Jótékonysági koncerttel tisztelegtek Mr. Dob - Kovács Gyula emlékének volt tanítványai és hazai élvonalbeli jazz muzsikusok a Stefánia Palotában, október 19-én
A hazai jazz dobosok ikonja, origó pontja, Kovács Gyula idén lenne 85 éves és már 22 éve nincs közöttünk. A mindig víg kedélyű kitűnő jazz dobosra és nagyszerű pedagógusra nem csak a tanítványai és muzsikus társai emlékeznek meleg szívvel, de a ma már idősebb rajongói is. Az anekdota szerint egy óra alatt tudott csak száz métert megtenni a körúton, mert annyian üdvözölték, állították meg őt az ismerősök, barátok, rajongók egy kis beszélgetésre, kézfogásra, gratulációra. Nem csak zenei kvalitásával, tudásával érte ezt el, hanem közvetlenségével, jó humorával, emberségével is. A Stefánia Palotában a tanítványai, zenész társai rá emlékeztek az igazán szív melengető remek koncerten.
A koncert, az emlékezésen túl, jótékonyságot is szolgált, mert a résztvevők a bevételt Kovács Gyula hozzátartozói javára ajánlották fel. Mint ahogy a szünetben Deseő Csabával megtudtuk Kovács Gyula idős özvegyével történt beszélgetésünk során, családjuk, a manapság sokakat sújtó, bankok által generált adósságcsapdával küszködik. Ezért is volt nagyon is indokolt, a megemlékezés mellett, ez a szép gesztus, a Magyar Jazz Szövetség által rendezett jótékonysági koncert, ha meg nem is oldja, de enyhíti a problémát.
Deseő Csabával mindjárt a pénztárnál találkoztunk. (Csaba nem élt a felajánlott tiszteletjeggyel.) Így egymás mellett ülve hallgathattuk a koncertet és mosolyoghattunk a kedves anekdotázásokon. Mert ahogy Halper László az est házigazdája kifejtette, nem egy szomorú emlékezést szeretnének, hanem olyan, kedves emlékeket felidéző estet, ami Gyula bácsinak is tetszene.
Már az előtérben nagy összeölelkező találkozások, beszélgetések folytak, rég nem látott barátok, muzsikus társak között. Alig tudtuk elérni a koncerttermet anélkül, hogy tíz-tizenöt ismerőst ne üdvözöltünk volna. Ezért már a kezdésre kellemes hangulat uralkodott el a hozzávetőlegesen százötven fős közönségen.
A terembe lépő hallgatóságot a nagyszínpadon izgalmas hangszer kavalkád fogadta. A jobb oldalon a Budapest Jazz Orchestra kottatartó pajzsai, középen gitárok, bőgő, dobszerkó.
Baloldalon viszont Kovács Gyula hőn szeretett Asba dobfelszerelése csillogott, ahogy régen. Kármán Sándor, a ceglédi Dob Múzeum tulajdonosa féltve őrzött kincseként bocsátotta a koncert rendelkezésére. (Emlékszem, a hetvenes évek vége felé, a Szerb utcai egyetemi klubban Gyula bátyánk akkurátusan fehér kesztyűben rakta össze és babusgatta a fémházas csillogó kincsét. De azért el nem mulasztotta volna, hogy személyesen ne üdvözölt volna minden korán érkezőt, velem együtt.) Mint később Kőszegi Imre elmondta, hogy egy nyugati útján vette a csillogó szettet, Gyula bácsinak megtetszett, és háromévi részletre megvette tőle.
Az estet Bágyi Balázs, a Magyar Jazz Szövetség elnöke vezette be. Megköszönte Kármán Sándor segítségét és a résztvevő muzsikusok részvételét. Felolvasott Vitárius Imre „Mister Dob” című könyvéből egy Gyula bácsira jellemző humoros részt.
Majd átadta a mikrofont az estet konferáló Halper Lászlónak, aki szintén méltatta Kovács Gyula művészi és emberi tulajdonságait és bekonferálta az első kompozíciót: Kovács Gyula szerzeményét, a "Groove March"-ot.
Gyárfás István gitáron, Borissza Géza fuvolán, Gayer Ferenc bőgőn és Bágyi Balázs dobokon adta elő, jó húzós swingesen.
A következő produkció egy dobshow volt, amit annak idején Kőszegi Imre és Jávori Vili Gyula bácsival népszerűsített az egész országban. Most ezt idézte fel Kőszegi Imre és Balázs Elemér, aki Gyula bácsi Asba szerelésén játszhatott. Forró ütős párbeszédet folytattak, amit a közönség nagy ovációja köszönt meg.
Ezt a Babos Gyula és Gyárfás István gitár, Berkes Balázs bőgő, valamint Balázs Elemér dob összeállítású együttes gyönyörűséges "Lover Man" előadása követte.
Itt egy kis anekdotázó szünet következett a zenei folyamatban. Halper László Kőszegi Imrét kérte meg, hogy meséljen Gyula bácsival kapcsolatos élményeiről. Imre közismerten nagy mesélő és a történetek százait tudná felvonultatni jó humorú előadásban. Itt az idő rövidsége miatt csak néhányat vezetett elő, de a közönség így is dőlt a nevetéstől.
