Találkozás és búcsúzás, avagy a Pozsár Eszter-Révész Richárd duó lemezbemutató koncertje a Budapest Jazz Clubban 2013. április 3-án
Erről a koncertről már jóval a BJC március-áprilisi műsorfüzetének megjelenése előtt értesülhettem a két művésztől, akik egy rövidebb „elő lemezbemutatót” adtak február elején a Horánszky utcai Párbeszéd Házában, ami egy képzőművészeti kiállítás megnyitójával volt összekötve. És mivel a szóban forgó Találkozás c. lemezük kísérő szövegének (liner notes, you know…) megírásával engem tiszteltek meg annakidején, így már akkor este beírtam előjegyzési naptáromba ezt a jeles napot.
Pozsár Eszter már vagy 20 éve van jelen a hazai zenei életben. Jómagam 1999-ben találkoztam először a nevével és Városi mesék c. CD-jével. Aztán az új évezred legelején Bosi (Bosnyák Ilona koncertszervező) hívott meg Eszter CoolActive nevű együttesének egyik koncertjére a Matáv Zeneházba. Már az is meglepő volt, hogy egy – elsődlegesen instrumentális – zenekarnak női vezetője legyen. Ez – valljuk be – sehol a világon nem általános, nálunk meg különösen nem az. Nagyon tetszett a zenéjük, amely részben standard-ekből, részben saját szerzeményekből tevődött össze és olyan vezető jazzmuzsikusok játszottak benne, mint Elek Pista, Zsömi Zsemlye Sándor, Urbán Orsi, aki nemcsak énekelt, hanem baritonszaxofonon is játszott (és milyen jól), Nagy Jancsi, Frey Gyuri és Szendőfi Péter. Eszter alt- és szopránszaxofonon, valamint fuvolán játszott. Archívumomban „áskálódva” rátaláltam egy olyan szórólapra is, miszerint ez az együttes 2002. július 23-án (ami mellesleg a születésnapom) fellépett a pesti Vérmegyeháza díszudvarán. Sajnos „hivatalos” lemezük sohasem készült, de én – a barátaim jóvoltából – a későbbi rádióadásból kifogástalan CD-vel rendelkezem. Ekkoriban volt vendégem a két ifjú hölgy (Eszter és Orsi) a Fiksz (így írták) rádió két órás egyenes adásában is. Aztán Eszter néhány évig mamaszerepben improvizált és 2007-ben tűnt fel ismét Trans-Formation nevű kvartettjével, amelyben Eichinger Tibor gitározott (tegnap este is ott volt a koncerten, igaz csak nézőként), a hű barát Frey Gyuri vitte a basszus szólamot és Mogyoró Kornél kezelte a mindenféle ritmus ketyeréket. Az együttesnek két lemeze is megjelent, az első „Az egér mosolya” címmel kizárólag Eichinger Tibi kompozícióival, a második a „Véda kertje” már fele-fele arányban Eszter és Tibi szerzeményeivel. Az biztos, hogy 2007. április 14-én a Bartók Rádió Klasszikus és Jazz c. egyenes adásában a 6. stúdióban mutatta be az együttes a lemezt, viszont az első blokkban Eszter megmutatta a klasszikus zene iránti hihetetlen affinitását és professzionális felkészültségét – éppen fuvolán, ami meglehetősen mostohagyermek (a jazzben általában is, a hazai színtéren meg pláne). Az év július 31-én aztán a Sambosi fesztiválon is bemutatták a lemezt. Két évvel később született a Véda kertje c. album (Véda – Eszter kislánya), amelyben különösen megnyilvánul Eszter vonzódása a klasszikusok mellett az indiai zenei világhoz is. Zenepedagógusi munkája mellett a sokoldalú Eszter kiváló idegenvezető is, alighanem a legjobb ismerője kis hazánknak a jazzmuzsikusok között.
Ricardo-ról, azaz Révész Richárdról (akinek éppen névnapja volt tegnap) sokkal kevesebbet tudtam és őt éppen a duó lemez kapcsán ismertem meg személyesen, bár latin Salsa zenekaráról és triójáról is tudtam. Ő kiváló ismerője és művelője a latin világ muzsikájának, amely szinte hihetetlen egy magyar zenész esetében. Tény, hogy éveket töltött a Karibi térségben és Latin Amerikában, ahová családi kapcsolatok is kötik. Herbie Mann mesélte nekem, hogy Zoller Attila volt az egyetlen olyan nem brazil gitáros, aki azt a játékmódot maradéktalanul képes volt elsajátítani. Nos, akkor Ricsi a második, igaz ő zongorán és zenészeinek erre a művészetre való ráhangolásával. Mindkét lemeze, legalábbis amelyek nekem megvannak, a Trio Ricardo Menu 890 és a Ricardo Salsa Club Eschuca Mi Ritmo c. albuma a latin zene olyan autentikus megszólaltatása, ami a latin világon kívül igazán ritkaságszámba megy.
