozone szerzemény után egy szóló vibrafon produkció következett, amelynek címe „Friends” volt.

Egy kuriózummal folytatódott az este. A koncert előtt Ozone és Szaniszló azon tanakodott, hogyan emlékezzenek meg Chick Corea-ról. Több ötlet is felmerült, végül Makoto egy érdekes javaslatát valósították meg. Corea még Friedrich Gulda (1930-2000) osztrák zongoristával tartott kétzongorás produkciójához írta a „Fantasy for Two Pianos” szerzeményét. (A számot egyébként Corea Makoto Ozone-val is eljátszotta.) Ennek a darabnak zongora-vibrafon duóra átalakított változatát adták elő, könnyen kitalálható címmel: „Fantasy for Piano and Vibraphone”.

Makoto Ozone szóló produkciója is kuriózum volt, egy dixieland stílusban íródott saját szerzemény.

Mint a legtöbb előadott darabhoz, a következőhöz is tartozott egy történet. A „Long Day in France” egy valós esemény sorozat hangulatát dolgozta fel zenében: A Gary Burton együttessel egy szép reggelen indultak el Lyonból a 600 kilométerre lévő újabb koncerthelyszínre. Egy defekt miatt aztán csak percekkel a kezdés előtt érkeztek meg a célállomásra, röviden ez volt a sztori.

Ez a szvit lett volna a tervezett program befejező száma, de ráadás nélkül nem zárulhatott az este. Ozone még 20 évvel ezelőtt Michael Brecker szaxofonossal folytatott együttműködése alatt egy békét remélő – sajnos most is aktuális – szerzeménye volt az első ráadás, amire biztosan előzetesen készültek. A második ráadásra, egy jazz standard-re, már nem vagyok olyan biztos, hogy készültek, de ez nem okozott problémát.

Makoto Ozone személyében egy világsztár zongoristával találkozhattunk. Valahol olvastam, hogy kezdő korában Oscar Peterson volt a példaképe, úgy akart játszani, mint az „utánozhatatlan” kanadai művész. Idővel aztán sikerült elszakadni a Peterson másolásról és kialakítani saját énjét, de a Peterson-féle életöröm megmaradt játékában, a technikával meg végképp nincs gond.

Szaniszló Richárd nem véletlenül Magyarország vezető vibrafonosa, ilyen lehetőség egy világsztárral pedig végképp kihozza a maximumot.

Nem tudom, mit hoz a jövő, de könnyen lehet, hogy az év egyik legjobb koncertjét hallhattuk vasárnap este.