Keresés

Hírek


ISMÉT VILÁGSZTÁRZENÉSZ A BUDAPEST JAZZ CLUB SZÍNPADÁN, AVAGY A JOE LOVANO CLASSIC QUARTET KÉT KONCERTEN IS FELLÉP MÁRCIUS 26-ÁN, VASÁRNAP ESTE

A jazz zenészek nem igénylik a sztárolást, a leghíresebbek körül mégis óhatatlanul kialakul valamilyen kultikus tisztelet. Vitathatatlan, hogy jazz-sztár volt például Stan Getz, Oscar Peterson és Ella Fitzgerald, vagy – az utóbbi évtizedekben Diana Krall, vagy Chick Corea. Nos, kétségtelenül ilyen jazzikon Joe Lovano is, aki hatvanon túl is megtartotta vezető pozícióját a szaxofonosok sorában.

Lovano első számú hangszere a tenorszaxofon, alighanem a legnépszerűbb instrumentum a jazz világában, így aztán számtalan jobbnál jobb mestere volt és van a műfaj történetében. Coleman Hawkins-ot tartják annak, aki ezt a hangszert „nagykorúsította”, aztán volt egy „kolosszus” – Sonny Rollins, majd egy olyan óriás, akinek minden lépése (Giant Steps) az egész műfajra kihatott: John Coltrane. De az utódok sorában kétségtelenül az egyik legkiemelkedőbb Joe Lovano, akit ismertségben legfeljebb Wayne Shorter tudott túlszárnyalni. A tenorszaxofon „intellektuális vonalát” illetően Joe Lovano-t Joe Henderson örökösének tartják. De hagyjuk is a kategóriákat, mert Lovano rangját „saját jogon” sem lehet elvitatni.

Jómagam 1978-ban láttam először a Woody Herman zenekar Erkel-színházbeli koncertjén. Persze ki gondolta akkor, hogy ilyen nagyformátumú zenésszé válik, jóformán egyetlenként az akkor csupa fiatal „erőkből” összehozott big bandből. Két és fél év után még folytatta nagyzenekari „tanulmányait” – a Thad Jones-Mel Lewis zenekarban. Aztán következett a sok kisegyüttese, amelyek közül több hozzánk is eljutott (vagy Lovano éppen sideman volt valamelyik neves formációban). S ha nem is minden hazai koncertjén voltam jelen, de hármat „kapásból” megemlíthetek, mert nem a feledhető kategóriába tartoznak: 1995-ben Paul Motian együttesében láthattam a Budai Parkszínpadon Lee Konitz, Bill Frisell és Marc Johnson társaságában. Jóval frissebb emlék a McCoy Tyner Quartet MüPa koncertje 2008-ban, amikor is Lovano vitte a prímet a nem sokkal korábban szélütést elszenvedett világhírű zongorista helyett. Majd négy évvel ezután, 2012-ben a Trafóban láthattuk a Wayne Shorter életműve előtt tisztelgő Sound Prints elnevezésű projektben, ahol a másik fúvós szólista Dave Douglas trombitás volt, és nem mellesleg az a zongorista játszott, aki most is vele jön: Lawrence Fields.


img-0001.jpg


img-0002.jpg


A jelenlegi négyesben a ritmus-tandem tagjai: Peter Slavov, bőgő és Carmen Castaldi dobok.

Száz szónak is egy a vége: a kísérletező szellemű, stilisztikailag is igen változatos pályát befutott tenorkirálynak már a neve is garancia a minőségre. Biztos vagyok abban, hogy mindkét március 26-i koncert feledhetetlen élmény lesz a résztvevők számára, mert nincs az a lemez, ami az élő előadás élményét pótolhatja! Használjuk ki, hogy a műfaj legnagyobb muzsikusait itthon, meglehetősen szolid költségvonzattal láthatjuk a BJC-ben, amely ebben az évben is felkerült a világ legjelentősebb jazz-színhelyeinek listájára – egyetlen magyarként. A hírek szerint Lovano és társai a 2005-ben rögzített, de csak tavaly kiadott Classic! című lemez bemutatójával járják most Európát (http://www.jazzma.hu/lemezpolc/kulfoldi-eloadok/lovano-joe/classic-live-at-newport/kritika/lovano-joe-classic-live-at-newport), amellyel Lovano kiadója, a jazz világában legendás hírű Blue Note ünnepelte a sztárzenésznek a labelnél eltöltött 25 évét. (Mint olvashatták, Gáspár Karcsi ezt már tavaly augusztusban "megkritizálta! - A szerk.)


Vissza a hírekhez