A TÜNDÉRKIRÁLYNŐ VARÁZSLATA
Júniusban mutatta be Henry Purcell „A Tündérkirálynő” (The Fairy Queen) című művét az Operaház. Az új értelmezésben előadott darabhoz a rendező Fekete-Kovács Kornélt kérte fel, hogy a kihagyott prózai részek helyett rövid jazz kompozíciókkal kösse át az angol szerző úgynevezett semi-operájának barokk zenéjét. Ezek az Operaházban is előadott szerzemények azonban csak kiinduló pontjai voltak annak a zenének, amit a Fekete-Kovács Kornél Quintet az Opus Jazz Club pénteki koncertjén új formában, kibővítve eljátszott.
Az angol opera nagymestereként ismert Henry Purcell (London, 1659. szeptember 10. – London, 1695. november 21.) a szigetországi zenei hagyományokba az olasz és francia stilisztikai elemek beolvasztásával alkotta meg jellegzetesen angol hangzású barokk zenéjét. A Chappel Royal gyermekkórusában énekelt, mutálása után, 14 éves korától királyi hangszerkészítőként és javítóként nem távolodott el a zenétől. 18 évesen a "királyi hegedűsök házi zeneszerzője" lett, majd kinevezték a Westminster-apátság orgonistájának. Ezt a korai alkotókorszakát főként egyházzenei művei jellemzik. 24 évesen lépett középső alkotói korszakába, mikor már udvari zeneszerzőként szonátákat, ódákat írt világi események alkalmára, többek között II. Jakab születésnapjára is. Túlélt egy király, sőt egy dinasztiaváltást, a Stuart-dinasztiához tartozott II. Jakab halála után trónra lépő Orániai-dinasztia királya, III. Vilmos és társuralkodója, Mária megerősítette udvari állását. Rövid élete utolsó szakaszának központjában a színpadi művek álltak.
1692-ben hatalmas pompával a londoni Queen’s Theatre-ben mutatták be Londonban „A Tündérkirálynő című”, öt felvonásos szemioperáját, mely Shakespeare „Szentivánéji álom” c. vígjátékára épülő zeneszámok sora. Henry Purcell 1691-ben írt művét III. Vilmos angol király és II. Mária tizenötödik házassági évfordulójára komponálta. A szemiopera (semi-opera, fél-opera) jellegzetes angol zenés műfaj a 17. században, amelyben a prózában előadott darabhoz, a történethez lazán kötődő, az egyes felvonások után elhelyezkedő zenés, énekes, táncos részek kapcsolódtak, melyek a darab cselekményben, a jellemek alakításában nem játszottak szerepet. Shakespeare kora óta az angol közönség ízlése megváltozott, a klasszikus szöveg már nem érdekelte, a zene, a látvány és a fantasztikus történetek kerültek előtérbe. A „semi-opera” kifejezést a köztudatba évtizedekkel később beültető Roger North véleménye szerint: „Akik a színjáték miatt jönnek, utálják a zenét, akik pedig a zenét szeretnék hallani, nem bírják a sok szövegelést”.
A nem egészen pozitív kritika ellenére a „Tündérkirálynő” áriáit máig szívesen énekelik világszerte. A Shakespeare-évad méltó lezárásaként idén júniusban a Magyar Állami Operaház is műsorára tűzte, sajnos csak négy alkalommal, a nyári melegben. Almási-Tóth András a próza elhagyásával operaként fogta fel, rendezésében ezzel egy teljesen új dramaturgiát kapott a mű. A rendező, Purcell zenéit alapul véve, egy új történetet álmodott meg a darabok szövegei által vezetve, más helyekre, és más korba helyezve a történetet. A mellőzött prózai részek helyett a színpadon szereplő jazz zenekar játssza a rövid átkötéseket. Ezek megírására, és előadására kérte fel Fekete-Kovács Kornélt a rendező. Ezek az újraértelmezett barokk opera szerves részét alkotó rövid instrumentális kompozíciók, jazz-betétek hangzottak el áthangszerelve, kibővítve pénteken az Opus Jazz Club színpadán. Az Operában egyenes vonalban követik egymást Fekete-Kovács Kornél kompozíciói, és jutnak el a barokk kor idézésétől napjaink zenéjéig, ezen a koncerten az időrendi sorrenden is változtatott a szerző. Lényegében ezek az operai előadásban külön szereplő rövid részek így kibővítve két részből álló opust alkottak. Komponált kortárs zene, olykor free, kollektív improvizációkkal tűzdelve, majd barokk hangulatot idéző lágyabb ritmusok váltották egymást. Helyenként nem könnyű darabok hangzottak el, de a tökéletesen komponált, és előadott zene mindenkit tündérkirálynői módon elvarázsolt. A bemutatott anyag komoly feladatot állított a zenészek elé, akik ezt nagyon magas színvonalon oldották meg, és maradt energiájuk közben az improvizáció szabadságával is élni. A kvintett mindegyik tagja - Fekete-Kovács Kornél (trombita, szárnykürt, és olykor szintetizátor), Ávéd János (tenor- és szopránszaxofon), Soós Márton (bőgő), Csízi László (dob), és a hozzájuk újonnan csatlakozott fiatal üstökös, Oláh Krisztián (zongora), aki itt is bizonyítva sokoldalúságát tökéletesen játszott ebben a zenei világban is - kimagasló teljesítményt nyújtva érdemelt vastapsot.