Nos, a tegnap esti koncert kicsit a Trio of OZ csütörtöki fellépésének árnyékában történt, legalábbis olyan vonatkozásban, hogy a termet már sűrű széksorokkal töltötték be, hogy 180-200 ember beférhessen. Ettől függetlenül igazán nem látszott csalódottnak a szép számban megjelent közönség, amelynek kiemelkedő artisztikus zenei élményben volt része és ezt lelkes tapssal és ünnepléssel fejezte ki. Az egészen családias légkör kialakulásában annak is nagy szerepe volt, hogy Eszter, mint mindig, ezúttal is sok mindent elárult a dalok születésének körülményeiről, egyébként is kedves közvetlenséggel konferálta és kommentálta a számokat. Érdekes volt számomra, hogy kevés kivétellel csaknem abban a sorrendben mutatták be az egyes dalokat, ahogyan azok a lemezen követik egymást. Elsőként Ricsinek egy jellegzetes latin szerzeménye a Todo Parece Lejos (Minden olyan távolinak tűnik) hangzott el, amit „házi használatban” csak Lajosként emlegetnek. Bár minden koncert elején mind az előadóknak, mind a közönségnek kell egy kis idő ahhoz, hogy feloldódjanak, de ez itt szinte azonnal bekövetkezett, hallva Eszter szépséges fuvola soundját és Ricsi zengzetes – olykor Michel Camilo-ra emlékeztető – zongorajátékát. Ezt követte Eszter Utazz velem! c. száma, ami talán a fuvolista másik hívatására céloz. Az óra tánc c. dalról aztán ki is derült, hogy Eszternek egy – a strasbourgi dómban tett – látogatása ihlette, ahol egy csodálatos középkori óra található. A keringő és a tangó ötvözete után ismét a latin világba utaztunk, mégpedig Kubába. Tudni kell, hogy – márcsak a hatalmas földrajzi kiterjedés miatt is – a latin zene egyáltalán nem egysíkú, minden országnak, sőt azokon belül minden régiónak meglehetősen egyedi zenei világa alakult ki, amelyek csak a kommunikáció fejlődésével, viszonylag későn hatottak egymásra. Nos, ezúttal tehát a kubai zenét képviselte Ricsi Danzón c. száma, amivel kapcsolatosan a jellegzetes habanéra (ez a kubai főváros nevét rejti) ritmust gyorsan megtanította a nézőkkel, előtte pedig röviden elmagyarázta a 18. század végén a spanyol és általában az európai zene (pl. a menüett) befolyását a spanyol kolóniák zenéjére és szóba került a nagy kubai zeneszerző Ernesto Lecuona is (Siboney, A szellő és én, stb.). A Danzón-ban aztán igazán nagyot domborított Ricsi, úgy szólt a Steinway a kezei alatt, mint egy fúvósokkal teli kubai zenekar. A Zapateo c. szám érdekessége, hogy ilyen szó nincs is a spanyolban. Ennek az a története, hogy amikor Ricsi ezt a számot komponálta egy digitális „néma” hangszeren, amelynek hangját fülhallgatóban hallja a zenész, Ricsi kolumbiai származású felesége mindössze a flamenco táncosok cipőjének kopogására emlékeztető zajt hallott. És mivel a cipő a spanyolban „zapatos”, így lett a szám címe Zapateo.
A szünet után Eszter Elengedtelek c. száma indította a műsort. Mint elmondta, ezt a dalt még az előző együttese a Trans-Formation számára írta, de erre a lemezre került, így a cím is találó, hiszen el kellett engednie a korábbi „stábot”. Az ezt követő számot Ricsi voltaképpen a duó tiszteletére komponálta, hiszen a címe is Flauta y Piano, azaz Fuvola és zongora. Ebben a számban aztán minden szépségét felmutatta a két művész az igazán artisztikus duó játéknak, zenei adottságaikat és improvizációs képességüket, klasszikus zenei jártasságukat és jazz ismereteiket, technikai felkészültségüket és játékos természetüket. Mint Eszter elmondta, a (zenei) feladatok megoldásában nem pesszimista módon a problémát, hanem optimistaként a lehetőséget kell megtalálni. Nekem hallatlanul tetszett (nemcsak ebben a számban), amikor a zongora monoton latin dallamtöredékére, mint alapra építette fel improvizációit a fuvolista. Persze, amikor a zongora szólója következett, akkor ő is megmutatta improvizációs tudását. Ezután a mindeddig egy széken pihenő hatalmas méretű és elbűvölő hangú altfuvola is szerepet kapott egy szám erejéig. Ez pedig Eszter Altató Védának c. kompozíciója volt, amelyet kislányának írt. Gyönyörű – kíséret nélküli – kerek egészet képviselő fuvola intro hangzott el, majd bekapcsolódott a zongora is. Megtudtuk, hogy a most kilenc éves Véda ezideig nem szerette a mamát színpadon látni, de a pomázi hasonló lemezbemutató óta már kezd megbarátkozni a zenével. A következő számot (Blues for Emil) egy kedves jelenlévő barátnak dedikálta Eszter, aki producerként sokat segítette pályáján, a lemezkiadások terén stb. Az Álmodozás c. Ricsi szerzemény a lemezen is az utolsó track, itt azért nem volt az, mert még egy „kakukktojást” is megígértek, már a koncert legelején. Előbbi egy gyönyörű romantikus darab volt, utóbbi pedig egy vérpezsdítő Lecuona dal, amely nincs a bemutatott Találkozás c. lemezen, hiszen ott minden kompozíciót a két művész valamelyike jegyez. Egész pontosan fifty-fifty, azaz a tízből ötöt Eszter és ugyancsak ötöt Ricsi. Ami igazán elszomorító volt, az a bejelentés, hogy kétévi fennállás után ez a formáció megszűnik, de a legnagyobb barátsággal válnak el útjaik. Külön megkértek, hogy emlékül néhány képet a klub előterében készítsek róluk, ezek egyikét olvasóimmal is megosztom. Még jó, hogy ezt a gyönyörű muzsikát egy remek lemezalbum megőrzi. Szóval a tegnap este egy fejezet lezárása is volt egyben. Kár érte, de olvasóink megnyugtatására, mindkét művész a zenei pályán marad.
Máris beírhatják előjegyzési naptárukba, hogy a Trio Ricardo május 1-én este a BJC-ben koncertezik. Én biztosan ott leszek!
