A Jazzical Trio az Opus Jazz Clubban
Szerda este a Mátyás utcai Opus Jazz Club szép számban megjelent közönsége nem akármilyen koncertet hallhatott. Káel Norbert és két zenésztársa új színt hozott a jazz zene egyébként is változatos palettájára.
A Jazzical Trio, mint ahogyan neve is sugallja, egy egészen egyedi formáció, amely a klasszikus zene nagyjait igyekszik átültetni a jazz világába. A végeredmény egészen fantasztikus muzsika, aki ott volt, azt hiszem, osztja a véleményemet. A „zenei hierarchia” (már ha szabad ilyet mondani) két műfaji csúcspontja találkozott és fonódott össze, így nyújtva felettébb gazdag zenei élményt a hallgatóknak.
Ahhoz, hogy valaki méltó módon képviselje ezt a fajta zenei világot, nagy képzettségre, legalább ekkora kreativitásra, és jó adag intelligenciára van szüksége. Káel Norbertet első alkalommal hallottam élőben játszani (néhány korábbi felvételt hallottam már tőle), de ezalatt a szűk két óra alatt is bizonyította, Ő készen áll erre a nemes feladatra. A zongorajátékában semmi kivetnivalót nem lehetett találni, de erre az elejétől fogva számítottam, ezt nem is ecsetelném túl, technikai szempontból kiváló zenész. Ami efölé emeli, az a nagy érzékenység és intelligencia, ahogy megtalálja a kapcsolódási pontokat a két műfaj között, és ahogyan ezeket megtartva és felhasználva hozza létre saját zenéjét. Bevallom őszintén, én a koncertet megelőzően nagyjából arra számítottam, hogy mintha egy hangversenyen lennénk, a zongorán halljuk a kiválasztott klasszikus darabot – kicsit átdolgozva, és a ritmusszekció fogja hozzátenni a dolog „jazzes” részét, illetve leköveti a darabot, ezzel átadva egy újfajta nézőpontot a szerzeményekhez. Ezzel szemben itt a klasszikus darabok csupán nyersanyagként szolgáltak a három zenész számára, akik aztán azt szétboncolva, gazdagítva és újra egységgé formálva adták elő. Az embernek nagyon hegyeznie kellett a fülét, hogy egy-egy ismerős motívum előbukkanjon, ugyanakkor hangulatában, zeneiségében egyértelműen érezhető volt az adott darab.
Mielőtt bárki azt hinné (bár kétlem, hogy bárki ezt hinné), nagyon nem könnyű dolog egy ilyen repertoárt összeállítani, ahol a bécsi klasszicizmustól elkezdve a barokkon át a 20. század zenéjéig több szerző művét dolgozza át az ember. Akármennyire is ki van színezve a saját ízlése szerint, akármennyire is jobban húz a jazz felé, teljesen máshogy kell rátennie a kezét az embernek a billentyűkre, ha egy Chopin darabot, vagy épp ha Bartókot játszik. Ez remekül érződött a zenében (bár az igazsághoz hozzátartozik, közel sem ismertem fel az összes darabot, bár tippjeim általában voltak - legalább a szerzőkre).
A ritmusszekciót a két Pecek Lakatos alkotta, András a doboknál, illetve Krisztián (aki az eredeti felállásból Orbán Györgyöt helyettesítette) a nagybőgőn. Mindketten nagyon jók voltak, és tényleg nem csak a zongorát kísérték, hanem saját kreativitásukat is bele tudták tenni a zenébe. Egy-egy alkalommal olyan bőgőszólókat hallhattunk, amitől tátva maradt a szánk, András pedig remekül színezte és tette változatossá a zene ritmusát és dinamikáját.(Azt márcsak én teszem hozzá, hogy büszke vagyok Andrisra és Krisztiánra! Igaz, 2002-ben miután megnyerte a Bartók Rádió Jazz Dobversenyét a gálaesten Jack DeJohnette zongora játékát kísérhette. Majd a következő évben, miután Krisztián megnyerte a Jazz Bőgő Tehetségkutatót a BKK-s gálaesten duót játszhatott John Patitucci-val... - A szerk.)
Néhol (főleg a koncert elején) úgy éreztem, a dob kicsit túl volt hangosítva (vagy csak onnan, ahol én ültem), aztán vagy én szoktam meg, vagy egyszer csak jobb lett, mindenesetre ez volt a legtöbb, amibe bele tudtam kötni ezen az estén.
Nagyon vártam ezt a koncertet (mint általában a legtöbbet, amire megyek), és ezúttal is kicsit mást kaptam, mint amire előzetesen számítottam. Ezúttal is többet és jobbat. A Jazzical Trio véleményem szerint pontosan megtalálta azt a határvonalat, ahol nem fordul át egyik műfaj a másikba, egyik sem domináns, hanem mindkettőből a legjobb részét emeli ki. A klasszikusból a csodálatos zeneiséget, és a nagy korszakok nagy szerzőinek sokszínű zenei világát, a jazzből pedig a kreativitást, az improvizációt, és nem utolsósorban az örömzenélést. Egyszerűen boldogabb lettem a koncerttől, ezt szerintem sokan mások is így gondolják, akik ott voltak, és azt hiszem, ez mindennél többet elárul bármilyen produkcióról.
