Alba Regia Fesztivál és Verseny 2014 (Székesfehérvár, augusztus 5-7.)
Nem lenne ildomos bő lére eresztenem a beszámolóm az Alba Regia Fesztről, így, hogy jómagam és „jazzmás mentorom”, Maloschik Róbert is részt vállaltunk abban, hogy Mits Gergely és Vörös Tamás 11 évi szünet után ismét útjára indíthassák az egykor rendszeresen megrendezésre kerülő fesztivált Székesfehérváron, és a 2008-2009-ben még Siófokon székelő jazz versenyt. Előbbin Hiram Bullock és az Al Fosters’s Group a 2002-es nagyágyúk, utóbbin John Hollenbeck, Kyle Gregory, Ed Neumeister, Hans Glawischnig, Antonio Sanchez ültek a zsűriben. Idén egyesítették erejüket és gondoltak egy nagyot: legyen fesztivál és verseny, egy időben, egy helyen, a Biréli Lagrène Quartet-tel és a Dirty Loops-szal megspékelve.
Ez tehát a sajtószöveg, de megint csak el kell „szállnom” egy picit, ha magamhoz hűen szeretnék írni. Ez volt az első alkalom, hogy egy ekkora szabású rendezvény kulisszái mögött is tehettem-vehettem valamit, ráadásul Székesfehérvárról már egy ideje elsodort az élet. Még akár meg is ijedhettem volna a feladattól. Ami viszont átsegített az akadályokon: az emberek, akiket ott megismertem. Egy olyan családba csöppentem, ami bár csak ott akkor három napig, időnként kötéltáncot járva, de EGYÜTT létezett. Vegyük például a verseny továbbjutó 8 zenekarát. Ők voltak az én testvéreim. Néhányakat közülük tényleg ennyire közel éreztem magamhoz. Akár a zenei hozzáállás, akár a közös kollégiumi életünk kalandjai miatt. Babos Gyula, Maloschik Róbert és Nagy János zsűritagok helyenként édesapáimmá váltak, segítettek abban, hogy bölcs döntéseket hozzak. Merthogy kislányos szertelenségemen túl, néha ilyeneken is kaptam magam. A kislány-effektus maradt hát a fesztivál koncertjeire, csöröghetett hát a telefonom kétpercenként, a zene ott volt mindenütt, nem is akármilyen művészek előadásában, meg lehet nézni a programot. És hát önmagában a négy színpad helyszíne és környezete is figyelemre méltó. Székesfehérvár egyre csak szépül. Immár Múzeum Kertünk is van. Meg egy régi-új fesztiválunk.
Ennél többet nem mondhatok. Én így éltem meg. Jövőre kiderül, legyünk érintve akárhogyan is benne, szervezőként, fellépőként, versenyzőként, zsűriként vagy épp közönségként, hogy ez az út hová kanyarog és mit ad a résztvevőknek közben. De én hiszek az együttállásokban, és úgy gondolom, valami hasonlóra nagyon is szüksége van a hazai zenei életnek. „First the one, then the other…”