Ezután Geröly Tamás (egy másik Kovács tanítvány) ült a dobok és a különböző csilingelő alkalmatosságok mögé és egy sajátos one man band produkciót hozott. Amiben volt dobok, csilingelők játéka, de még egy népdalt is elénekelt szép tisztán.
Az első rész befejező produkcióját Babos Gyula és Gyárfás István gitáron, Borissza Géza fuvolán, Gayer Ferenc bőgőn és Bágyi Balázs dobokon adta elő. Ez a nóta pedig a kellemes ritmusos "Come Home Baby" volt. Előtte Halper Laci egy Gyula humorára jellemző kis történetet mesélt. A főiskolán a folyosón távozóban Gyula bácsi visszafordult a növendékek felé és azt mondta: "Gyerekek, ha Sophia Loren keresne, mondjátok meg neki, ha haza ér, gyújtson be, köszönöm. Csókollak benneteket!" Az első rész résztvevői is teljes szívvel, odaadással, vidáman játszottak. Itt még a hangosítás is kifogástalan volt.
A szünetben is az ismerősök egymásra találásakor nagy beszélgetések, az emlékek felidézése folyt. Annyira, hogy a szünet végét jelző csengő szó alig tudta beterelni a közönséget.
A második részt a Budapest Jazz Orchestra kitűnő műsora töltötte ki, Kollmann Gábor vezetésével. Különböző dobosokkal játszották el a remekül meghangszerelt és előadott számokat. Az első dobos, meglepő módon, akit ritkán lehet pódiumon látni: Kármán Sándor volt, és az ő jól swingelő kíséretében a "Cute" című szám hangzott el.
A következő dobos Weszely János volt, aki egy szép lágy Count Basie melódiát kísért finoman. (Egy érzéki trombitaszólót is hallottunk -ha nem tévedek- Koós-Hutás Árontól.) Majd egy tempós darabra még a doboknál maradt. Természetesen mindegyik hangszerelés a dobokra volt kihegyezve úgy, hogy jó dobszólókra és precíz kíséretre adtak alkalmat.
Itt egy különleges produkció következett. Weszely János és Pálmai Zoltán, két Kovács növendék azt agyalta ki, hogy felidézi a Kovács órákat két gyakorló gumipad előtt. Különböző kézgyakorlatokat mutattak be, páratlan precíz együtt játékkal. Gyula bácsi instrukcióival, humoros megjegyzéseivel. Különösen a dobos társadalom jelenlevő tagjai mulattak nagyon jól. Rendkívül szórakoztató produkciójuk elsöprő sikert aratott. Újra a BJO folytatta a műsorát.
A dobokhoz most két szám erejéig Pálmai Zoltán ült. Az első az egyik legismertebb Henry Mancini szerzemény, a "Pink Panther", a második pedig Joe Zawinul "Mercy, Mercy, Mercy" című darabja volt. Meggyőzően szóltak. Pálmai Zolinak egy olyan fergeteges dobszólóját hallhattuk, hogy sokáig emlékezetes marad. Viszont volt egy kicsit kellemetlen momentum. Amikor ezen számok előtt Hárs Viktor a bőgőről basszusgitárra váltott és megszólalt, Deseő Csabával egymásra néztünk, mert nem hittünk a fülünknek. A basszusgitár hangja, ami a közönség felé volt kihangosítva, olyan fémesen, erősen, a zenekar fölé volt hangosítva, hogy szinte fájt. Erről a hang technikus tehetett, mert az együttes innen, mintha mi sem történt volna, játszott rendesen tovább. Ők befelé nem hallhatták ezt a hangosítási bakit. Sajnáljuk, hogy így sikerült, mert az együttes kitett magáért, a tőlük megszokott magas színvonalat hozta, sőt még fokozta is! Csak a hallgatóságnak volt zavaró.
A hátra lévő két számra Solti János ült a dobok mögé, amit Kollmann Gábor úgy konferált, hogy nagy megtiszteltetés számukra, hogy vele játszhatnak. Egy bővérű funky szólt elsőnek, amiben Kollmann Gábornak volt egy ragyogó szopránszólója. De a többi számban hallhattuk Dennert Árpádot, Csejtey Ákost és Zana Zoltánt is virtuóz szaxofonszólókat játszani. A befejező szám egy Brecker Brothers szerzemény volt, amit nagy lendülettel, hangsúlyos ritmikával adtak elő.
Jogos vastaps kísérte az együttes összehangolt precíz játékát. Amikor felállt meghajolni a BJO zenész csapata, bevonult az első rész előadói gárdája is és osztoztak a hálás közönség szűnni nem akaró tapsain. Végezetül Halper László megköszönte a közönség aktív részvételét és a közreműködő művészek játékát, akik hozzájárultak ennek a felejthetetlen estnek a sikeréhez.
Távozóban is folytatódtak az emlékeket felidéző beszélgetések, a súlyos korszakot meghatározó Kovács Gyula máig ható művészetéről, tanári munkájáról.
