A Rozsnyói Péter trió lemezbemutató koncertje az Opusban
Bár már több mint fél éve jelent meg a trió lemeze, a „Pain of an Angel” (amiről egyébként Gáspár Károly írt egy remek kritikát a JazzMa.hu hasábjaira), egy jó lemezbemutató koncertnek mindig örül az ember, ha hallhatja egy kiváló zenekar éppen aktuális anyagát. Némi kihagyás, és megpróbáltatások, nehézségek után ismét visszatért a Rozsnyói Péter Trió, és ennek lehettünk szem- és fültanúi az Opus Jazz Klub színpadán péntek este.
A 36. évében járó zongorista még 2003-ban, a Zeneakadémia jazz-zongora szak tanulójaként alapította meg saját trióját, amelyben Mohay Andris dobolt és Szandai Mátyás bőgőzött. És bár nem vele indultak, végül Orbán György kötött ki a bőgős pozíciójában. Ez a trió 2006-tól kezdve egészen Mohay Andris tragikus haláláig, 2014 nyaráig működött. A közös veszprémi kötődésnek köszönhetően számtalan alkalommal hallottam azt a formációt koncertezni, és nagy kedvenceim voltak, épp ezért hiányoltam is Rozsnyói Péter zongorajátékát a „nehezebb évek” során. Most azonban a Stockholmban élő Csörsz Zoltán személyében új dobosra találtak, és ezen felbuzdulva gyorsan ki is adták a trió második lemezét.
A kompozíciók továbbra is a zenekarvezetőtől érkeznek, így aztán stílusában hasonló a két lemez. Ezen az estén is könnyedén illesztették be például az előző album címadó dalát, az „Autumn Witch” c. számot, ami már-már Rozsnyói védjegye lett, a legtöbb koncerten előkerül valamilyen formában. Ugyanúgy dominálnak a balladák, a melankolikus, lassabb, érzékenyebb dallamok, ugyanakkor van helye a tempósabb, vidámabb daloknak is.
Rozsnyói egyik legnagyobb erőssége – véleményem szerint – abban rejtőzik, hogy zseniális módon tudja beépíteni a különböző hatásokat a játékába, és ezek mentén képes kialakítani a saját, jól felismerhető stílusát. Jelen van a klasszikus zenei hatás, egy kis Chopin-féle érzékeny virtuozitás, de pl. J. S. Bach hagyatékát rendszeresen dolgozza fel, adja elő akár önálló esteken is. Ugyanakkor a mainstream jazz vonala is meghatározó a játékában. Én pl. kifejezetten szeretem, amikor kicsit Thelonious Monk játékára is hajaz, de így egyesével, külön-külön ezeket nem nagyon lehet kiragadni, épp ez a szintézis a szép az egészben. A másik, amit kiemelnék, hogy nagyon széleskörű közönség számára lehet élvezetes a játéka. Amilyen (nagyon nagy idézőjelben) „egyszerű” dallamokat használ fő témáknak (az egyszerű alatt azt értem, hogy könnyen megjegyezhető, „fülbemászó”, dúdolható, befogadható), legalább annyira komplexen tud építkezni a számokon belül, és tudja felépíteni a szólókat. Így aztán a kezdő jazzhallgató is tudja ütni a lábán a ritmust, és élvezi a dallamvezetést, a vájtfülűek pedig elképesztő technikai és zenei tudást tapasztalhatnak. Ezen az estén is így volt, akármilyen dal került elő, egész biztos volt, hogy valami különlegeset fogunk hallani a zongorán. Ráadásul az improvizáció kifejezetten erőssége, ezt számtalanszor bizonyította, így aztán oda kellett figyelnie az emberfiának, nehogy elkallódjon ebben a hang-kavalkádban.
A ritmusszekcióra külön is kitérnék. Orbán György játéka számomra egyedülálló, elképesztő muzikalitású zenész, tipikusan az a fajta, akinek a vérében van a zene. Rengeteg különböző formációban hallottam őt játszani (hiszen nagyon kelendő zenész, nem csak itthon, de nemzetközi viszonylatban is), mégis sokszor úgy érzem, hogy ez a trió egyike azoknak, amik igazán közel állnak a szívéhez, és ahol teljesen felszabadultan játszhat. Már a trió kezdetén is nagyon jó összhang volt a bőgő és a zongora között, és ez azóta is tovább érett. Amikor a már említett „Autumn Witch” című dalban a saját szólójában bőgőn kezdte el játszani a fődallamot, csak mosolyogni tudtam, mint ahogy tették ezt még néhányan körülöttem – fantasztikus volt.
Csörsz Zoltán nevével én korábban nem sokat találkoztam, de amikor olvastam a zenekarról, hogy itt most bizony nagy egymásra találásról van szó, nagyon bizakodó voltam. Jómagam továbbra is kritikusabb szemmel nézem a dobosokat, mint bárki mást egy zenekarban (mert ehhez értek legjobban), itt semmi kivetnivalót nem találtam. Bár tudnék csak arról írni 3 oldalt, hogy miben hasonlít, és miben különbözik a játéka Mohay Andrishoz képest, de ez aligha érdekelne bárkit is… Ami biztos, hogy új színt, új lendületet vitt a trió játékába, jól kezeli a dinamikát, ami ebben a zenében különösen fontos, nagyon kreatív és technikás, vagyis tényleg minden szempontból beleillik a korábban megalkotott képbe.
A koncert nagyon jól sikerült, bízom benne, hogy hosszú életű lesz ez a trió, és hogy nagyon sok emberhez eljutnak ezzel a kitűnő zenével. Ráadásként eljátszották az egyik kedvenc dalomat az új lemezről – aminek a címét sajnos nem tudom, mert nálunk otthon mindig csak berakjuk, és hallgatjuk a CD-t, nem foglalkozunk ilyen „apróságokkal”, hogy melyik dal melyik. Jó zenészek, jó lemez, jó lemezbemutató koncert – ez minden, ami kell egy kiváló péntek estéhez, és a Rozsnyói Trió pontosan ezt szolgáltatta mindenkinek. Köszönjük az élményt.
A fényképekért, és hogy ezúttal is elkísért, külön köszönet Rainer Annának.
