Leszek Możdżer koncert a Zeneakadémián, 2015. október 1-én
Érdeklődéssel szoktam várni, hogy a BJC-ben, a MüPa-ban, a vidéki fesztiválokon, vagy bárhol máshol melyik amerikai világsztár, vagy komoly zenei elismertséggel rendelkező zenészt, együttest sikerül egy-egy fellépésre megnyerni. A kínálkozó alkalmakat azután – lehetőségeimhez képest – igyekszem is kihasználni. Bár a jazz őshazája Amerika, a műfaj elterjedésével kialakult ennek európai ága is, amely az európai zenei hagyományok alapján alakítgatta ezt az amerikai eredetű zenét. A közel félévszázados politikai elzártság következményeként kialakult egy kelet-európai ága is a műfajnak. Bár az elzártság megszűnt, a múlt azért nem múlik el pillanatszerűen és nyomtalanul.
Mindezeket csak bevezetésnek szántam Leszek Możdżer október 1-i, a Zeneakadémián tartott fellépése elé, aki a közép-európai jazz nagyhatalom, Lengyelország jazzművészetének egyik jelentős képviselőjévé nőtte ki magát az elmúlt évtizedben.
Elöször egy kis segítség a lengyel név mássalhangzó torlódásokat és ezeken ráadásul különböző jeleket is tartalmazó írott változatához. Leszek Możdżer kiejtése a le-sek mozs-dzser formában adható meg a magyarok számára, amihez még kiegészítésül nem árt tudni, hogy a hangsúly – a magyartól eltérően – a második szótagon van.
Az idén 44 éves zongorista-zeneszerző, aki klasszikus zenei tanulmányok után fordult a jazz felé, aminek okaként az egyik interjúban a következőket nyilatkozta: „szeretném önmagam megvalósítani”. Határozottan széles skálán igyekszik ennek eleget tenni, hiszen játszik szólóban, duóban, trióban, szimfonikus zenekarral, sőt kétzongorás formációban is. Ez utóbbiban leghíresebb társa a lengyel zongorista legenda, Adam Makowicz volt.
Magyarországon 2013 novemberében a BMC-ben már fellépett egyszer a még ma is aktívan működő triójával (Lars Danielsson bőgőssel és Zohar Fresco ütőssel). Sajnos, azon a koncerten nem tudtam jelen lenni, de a koncert megítélésére jellemző, hogy a JazzMa.hu 2013. évi olvasói népszerűségi listáján az év külföldi jazzkoncertjei sorában a 3. helyre sorolták a szavazók.
A koncert az „előírásos” 10 perces késéssel kezdődött, a művész egy gyors meghajlás után azonnal a zongorához ült és egy 15-20 perces blokkban lejátszott három számot és csak ezután üdvözölte a közönséget. „Improvizációk Krzysztof Komeda, Lutosławski, Chopin, Bach és Prokofjev dallamaira” hirdette a műsor, de ennek ellenére a „Painter” című saját szerzeménnyel kezdett, viszont utána két ismert Krzysztof Komeda szerzemény következett, a „Cherry” és a „Rosemary Baby”. Możdżer utolsó lemeze a lengyel jazz ikonikus személye, az 1931-1969 között élt zongorista-zeneszerző, Krzysztof Komeda szerzeményeinek szólózongora feldolgozásait tartalmazza. A „Cherry” ezen a lemezen is megtalálható, a „Rosemary Baby” feldolgozás ezek szerint csak a koncert látogatók számára elérhető.
A számok között több szellemes konferálásban is része volt a közönségnek, többek között hallottunk Bach és Chopin zenéjének hatásáról is. Úgy tűnik Ő is osztja több más jazz-zenész véleményét, hogy Bach volt az első jazzmuzsikus. Egy sor Bach-tól, utána szabadon a folytatás és már kész is a jazz kompozíció. Volt egy darab a már korábban említett trióval készült „Polska” című lemezről is, természetesen szólóban. A többi szám címét részben nem tudtam megjegyezni, részben pedig nem is hangzott el a cím.
Ha jól számoltam, a program 13 kompozícióból állt, közülük több számban nagyon egyéni preparált zongora hangzást is hallhattunk. Sokáig csak találgattam, ahogy a körülöttem és távolabb ülők is, hogy milyen elektronikus megoldásokkal éri el zongorista a hol szintetizátorra, hol cselesztára, hol ütőhangszerekre emlékeztető hangokat az akusztikus zongora futamok mellett. Csak a koncert vége felé jöttem rá a trükkre (talán, mert hátul ültem, talán mert Możdżer már nem vigyázott annyira), hogy egyes zongora húrokra, a számoktól függően különböző helyekre, különböző eszközöket helyezett el a zongora hangzásának megváltoztatására. Három ilyen eszközt sikerült azonosítanom: egy törülköző, egy nyakba akasztó zsinórral ellátott nagy fémérme és egy 15-20 cm-es fémpálca. Az ezekkel preparált zongora húrok hangzását a játék során úgy használta, mint kíséretet a tiszta zongora hangzás mellé.
Az 1 óra 20 perces koncert végén a közönség (közte nagyszámú lengyel jelenlévő) tapsa után minden különösebb kéretés nélkül kaptunk két ráadás számot, majd egy kiadósabb tapsolás után egy harmadikat is. Határozottan érdekes koncert volt, letagadhatatlanul lengyel zene, lengyel jazz. Nem mondom, hogy minden alkotóeleme a zenei palettájának vadonatúj, de egyéni módon keverte ezeket, tökéletes zongora technikával és zeneiséggel.
Két lemezét (Komeda és Polska) is árulták a koncert helyszínén, amelyek annál a kiadónál (ACT) jelentek meg, amelyik a DownBeat kritikusai által 2015-ben az év lemezének választott kiadványt is megjelentette. Elmondható, hogy a kiadó tekintetében is jó társaságba keveredett.
Végezetül egy utóirat, ami előzetesül szolgál. Az utóbbi években – értékéhez képest – mérsékelt számú lengyel jazz zenész fordult meg Magyarországon, eltérően a hetvenes-nyolcvanas években megszokottól. Kivételként Grzegorz Karnasz koncertjeit, a 2012. évi Jazz Showcase-t és a hullámzó színvonalú lengyel jazzfesztiválokat a BMC-ben tudnám felsorolni. Leszek Możdżer után október 10-én – sok év után – újra találkozhatunk a lengyel jazz kiemelkedő képviselőjével, Zbigniew Namysłowski-val a BJC-ben. Félreértés ne essék, Namysłowski már nem a „Winobranie” és a „Kuyaviak Goes Funky” korszakos jelentőségű lemezeinek anyagát játssza. Ő is változik, de tudása és zenéjének színvonala nem változott.
