RENDKÍVÜLI ESEMÉNY A RÁDAY UTCÁBAN
Vasárnap, a régi katonai meghatározást használva „rendkívüli esemény” történt a Jedermann klubban. Zenészlegendánk, Németh János ismét hazalátogatott, hogy kvintettjével ezúttal élőben mutassa be a Hunnia Records gondozásában a napokban kiadott albumát. Az „Exodus” az első saját néven jegyzett lemeze a Németországban élő szaxofonosnak.
Németh János áprilisban ünnepelte 70. születésnapját. Fiatalabb olvasóink, akik nem láthatták őt a hetvenes évek sokat emlegetett Építők Klubjában, és a Syrius szervezte jam bulikon játszani, valami képet kaphatnak korábbi munkásságáról, ha meghallgatják a ma már interneten is hozzáférhető Pege Aladár lemezeket. Ezek közül az elsőként, 1970-ben megjelent „Montreux Inventions” jazztörténeti különlegesség, itt Németh és Ráduly Mihály együtt szaxofonozott Pege kvintettjében, Szakcsi Lakatos Béla zongorázott és Lakatos Pecek Géza dobolt. A második Pege lemezre tíz évet kellett várni. 1980-ban amerikai vendégekkel, Leo Wright szaxofonossal, Art Farmer és Bennie Bailey trombitásokkal, valamint Czeslaw Bartkowski lengyel dobossal több fesztiválon (Debrecen, Alba Regia) és stúdióban felvett szám került a korongra, a különböző formációk magyar résztvevői Balogh Jenő, Szakcsi Lakatos Béla, Németh János, Lakatos Antal és Jávori Vilmos voltak. A névsorban olvasható Lakatos Antal fiatal, szárnyait bontogató tehetségként került a csapatba, később Tony Lakatos néven ismerték meg világszerte. Ő írta a most megjelent „Exodus” kihajtható belső borítóján olvasható, Németh János életútját méltató sorokat is, melynek másik oldalán az én fotómat használta fel a grafikus képe megalkotásához.
Talán az első, és második Pege lemez között eltelt tíz év is mutatja, hogy akkoriban egyáltalán nem törekedett a kultúrpolitika a sokáig éppen csak „tűrt” kategóriába sorolt jazz zene dokumentálására. Az ötvenes években a jazz a „tiltott” volt, a hatvanas években fokozatosan enyhült a helyzet, de lemezek megjelenésére az állami kiadón kívül más lehetőség nem volt. Az állami kiadó elvtárs urai mostohán bántak a műfajjal, így a magyar jazz kezdő lépései néhány előkerült rádió felvételen kívül csak az 1962 és 1971 között évente megjelent, mindössze tíz antológiában követhetőek nyomon valamelyest. Németh János gazdag pályafutásának kezdete sem került lemezre, a kezdeti Dália klub fémjelezte időktől, sőt a hetvenes évekbeli szárnyalását sem tartották érdemesnek lemezre rögzíteni, pedig számos formációban játszott, többek között a Rákfogóban és a Kőszegi Rhythm & Brass-ban is. Nem csoda, hogy az „eltávozást” választotta, előbb Svédországba vándorolt, majd Németországban telepedett le. Manapság, amikor már az iskolapadban ülőknek is megjelenik lemeze, szerencsére nehezen érthető, hogy egy ilyen formátumú muzsikusnak, mint Németh János 70 éves koráig kellett várnia első saját lemeze megjelenésére. Ez a kis történelmi visszatekintés segíthetett a válasz megtalálásához azoknak a később született jazzrajongóknak, akik szép számban csodálták az örökifjú szaxofonost és a korosztályukhoz tartozó társait.
Az exodus egyik jelentése eltávozás. Németh János lemezén saját exodusát, eltávozásának történeteit, fájó és örömteli élményeit eleveníti fel a zene nyelvén. Hat történetet hallhatunk életútjának egy-egy pillanatáról. Először a Dáliás korszakot idézi fel, melyről én is csak könyvekből és zenészbarátaim múltat idéző beszélgetéseiből hallottam („In the Beginning), aztán elmeséli, hogyan tanította meg Svédországban élő unokáját biciklizni („Walking in the Park with Annu”), majd a kivonulás, új otthon keresés („Exodus”) és az új környezetben tapasztalt benyomások feldolgozása („Contrast”) következik. Az országok közötti ingázásról szól a „Travellers”, szerencsére Németh Jánost egyre gyakrabban láthatjuk hazai klubokban fellépni, és remélem, csak a lemez lezárását jelenti a vérpezsdítő „Last Blues”.
Vasárnap a frissen megjelent „Exodus” anyagát mutatta be a Németh János Quintet. Az Offenbach am Main városka zeneiskolájában tanító legendás szaxofonosunknak gyakorlott a szeme a fiatal tehetségek észrevételében. Egyre gyakoribb hazalátogatásai során, Magyarországon is hamar megtalálta mostani új zenekarának ezen alkalmakkor megismert tagjait. Altszaxofonon Soso Lakatos Sándor, zongorán Gáspár Károly, bőgőn Horváth Balázs, dobokon Csízi László került Jancsi bácsi ötösébe, aki a koncerten ünnepélyes keretek között kérte a fiúktól, hogy a jövőben ne bácsizzák. Nem bácsizunk Jancsi bácsi, ígérték a fiúk kissé zavartan, de aztán ahogy belekezdtek a játékba, elmúlt megilletődöttségük. Eltűnt a korkülönbség, egymást váltották a remek szólók, az egyre inkább lázba jövő közönség lelkes tapsával kísérve. Az igazi, hard bop tradíciókon alapuló modern mainstream zene sikert aratott. Jó lenne, ha a közeljövőben Németh tanár úr tanítási szünetekben megnövekvő szabadidejét jobban kihasználnák a koncertszervezők, a klubvezetők, és több fellépési lehetőséget kapna ez az ígéretes kvintett. Addig is remélhetőleg CD formájában zenéje eljut majd azokhoz is, akik nem tudtak most vasárnap a bemutatóra eljönni.