Szombat a Paloznaki Jazzpikniken
Feleszmélve reggel az első gondolat nem lehetett más: vajon mit mond az előrejelzés, módosult-e a tegnapi, ami még esőt jósolt a késő délutáni órákra? Bár jelentős változás nem látszódott a prognosztizált esőveszélyre, mégis bizakodva tekintünk előre, hiszen tudjuk: az előrejelzés nem is annyira megbízható…
A mai nap sok kellemes jazz-csemegével kecsegtet, első felvonásban a Gyémánt Bálint-Oláh Krisztián Duo koncertjére csücsülhetünk le a kedvenc kisszínpadunk székeibe.
A duó két tagja talán nem szorul bemutatásra, hiszen Bálint kis hazánk egyik legjobb jazzgitárosa, aki mindannyi érdekes formációjával és remek saját szerzeményeivel kortársait is inspirálja.
Krisztiánt szintén számtalan csapatban van szerencsénk látni és főként hallani, ahogy a kortárs absztraktációs improvizáció alkot elegyet a klasszikus ritmikai dinamikus elemekkel.
Nem is csoda, hogy kettősük mondhatni a végeláthatatlan lehetőséget jelenti, ha egy színpadra kerülnek egy időben, márpedig most ez történt. A repertoárban bőven találtunk saját és mások által írt kompozíciókat, és persze néhány standardnek is tartható jazznótát.
A kezdés nem volt gyenge az „On Green Dolphin Street”-tel. Mondani sem kell, hogy a dal remekül feküdt a duónak, máris mindenki megkaphatta az alaphangot a koncerthez.
Ezerarcúságukat a Gyémánt Bálint jegyezte „Indigo” című dalban is bizonyították, ahol rendkívül színes árnyalatokkal játszottak el egymással, összhangban a két hangszerrel. Érdékes módon talán a zongoránál is erőteljesebb hatást gyakorol a dal első részében a gitár, melyet persze remek improvizációs szóló követ a zongorától. Ismét a gitáré a szó, gyönyörűen hajlított, íves improvizáció csapódik le a dobhártyánkon.
A pofon és a dalválasz is visszajár, a „Farewell” hangzik el, mely pedig Oláh Krisztián nevéhez kötődik. A dal során szinte beszédbe elegyedik a két zenész a hangszereiken keresztül, kérdésre válasz, visszakérdésre válasz zajlik a színpadon mesterfokon.
Az egyik csúcspont a következő Sting feldolgozás volt, a „Fragile”. Ez a dal személyes kedvencem is az eredeti verzióban, de így jazzesítve egy másik dimenzió felé is megnyitja a dalt. Emlékezetesen Pat Metheny is megtette ezt (Nils Landgren, Esbjörn Svensson, Michael Brecker, Lars Danielsson, Wolfgang Haffner hathatós közreműködésével), mely libabőrösre sikeredett (aki nem hallotta volna még -https://www.youtube.com/watch?v=sya8Bb76-4Q&ab_channel=Photoregard ).
Bálint és Krisztián rendesen elmásznak az eredeti témától és már ki tudja hol is járnak, némi elmélyült kísérletezgetést is érzek a levegőben, ami körbeleng bennünket.
Ezt az élményt egy kicsit tempósabb dal, Pat Metheny-től a „Question and Answer” követte, amiben szembetűnő volt, hogy mennyire egy húron pendülnek a fiúk. Szerencsére a dalban remek lehetősége volt mindenkinek a csillogásra, egymást követték az ötletesebbnél ötletesebb szenzációs egyéni játékok. Csillognak a fiúk, szinte követhetetlen sebességgel és improvizációkkal zárják a dalt.
Egy klasszikus dallam követte ezt az örömjátékot, a „There Will Never Be Another You” kezdő taktusai hangzottak el (Harry Warren, 1942). Maradván a dal alapvázánál, remek improvizációkkal teszik igazán magukévá, bélyegzik meg saját jegyeikkel a dalt.
Utolsóként a „Vortex of Silence” következett, mely egy Gyémánt Bálint szerzemény, ahol némiképp dobbá vállnak a zongora és a gitár testrészei időnként. Természetesen a hangszerek normál üzemmódját is felpörgették, hiszen utoljára alkalom nyílott a szólókra. Gyémánt Bálint és Oláh Krisztián ismét bebizonyította, hogy nemcsak kis hazánk élvonalába tartoznak, hanem a nemzetközi porondon is remekül megállják a sarat.
