Ismét jazztől volt hangos a debreceni Víztorony

Tegnap estére meg volt adva három időpont is (7.30, 8,00, 8,30) a víztoronyba Luiza Zan (Románia) és Sárik Péter koncertjére. Én biztos, ami biztos mentem 7:30-ra, így kizárt volt, hogy lekéssem.

Kezdés előtt Sárik Péter barátságosan közölte, hogy a koncert végén lesz időnk beszélgetni. A közönség már rutinosan 8 óra után kezdett jövögetni, de a kezdésre már megtelt az igen barátságos és jó technikával ellátott koncertterem. Kiderült Sárik Péter konferálásából, hogy Luiza öt nyelven beszél, és mindent ért magyarul, de kicsit félve beszél, nehogy hibát ejtsen. Na, nem így volt az énekléssel. Már az első számmal, az egyik legismertebb nótával, úgy kezdték el a koncertet, mintha már órák óta játszanának és elérték a tetőfokot. A „Route 66” című, mindenki által ismert világslágerrel indítottak és azonnal kiderült, hogy magas szintű előadással kell számolnunk. Sárik Pétert nem véletlenül környékezik a legjobb énekesek, mert kísérete és szólói számomra világszínvonalat képviselnek. Nem könnyű magas szinten improvizálni, de legalább ugyanolyan nehézséget jelent kitűnően kísérni, figyelni és reagálni az énekes minden intonálására, ritmizálására.

Említették, hogy évekkel ezelőtt már játszottak együtt, és a tegnap esti koncert a hazai turné első állomása. Következik Szolnok, Budapest és Cegléd.

Nos, a koncert többi száma is örökzöld jazz számokból állt, viszont rendkívül egyéni előadást kell megemlíteni. Különösen a második dalban, Mongo Santamaria „Afro Blue” c. számában, nemcsak az amerikai soul dallamokat, de román népzenei elemeket is fel lehetett ismerni. A koncert végig magas színvonalon ment, egy percre sem vált unalmassá, tartották a magas mércét. Sárik Péter olyan kíséreteket produkált, hogy nem érezte a hallgató, hogy hiányzik a dob, vagy a bőgő. Tartotta a feszes ritmust, még a legbonyolultabb harmonizációs feladatokat is hibátlanul oldotta meg. Számomra a koncert legmagasabb pontja Wayne Shorter „Footprints” c. száma volt. Miles Davis mérföldkőnek számító „Miles Smiles” c. lemezén található és örökzöld melódia lett, pedig nem tartozik a könnyen eljátszható darabok közé. Luiza-nak és Péternek nem okozott gondot, teljesen egyéni harmonizálással és énekléssel oldották meg. Hamar eljött a koncert vége, nem éreztük az időt, de következett a szűnni nem akaró vastapsok után a ráadások, amiből kettő is lett. Szép és jó hangulatú este volt, baráti beszélgetéssel, szelfizéssel és dedikálással fejeződött be. A műsorukat azért feltétlenül ismertetni kell:

1. Bill Troup: Route 66

2. Mongo Santamaria: Afro Blue

3. Sigmund Romberg: Softly, as in a Morning Sunrise

4. Bruno Martino: Estate

5. Cole Porter: Love for Sale

6. Wayne Shorter: Footprints

7.  Antonio Carlos Jobim: One Note Samba

8.  Joseph Kozma: Hulló levelek

Ráadás:

Antonio Carlos Jobim: Chega de Saudade (No More Blues)

Cole Porter: Every Time We Say Goodbye

Fazekas Csaba - Hajdúszoboszló