„Egyszer biztos!” – Gyárfás Attila interjú
Az amszterdami forgatagon átevickélve, a konzervatórium épületével szemben, egy állóhajón kialakított szűkös, zsúfolásig telt bárban találtunk helyet. Hollandiában vagyunk, mégis angol nyelven folytak a beszélgetések a körülöttünk lévő asztaloknál. Hiába, ez egy nemzetközi nagyváros Európa „közepén”.
Egy fényes jövő előtt álló, fiatal magyar zenésszel, Gyárfás Attilával (1990) beszélgettem tanulmányiról, külföldi élményeiről, kis hazánk és Nyugat-Európa közti eltérésekről a jazz világában.
„13 éves voltam, mikor egy nyári táborban dobverővel a kezemben találtam magam. Ekkor tetszett meg a hangszer, úgyhogy megkértem édesapámat (Gyárfás Istvánt), hogy írasson be Martonosi Gyuri bácsihoz, első dobtanáromhoz. „Hivatalosan” 14 éves korom óta dobolok. Eleinte a rock zene vonzott, majd később egyre inkább a jazz felé orientálódtam, mivel teljesen lenyűgözött a műfaj sokszínűsége. Ekkor kezdtem magánórákat venni Jeszenszky Györgytől. Természetesen édesapám is nagy hatással volt rám, sokat gyakoroltunk együtt. Kezdetben csak hobbinak indult a zenélés, a gimnáziumi éveim alatt vált világossá, hogy zenei vonalon szeretnék továbbtanulni.”
Attila részben a családi bíztatás hatására döntött úgy, hogy ne otthon, hanem inkább a nagyvilágban próbáljon szerencsét. Így jelentkezett a Hágai Királyi Konzervatóriumba és a Graz-i Zeneakadémiára is, míg végül az előbbi mellett döntött. A négy éves alapképzést itt végezte el, most pedig a mester szakon Amsterdamban tanul. Bár tagja számos hágai zenekarnak, nem akart a városban maradni, új lehetőségekre, ismeretekre, tapasztalatokra vágyott.
Hogy haza térne Magyarországra?! „Egyszer biztos!”
„Még keresem az utam, de úgy érzem, hogy itt Hollandiában egy kiegyensúlyozott, izgalmas életre találtam. Zenekarok, koncertek, lemezfelvételek, suli, zeneiskolai- és magántanítványok, szóval sok új impulzus ér... Még szeretnék külföldön dolgozni egy ideig.”
A Gyárfás Attila Trió közel egy éve alakult. Kísérletező szellemű, elektronikus és akusztikus elemekből egyaránt építkező kamarazenét játszanak. A zenekar további tagjai Fenyvesi Márton gitáros és Marco Zenini olasz bőgős. Mindhárman különböző zenei háttérből jönnek, saját egyéniségükkel jól kiegészítik egymást, mindig friss ötleteket adva játék közben. Repertoárjukon csak saját kompozíciók szerepelnek, koncertjeiken improvizált átvezetésekkel kötik össze számaikat. Januárban, egy kisebb magyarországi turnét követően vették fel első lemezüket, melyet szeretnének a közeljövőben megjelentetni.
„A kialakult kapcsolatok nagyon fontosak. Amint kész lesz a lemezünk, körbeküldjük holland kluboknak, fesztiválszervezőknek. Az a helyzet, hogy itt sem olyan könnyű koncerteket szervezni, viszont tény, hogy jóval több jazz klub van Amsterdamban, mint Budapesten.”
A honvágy a hágai évek alatt erős volt Attilában, hiszen először élt huzamosabb ideig távol a szülői háztól. Persze idővel hozzászokott az új környezethez, életformához. A mai napig sok Bartókot és magyar népzenét hallgat, egyúttal némiképp enyhítve honvágyát.
Habár ugyanazt a „zenei nyelvet” beszélik, a holland és a magyar jazzisták között mégis nagy különbségek vannak. Mindkét országban rengeteg a kiváló tehetség. Attila a holland zenészeket tudatosabbnak, ugyanakkor hűvösebbnek tartja, szerinte sokszor nehezebb átérezni művészetüket. „A magyarok között jóval több csupaszív zenészt találsz, akik játék közben szinte „meghalnak” a színpadon. Zenéjük talán magával ragadóbb, gyakran jobban megérinti a hallgatóságot, néha azonban hiányolom azt a zenei megfontoltságot, amit a holland jazz zenészeknél tapasztaltam.”
S a példakép? „Egyik kedvenc dobosom Elvin Jones. Tőle nagyon sokat merítettem, de egyáltalán nem célom, hogy a játékom hasonlítson az övéhez. Kimondott példaképem egyébként nincs.”
