JazzMa

Friss Hírek

Névnaposok - Marcell2026. augusztus 14.
Kis hírek – friss hírek2026. augusztus 14.

Hírek

Cséry Zoltán & Bordás József – Lélektúra

3 év zenei hallgatás!

Három év zenei hallgatás után, most egy igen különleges produkcióval töröm meg a csendet. Aki ismer, tudhatja, hogy a színpad, az alkotás létszükségletem és ez az utóbbi időben nem adatott meg. Az zenei szabadsághoz partnerekre van szükség, akikkel szárnyalhatunk!

csery-zoltu-bordas-jozsef.jpg

Zoltan Csery Jr. több, mint 20 éves barátom, iskolatársam és még lakótársam is volt. Színpadi produkciókban soha nem muzsikáltunk együtt.

2025-ben hívtam először a DobMánia Táborba tanítani, mert egy kiváló zeneszerző, hangszerelő, zenei producer és zongora-művész. Az általa sugárzott energiát és zenei intellektust szerettem volna, ha a tanulók is megérzik, és Zoli hatást gyakorol rájuk. Így is lett! Ebben az évben 2. alkalommal volt a táborban és meghívtam egy erdélyi workshopra, amin egy közös mesterkurzust is adtunk, ennek részletét láthatjátok most.

A teljes zenei anyag nem megírt, improvizatív és a két ember 25 éves zenei tapasztalatára hagyatkozik. Leírhatatlan az az érzés, ami elárasztotta az egész testemet, elmémet a vele való játék során. A teljes felszabadultság, a gondolatok szabad áramlása és a megalkuvásmentes alkotás jellemezte ezt az előadási és ezt a közönség is megérezte, úgy tűnt, mély gondolatokat érzelmeket váltott ki belőlük. Zoli erre azt mondta, hogy ez egy igazi lélekemelő esemény volt, amire én rávágtam, hogy lélektúra.

Így alakultunk meg és bízom benne, hogy sokfelé elvihetjük ezt a zenei programot szerte az országban, a világban.

Lélektúra bemutatása:

A zenei sokszínűség, a stílusokon átívelő szabad zenei gondolkodás, a jazz és a popularitás mezsgyéjén szárnyaló zenei interpretálás, ezt jelenti számunkra a Lélektúra.

Két művész zenei és lelki összekapcsolódása a színpadon, úgy hogy azt a közönség a levegőben érezze és részese legyen közös lélektúrájuknak. A kompozíciók között kedves történeteket, zenei és emberi gondolatokat osztanak meg a hallgatósággal. Egy intellektuális koncertélmény, ami interaktív világban vissza kívánja adni a muzsika, a párbeszéd és a gondolkodás szabadságát.

https://youtu.be/cbmTLnWg1qM

https://www.youtube.com/watch?v=jFKhSHuWBWI

hangfoglalo.jpg

nka-logo.jpg

Vissza a hírekhez