Djabe lemezbemutató a Pecsa Music Hallban
Hazánk legnépszerűbb jazz/word fúziós zenekara a Pecsa Music Hallban mutatta be „Down and Up” című legújabb lemezét, 5.1-es hanggal, március első napján.
Igazán különleges élményben lehetett része azoknak a zenebarátoknak, akik ellátogattak a koncertre, hiszen a Djabe-től már megszokott, minden részletre kiterjedő profizmus jellemezte a nagyszerű estét. Az 5.1-es Surrond hangzás, amivel Magyarországon Roger Waters kivételével eddig csak a Djabe kísérletezett (Sajnos, ezt rosszul tudod Bálint, hisz a Herbie Hancock Quartet és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara –akkor még úgy hívták őket…- már 2005 májusában a BKK-ban ezzel a hangrendszerrel játszotta a „Gershwin’s World” koncertet. Hogy ezt honnan tudom? Hát én rendeztem azt a koncertet! – A szerk.), újszerű élményként hatott, rengeteg finomságot emelt ki a muzsikából. Ehhez járult még a fénytechnika és a vizuál, több kamera dolgozott, tehát minden adva volt, hogy a világszínvonalú színpad és hangtechnikának a Djabe világszínvonalú produkcióval adjon értelmet. Az utolsó ráadást követően senkiben nem maradt kétség: ez így is történt.
A koncerten a teljes „Down and Up” lemez felcsendült elejétől a végéig. Az este fényét két vendégmuzsikus emelte: John Nugent szaxofonos egyenesen New Yorkból, és a Mezzoforte dobosa, Gulli Briem. A különböző karakterű darabok bonyolult, sok esetben két vagy három hangszer által játszott unisono témákon alapultak, bevezetésként az improvizációkhoz. A középpontban Barabás Tamás basszusgitáros állt, az ő szerzői és hangszerelői munkája határozta meg az új lemezt. Az „Almi&Kitti” című nótában kislányai is megjelentek a kivetítőn, mivel róluk és nekik szólt, aztán pedig finom slap-elésekkel fűszerezett szólójával bizonyította, miért olyan elismert a szakmában. Kovács Ferenc védjegyként számító hegedűjátéka egy kicsit háttérbe szorult, csak néhány számban volt hallható, például a népzenei hangzásvilágú „Dark Soup” című dalban, amiben énekelt is. Égerházi Attila töltötte be a konferanszié szerepét, gitárjátéka finoman illeszkedett a komplex zenei szövetbe. Kovács Zoltán billentyűs virtuozitása, száguldó szólói, a nyolcvanas éveket idéző szintetizátor-hangzása összetéveszthetetlenek. Banai Szilárd pedig pontos, precíz dobolással és sok összetett ritmussal tette hozzá a maga részét a Djabe semmihez sem hasonlítható produkciójához. Kiemelkedő volt még a címadó darab, valamint a „No Chance for Dance” és a „Hills of the Valley” című számok. Mivel a lemezen közreműködő ex-Genesis gitáros Steve Hackett nem volt jelen, az általa énekelt dalt videóklip formában idézték meg a fiúk. A kisfilmben Steve tankkal érkezik az egy külvárosi kapualjban próbáló zenekarhoz.
A lemezanyag eljátszása után három egyveleget hallhatott még a nagyérdemű régebbi nótákból összegyúrva, itt kapott nagyobb szerepet Banai Szilárd példaképe Gulli Briem, aki hang drum-on is játszott. Ezekkel búcsúzott a Djabe, a minden szempontból profi és zeneileg nagyszerű koncert után.
