Klaus Graf Quartet: Moving On – a BJC-ből Tatabányára

Dzsesszerda csütörtökön. Előfordul, hogy a rendezők kénytelenek a zenészek, vagy éppen egy turné más helyszínének (BJC – Magyar Jazz Ünnepe) időbeosztásához igazodni. Klaus Graf (altszaxofon) és ifjú társai (Andreas Feith – zongora; Max Leis – bőgő; Julian Fau – dob) miatt megérte. Sajnos, a hónap második szerdájához szokott közönség egy része kevésbé volt rugalmas, és elmulasztott egy igen kellemes estét. Évfordulókból és születésnapokból is az 50-ediket szokták külön ünnepelni, de a hallottak alapján a tegnapi 49. Dzsesszerdát méltán tekinthetjük akár előre hozott ünnepnek is. (És hogy az élet ne legyen olyan egyszerű, az 50. Dzsesszerdát május utolsó péntekjén rendezik Nagy János triójával.)

A DzesSzerdák főszervezői:

Pleier Tamás

Ludányi Tamás

A jelek szerint Klaus Graf egyik kedvence Cannonball Adderley lehet, hiszen két olyan darabot is hallhattunk, amely utóbbi repertoárján is szerepelt. Az első (Arriving Soon) a zenekarvezető lassú bevezetőjével indult, majd a Graf által „a legjobb fiatal német jazz-zenészek”-nek nevezett társak szólói pörgették fel. Graf saját szerzeményeivel (Changes in Life) folytatták. Változások az életben – többszörös (tempó)váltások a számban. Majd haladtunk tovább (Moving On) egy gyors, némileg funky-s darabbal.

Cannonball és Miles hangszerelésében hullottak az őszi levelek (Autumn Leaves) a meleg áprilisi estén. Persze nem pont úgy, mint a „Somethin’ Else” című lemezen, mert a jazzben épp ez a pláne, hogy mindenki mindig máshogy adja elő ugyanazt a szerzeményt. Ahogy mondani szokták: nem az számít mit játszik valaki, hanem az, hogy hogyan.

A „Moving On” című CD-ről következett két szám. Előbb Graf-tól a „Bft”, amely személyes élményéről, egy viharos, szeles hajózásról szólt. Ennek megfelelően elsöprő volt a zenekar játéka is. A bőgőt csak azért emelem ki, mert a bőgősök általában meghúzódnak a háttérben, gyakran rosszul erősítik a hangszerüket (ezúttal ilyen gond nem volt), és külön fülelni kell, hogy halljuk őket. Max Leis játékára érdemes volt odafigyelni. CD-t lehetett volna nyerni, ha valaki kitalálja a következő dal címét (I Feel Fine), de Beatles-ben nem voltunk elég tájékozottak. (Bár tippelésre senki nem vállalkozott, nem maradtunk CD nélkül, mert az összes kirakott lemez – vagy egy tucatnyi – elkelt pénzért is.)

Standardekkel (Body and Soul, On Green Dolphin Street) közelítettünk a jó másfél órás koncert vége felé. Tapsunkat Klaus Graf „True Blues” című szerzeményével köszönték meg. Aki nem hallotta, bánhatja.