John Scofield tegnap este a BJC-ben – Második koncert
John Scofield jelenleg "Yankee go home" elnevezésű programjával turnézik, melynek egyik állomása budapesti dupla koncertjük volt a Budapest Jazz Clubban.
"A roots-rock-jazz-ként aposztrofált zenét játszó formáció a háromszoros Grammy-díjas John Scofield legújabb projektje. A legendás jazz gitáros ezen felállással elsősorban ismert amerikai rock és blues dalokat szólaltatott meg, visszakanyarodva ezzel tinédzserkori zenei impresszióihoz"- írja a Budapest Jazz Club programajánlója.
Az este során két koncertet is adott a zenekar 19 és 21 órás kezdéssel. Én az utóbbira kaptam jegyet.
A teremben még a csillárról is lógtak az emberek, ami nem csoda, hiszen Scofield neve mára már jazztörténeti jelentőségű.
Pályája 50 éve töretlen, a jazzben Billy Cobham, majd Miles Davis meghívására vált ismertté. Folyamatosan alkot, nagyon tevékeny művész, akinek roppant egyedi, karakteres gitárjátéka fémjelzi akár saját albumait, akár kollaborációit a jazz nagyjaival.
A "Yankee go home" tagjai: Jon Cowherd billentyűs, Vicente Archer bőgős, Josh Dion dobos.
A program szerint olyan dalok szerepeltek a repertoárban, mint például Pharoah Sanders „The Creator Has a Master Plan”, Sting „Fields of Gold”, vagy „Jesus Children” Stevie Wonder. Úgy terveztem, hogy a koncert alatt fogok jegyzetelni, de már az első pillanattól kezdve annyira beszippantott a zene, hogy csak sodródtam a hangokkal. Feszes tempójú funk groove-ok, rhythm and blues alapok, vagy éppen lüktető country, ezek adták a zene alapját. A zenészek fantasztikusak voltak és nagyon felemelő volt látni, hogy mennyire élvezik a játékot és mennyire szeretik egymást. A feszes alapok között voltak egyéni szólisztikus megmozdulások is, ilyen volt az önmagában játszó gazdag zongoraszóló, amely egyik hangnemből a másikba vándorolva feszes pulzálással nyitotta ki a zenekari hangzást, vagy Scofield önálló szólója, ahol szintén egyik hangnemből a másikba vándorolva szinte Bach fúgaszerűen építkezve rajzolt szép évet a darabban. Az este egyik csúcspontja volt az a dal, amit a dobos Josh Dion énekelt fantasztikusan, olyan igazi folk-blues-attitűddel. Scofield játékát valóban két hangról meg lehet ismerni, de azt hiszem ez az igazi zenei nagyság ismérve. Kiváló zenekari összjáték volt, fél szavakból értették egymást. A koncert utolsó dalát óriási vastapas és visszataps zárta, de a muzsikusok már nem jöttek vissza a színpadra (két koncert után ez talán érthető is).
Számomra hatalmas élmény volt a koncert, nagyon örülök, hogy ott lehettem.