Setlist:
On Green Dolphin Street (Bronislaw Kaper)
Indigo (Gyémánt Bálint)
Farewell (Oláh Krisztián)
Fragile (Sting)
Question and Answer (Pat Metheny)
There Will Never Be Another You (Harry Warren)
Vortex of Silence (Gyémánt Bálint)
A következő jazzélmény a MOL Nagyon Balaton Nagyszínpadhoz invitál, ahol a Jazzbois csap a húrokba, legalábbis Sági Viktor bizonyosan, hiszen ő a trió basszusgitárosa, Molnár Bencze „csak” a billentyűk közé, míg Czirják Tamás a bőrök közé, izé a bőrökre és cinekre jobb esetben. Volt egy vendégok, a szaxofonos Kosztolánszki Dominik személyében
Ha jazz és hip.hop egy mondatba kerül, akkor a Jazzbois neve kikerülhetetlen Magyarországon, hiszen a „Jazzbois Goes Blunt” kiadványuk nemcsak idehaza, hanem külföldön is jelentős sikereket ért el. Ennek is köszönhető, hogy felkerültek a kortárs jazzpalettára és a véleményformáló streamerek előszeretettel játsszák őket / teszik fel playlistjeikre. A hip-hopból eredő nyers energia pedig kézzelfoghatóan érződik főként az ilyen élő fellépéseiken. Ami meghökkentő, hogy az arcukra írt hihetetlen nyugalommal, alázattal és bravúrral játszottak a koncerten. Előadásukban remekül megfértek a közösen létrehozott hangzások mellett a mindenkinek egységesen megjáró szólózási lehetőségek is. Szakmai tudásukhoz és stílusokon átívelő remek érzékükhöz kétség nem férhet hozzá.
Czirják Tamás fáradhatatlanul szolgáltatta a meg nem szűnő perpetum mobile jellegű alapritmust, melyre építkezve Molnár Bencze sokféle hangszínnel adott megfelelő hangulatot Sági Viktornak, hogy pörgős groove-okat csapjon basszusgitárján változatos ritmusban és stílusban.
Na de futás vissza az Audi Jazz Stage-hez, hiszen sűrű a program. A színpadon Makó Béla és Miklós Milán jazzduója, az M&M Jazzballs lépett fel, akik bluesos-jazzes feldolgozásokkal szolgáltattak kellemes élményt az asztalok körül lazuló nézőközönségnek. Az ismerős és finom dallamokat hallva sokan meg-megálltak a színpad előtt magukba szíva a gitár és basszusgitár által megfogalmazott érzéseket.
Csak úgy repült az idő, s már hallhattuk, hogy a közeli Taittinger Pezsgőteraszon a Roundabout próbál, így máris indultunk tovább.
Az együttes neve eléggé képletes, magyarul körforgalmat jelent, s hallgatva zenéjüket azt gondolom, találó volt a névválasztás. Mintha minden bejárat a körforgalomba egy-egy stílust szimbolizálna, s így kapnánk újabb és újabb stílust, amelyet a zenéjükbe olvasztanak bele.
Nehéz pontosan meghatározni, hogy ez a négy fiatal mit is játszik pontosan, hiszen Alexander Danninger a billentyűknél tökéletes klasszikus alap zongoraharmóniákból gyökerezteti a dalokat, melyek később fúziós hatásokra alakulnak át és kapnak új arculatot, végig hallhatóan megtartva a fundamentumokat.
Moritz Lindner dobjátéka remek ellenpont a zongorának, gyors ritmikai váltásai és felütései adnak egyfajta másodlagos ritmust a domináns zongora mellett.
Természetesen Manu Kreutzer sem hagyja magát, szaxofonjával brutális témákat és hajlítgatásokat emel be a zenébe.
Henrik Stöllinger mindezt összefogja és a mélytartományban basszusozva keretezi be a produkciót.
Bízom benne, hogy gyakrabban hallhatom még e négy nagyszerű muzsikust élőben.
Közben a nagyszínpadot letarolta a brit Incognito, majd őket váltva a Level 42 is hatalmas bulit csinált.
De akik a Fábián Juli Színpadnál voltak, azok igazi „kőkemény” jazzt hallgathattak, hiszen a Barabás Lőrinc Quartet hatalmas elánnal hozta a tőlük megszokott 70-es évekbeli jazz-rock hangzást.
Stílusuk folyamatosan finomul és ki-kitekint, jelentős hatással van munkásságukra a klasszikus zenei alapok mellett a világzene is.
A dalszerzésért a névadó Barabás Lőrinc felel, aki saját ízlésének szűrőjén folyat át mindent, s ebből táplálkozva alkotja meg műveit, melyekben erőteljes popkulturális hatások is megfigyelhetőek. Paloznaki koncertjükön ebből az ezerszínűségből nyújtottak át egy szeletet, ami igencsak kedvére volt a teltudvarú koncerthelyszínnek. A srácok szűnni nem akaró hévvel játszottak, a színpadról sugárzott a jazz szeretete és a közönségnek való átadása, közvetítése hihetetlen energiákat mozgatva meg.
Lőrinc trombitajátékának erős támaszt szolgáltattak Tálas Áron billentyűsfutamai,
melyek Klausz Ádám változatos dobalapjait inspirálták.
Ajtai Péter a nagybőgőnél kemény munkát végzett, hangszerével versenyt játszott a többiekkel, de ebben a nemes versenyben nem a győzelem, hanem egymás segítése, felemelése volt a cél, melyben szintén csillagos ötös jár a quartetnek.
Setlist:
Wurli
Kerengő
jam
Open
Five
050505
Prodi
Chain
Zárásként mit is mondhatunk? A 11. Paloznaki Jazzpiknik ismét bebizonyította, hogy mennyire van helye és jogosultsága az északi part egyik leghíresebb fesztiváljának, s azt gondolom, az idei jazzkoncertekre se mennyiség, se minőség szempontjából egy rossz szavunk sem lehet.
Persze a sok jazznél csak egy jobb van: még több jazz!
