A JAZZ SZÍNHELYEI – TOMSITS RUDOLF SÍRJA FARKASRÉTEN
A hazai jazztrombita legnagyobb mestere rövid, de fényes karriert futott be. A Farkasréti temető „Művészparcellájában” található síremléke már csak azért is nevezetes, mert jazz zenészek esetében nem nagyon találkoztam még olyan esettel, amelynél egyértelmű utalás lett volna az ott pihenő személy hívatására. Tomsits Rudi esetében a nagyon szép, művészi kvalitásokkal bíró sírkövön a trombita megjelenítése teszi azonnal felismerhetővé, hogy kinek a sírjára is akadtunk, még ha nem is nagyon ismerte a látogató ennek a nagyszerű művésznek a tevékenységét.
Az egyik első „élő” jazzélményeim között említhetem meg Tomsits Rudolfot. Én ugyanis Miskolcon éltem 1964-ig, amikor is az egyetem elvégzése után budapesti vállalathoz volt ösztöndíj-szerződésem. Így a Dália-korszakban, amikor Rudi felbukkant, még nem voltam a fővárosban, de – mint mondtam – éppen egyik legelső pesti jazzélményem Rudihoz kötődik.
Életrajzát már csak azért sem ismertetem, mert ma már mindenki megtalálhatja az interneten, az idősebb jazzrajongóknak pedig nem kell bemutatni a magyar jazz eme ikonikus figuráját, aki 2003-ban megkapta a Szabó Gábor-díjat.
Mindenesetre két olyan dologra kitérnék vele kapcsolatban, amely utolsó éveihez kötődik. Ez pedig a Leaders együttes 1995 novemberében rögzített lemeze, a „Take 4”. Négy valóban vezető magyar jazzmuzsikus alkotta a kvartettet, akik nemcsak abban az értelemben voltak „leader”-ek, hogy a hazai jazz elitjéhez tartoztak, és hangszerük első számú mestereinek számítottak akkoriban, de mindegyikük saját együttest is vezetett. Tomsits, Babos, Pege, Kőszegi. Van-e ki e neveket nem ismeri? És ez a négy nagy egyéniség képes volt a jó értelemben vett alázattal eljátszani tizenegy remek amerikai jazzstandardet, a Nagy Amerikai Daloskönyv olyan remekeit, mint a „Sophisticated Lady” és a „Django”, vagy a „Straight, No Chaser” és a „Take Five”. Egyik legkedvesebb hazai lemezalbumom, és Tomsits Rudi művészetének is jeles dokumentuma!
Rudi sírja a Farkasréti temetőben igazi zarándokhely lehetne. Én gyakran felkeresem, annál is inkább, mert olyan hírességek között található a Művészparcellában, akik a magyar kultúra kiemelkedő képviselői voltak. Abban a sorban, ahol ő pihen, még olyan személyiségek alusszák örök álmukat, mint Ruttkai Éva, Schütz Ila és Bágya András… (Egyébként a 25-ös parcella, 4. sor, 54. sz. sír, a Wikipédián legalábbis 25-4-54 van feltüntetve.) És ha olyan hazai és/vagy külföldi vendégem akad, akit érdekel a nagyok utolsó lakhelye, akkor örömmel kalauzolom őket a sírkertben.
Rudi sajnos meglehetősen fiatalon, 57 éves korában hunyt el. 1946-ban született Budapesten és ugyanitt is halt meg 2003-ban. Saját véleménye is az volt, hogy nem igazán tudta kifutni magát, pedig olyan hangszeren játszott, amelyet rendkívül kevesen választottak, akár a mai napig is, és amelyen egyáltalán nem könnyű kiemelkedő szintet elérni. Neki sikerült, és ha csak néhány évtizeddel később születik, ma világhírű jazzművész lenne, ebben biztos vagyok. Nyugodjék békében!
