IGAZI JAZZTEMETÉSSEL BÚCSÚZTATTUK CSÁNYI ATTILÁT, LAPUNK FŐSZERKESZTŐ-HELYETTESÉT Szöveg: Márton Attila Fotók: Somogyvári Péter

Családja (özvegye, lánya és iker fiú-unokái), rokonai, számos barátja és ismerőse, valamint a hazai jazz képviselői, zenészek és jazzrajongók népes tábora búcsúzott pénteken délután Attila barátunktól a rákoskeresztúri temetőben, ahol szülei is nyugszanak. Már érkezéskor is feltűnt, hogy a jazzművészek közül sokan hangszerükkel a kezükben várakoztak – és valóban, a New Orleans-i jazztemetésekre emlékeztető tiszteletadással kísértük Öt utolsó útjára.

A megnyugvást sugalló ravatalozóban, a szebbnél szebb koszorúk és virágok között, azonnal feltűnt a szép és egyszerű koporsó mellett Attila táskája, amely a nagylemezek szállítására szolgált. Megható volt ez számunkra, hiszen oly’ sokszor láthattunk ezt Attila kezében évtizedeken keresztül.

Nagyon szép – a katolikus egyház szertartása szerinti – búcsúztatót hallhattunk, amit szívbemarkoló versrészlet előzött meg Avar István tolmácsolásában. A pap ismerte személyesen is Attilát, hisz gimnáziumi osztálytársak, így érthető, hogy a csütörtökön este a Huba utcai Karmelita templomban tartott gyászmisén, és a temetésen is igazán szívből jövő, magvas gondolatokkal búcsúztatta az elhunytat.

Ezt követően lapunk főszerkesztője, Maloschik Róbert búcsúzott Attilától, aki nemcsak munkatársa volt (a MaJazz című folyóiratnál, a Magyar Rádióban és honlapunknál), de legjobb barátja is. Bár viszonylag későn ismerte meg, mégis az elmúlt több mint harminc év intenzív munka- és baráti kapcsolata felejthetetlen marad.

Az alkalmi, de igazán kifogástalanul játszó, tizenkét fős zenekarban, amely a végső útjára kísérte el a hazai jazzélet kiemelkedő képviselőjének számító, Pernye András-díjjal kitüntetett Attila barátunkat, bőven voltak számomra jól ismert zenészek, de akadtak idősebb, vagy esetleg ma már kevésbé aktív muzsikusok is.
Akiket személy szerint ismertem: Papa Fleigh - kornett (Attila volt iskolatársa, akit a család kért fel a zenekar összeállítására), Molnár Gyula, Fritz József – klarinét, Szekeres János és Szénási László – trombita, Fajszi Csanád, Friedrich Károly és Nagy Iván - harsona, Tóth Péter – tuba, Szalóky Béla – sousafon (a súlyos és óriási átmérőjű tölcsérrel rendelkező sousaphone John Philip Sousa amerikai zeneszerző és zenekarvezető után kapta a nevét, tulajdonképpen basszus tuba, és a marching band-ek kedvelt hangszere), Dr. Borissza Géza - bendzsó, Berdisz Tamás - dob.

De természetesen voltak olyan zenészek is, akik csak elbúcsúzni jöttek Attilától, mint Berkes Balázs, Gayer Ferenc, Berki Tamás, vagy Bartos Gyula és Soós Tibor. Szerkesztőségi tagjaink közül megjelent Csécsi Attila, Márkus Tibor és Dr. Nagy Sándor. 
A gyönyörű „Just a Closer Walk with Thee” című melódia kísérte a menetet, amelyről tudni kell, hogy egy igazi szakrális zenedarab, hiszen Istennel való szoros együtt haladásról van szó, ugyanis a „Thee” szóval a megnevezhetetlen fölségre utal az angol nyelv. Az
elsősorban New Orleans-i, de más jazztemetések leggyakoribb dallama gospel koncerteken, de még hangszeres jazzkoncerteken is gyakran hallható. (Legutóbb a váci Székesegyházban csendült fel a Bánki Jazzfesztivált követő gospel-délutánon Joan Faulkner és Peggi Blue tolmácsolásában.) Attiláról pedig tudni kell, hogy nemcsak rajongott a New Orleans-i jazzért, de többször töltött heteket a jazz szülővárosában.
A sírnál elhangzott rövid szertartás után a koporsó lebocsátásakor a „What a Wonderful World” szívbemarkoló kornettszólója hangzott fel, majd a temetés végét a „When the Saints Go Marchin’ In” eljátszása jelezte.

Attila barátunk is a jazz-szentjeinek sorába került és élete nem múlt el nyomtalanul. Munkásságát, a vele kapcsolatos élményeket sokan elmondták honlapunkon, szakértelmét, de ami még ennél is fontosabb, emberségét külön is hangsúlyozta mindenki, aki csak ismerte Őt. Fájdalommal búcsúztunk el egy igaz embertől, családapától és nagyapától, aki egyben a műfaj kiemelkedő képviselője is volt!

EMLÉKÉT ÖRÖKKÉ MEGÖRIZZÜK!  NYUGODJON BÉKÉBEN!