Akiket mi (me and my lovely wife Gabriella) hoztunk Magyarországra! – 59. rész: Steps (1982. augusztus 1.)
Ebben a szombatonként jelentkező sorozatomban a következő hetekben azokat említem meg, akik rajtam keresztül kerültek be a Debreceni Jazz Napok programjába!
A múlt héten már említettem, hogy Kiss Imre, amikor kedve úgy tartotta, megkérdezte tőlem, én kit javasolnék abban az évben a Debreceni Jazz Napok programjába. Az 1978-os javaslatom (Passport) olyan nagy sikert aratott, hogy utána 4 évig nem kért tőlem javaslatot…
(Illetve én 1980-ban kérdés nélkül javasoltam a Weather Report együttest (Joe Zawinul – billentyűs hangszerek, Wayne Shorter – szaxofon, Jaco Pastorius – basszusgitár, Peter Erskine – dob), mert olvastam a DownBeat-ben, hogy az 1979-ben megjelent duplalemezük, a „8.30”
európai turnéjára jönnek 1980 nyarán. Tudják, hogy miért nem jött Magyarországra a Weather Report? Mert KI sokallta a 12.000 dolláros fellépti díját…)
Aztán 1982 nyarán –pár héttel a debreceni fesztivál előtt- megint kért egy (nyerő) tippet tőlem. (Utólag kiderült azért, mert a kinyomtatott programban szereplő ausztrál együttes lemondta a fellépést!) Mivel nem sokkal előtte Sham (George Jinda) New York-ból küldött egy kazettát, amin a Steps „Smokin’ in the Pit” című japán, de Amerikában csak 1981-ban megjelent lemeze volt, ami nekem k.rvára tetszett. Így egyből rávágtam, a Steps-et!
https://www.youtube.com/watch?v=vWSjJQt2kTU
Megkérdezte, azok kik? Amikor mondtam neki a neveket, a szaxofonos Michael Brecker még neki is „familiar” volt.
És ismét lőn csoda, KI a debrecenieket rábeszélte, hogy szerezznek a Steps-re valahonnan pénzt. Akik aztán szereztek valahonnan 10.000 USD-t, és a fesztivál legnagyobb tetszését arató koncert a debreceni Sportcsarnokban létre jöhetett!
A Steps előtte európai turnén vett részt, aminek egyik állomása Lugano (Svájc) volt 1982. július 7-én.
A zenekar így állt fel: Michael Brecker – tenorszaxofon, Mike Mainieri – vibrafon, Don Grolnick – zongora, Eddie Gomez – bőgő, Peter Erskine – dob.
Ott ugyanazt játszották, mint amit augusztus 1-én, vasárnap este Debrecenben!
https://www.youtube.com/watch?v=eXBgBba_cfw
Egy-két sztori a debreceni koncert kapcsán: Pege Aladár a Sportcsarnok első sorába ültette le feleségét, Ágikát. A kezébe nyomott egy diktafont, hogy vegye fel a koncertet, de ő a kezdéskor tüntetőleg kiment a teremből. Utólag elmesélte nekem, hogy nem értette miért vannak a magyar jazzmuzskusok annyira elájulva Eddie Gomez bőgőzéstől, és gondolta, otthon majd utólag kielemzi…
Balogh Szivacs a haverjainak azt mondta a nézőtéren a koncert után, ő ennél a kétbalkezesnél (Peter Erskine!) akkor is jobban dobol, ha álmából ébresztik fel…
Nekem is volt egy (ennél sokkal kellemesebb) élményem: Michael Brecker megismert, köszöntött „Hi Robert!”, amit sokan láttak-hallottak, és gondolom, sokan irigyeltek is érte. Pedig akkor még csak KI „négere” voltam… (Pár nappal később jött a sorsfordító élmény, megismerkedtem életem nagy szerelmével, Szász Gabriellával, aki 41 éve a feleségem, ezért is rengetegen irigyelnek!)
30 évvel később a www.jazzma.hu munkatársa, Dt. Sümeghy László a Pesti Műsorban megjelent beharangozóhoz
ezt írta 2012. március 9-én :
Ehhez csak annyit lehet hozzátenni, hogy nem árultak zsákbamacskát. Azt adták, amit ígértek, a közönség pedig szabályosan extázisba került. Az öt világsztár ide vagy oda, én mégis elsősorban a zenekart emelném ki. Az ilyen all-stars típusú zenekaroktól eltérően nagyon együtt voltak. 30 év távlatából sem változott véleményem, pedig most már látjuk a Steps, majd később a Steps Ahead sűrű tagcseréit és viszonylag rövid fennállását.
1 héttel előtte pedig ezt írta a koncertről Fazekas Csaba (aki a Debreceni Jazz Együttes bőgőse volt 50 évig!) :
Ha valaki megkérdezi, hogy a Debreceni Jazz Napok 40 éve alatt meg tudnám-e mondani az öt legjobb koncertet, azt hiszem, köztük lenne a fent leírt koncert. (Csaba a cikket elolvasva az alábbi megjegyzést fűzteírásomhoz: Pege Aladár emlékezetem szerint az első sorban ült feleségével és hallgatta a koncert elejét és később ment ki.
A koncert után a színpad mellett voltam és Gomez megengedte, hogy közelről megnézzem és kipróbáljam a hangszerét. Emlékezetem szerint egy francia mesterbőgő volt kb. a 18-ik századból. Peter Erskine később több alkalommal járt Magyarországon és mesterkurzusokat adott.)
