Keresés

Sztárinterjú


Sztárinterjú – Snétberger Ferenc (Berlin) 2011. március 01., Maloschik Róbert

Gitármágus Feri, a roma tehetségek istápolója...

MR: Nagyon megörültem, mikor meghallottam Mészáros Zolitól, hogy végre meg tudod valósítani régen dédelgetett vágyadat azzal, hogy tehetséges roma lányokat és fiúkat egészen magas szintű képzésben részesítesz a Felsőörsön megvalósított iskolával. Honnan ered az ötlet? Mivel Te vagy a művészeti vezetője ennek a programnak, gondolom, van már kialakult koncepciód.
SF: Az ötlet régebbre nyúlik vissza, egyébként a gondolat már régóta foglalkoztat. 1995-ben kezdtem el Berlinben és az itteni roma /szinto/gyerekekkel foglalkoztam, akik többnyire django reinhardt stílusában gitároztak. És ebből indulva próbáltam őket más zenei irányokba vinni, aminek nagyon örültek és sikeres is volt. A célom az volt, hogy ezek a tehetséges gyerekek ne vesszenek el, mert kár lenne értük. Ezeknek a gyerekeknek a zenei nevelésük már a családban elkezdődik, sok roma fiatal van, akik nehezen vagy egyáltalán nem tudnak bejutni hagyományos zeneiskolába, mert szociális helyzetük nem engedi meg. Nem tudják kifizetni. Ha mégis sikerül bejutniuk, problémát jelent az ott tanító tanárok szakmai felkészültsége  nem teszi lehetővé. Abból kell elindulni, amit a gyerekek otthonról hoznak. Ösztönözni őket, kibővíteni a horizontjukat, hogy kibontakoztathassák a képességeiket. Ezért választottam többnyire roma tanárokat, akik jobban felismerik ezekben a gyerekekben a tehetséget. A berlini iskolában /a jövőzenéje/ volt egyébként, aminek én neveztem és kb. 10 gitáros növendékem volt. Ez sokkal kisebb, mint a felsőörsi iskola, ami óriási projekt lett és nagy lehetőséget ad a roma fiatalok számára.

MR: Hány gyerek vehet részt a nyári táborban?
SF: A nyári táborban 60 gyerek vehet részt, akiknek az oktatása és teljes ellátása ingyenes és bentlakásos kollégium jellegű.

MR: Kik lesznek a tanárok? Őket is Te válogattad ki?
SF: Tanáraink, kiket én választottam ki:

Snétberger ferenc – klasszikus akusztikus gitár,

Szakcsi Lakatos Béla – zongora,
Vámos Marcell – cselló,
Paolo Vinaccia – dob, percussion,
Oláh Czumo árpád – keyboards,
Oláh Kálmán – zongora,
Lukács Miklós – cimbalom,
Balogh Kálmán - cimbalom,
Barcza Horváth József – bőgő, basszusgitár,
Tony Lakatos – szaxofon,
Gabora Gyula – hegedü,
Kovács Péter – hegedü,
László Attila – gitár,
Arild Andersen – bőgő,
Vámos Péter – klarinét.

Vannak még tanárok, de gondolom elég most ennyi.

MR: Mióta járod az országot? Hány helyszínen voltál már? Eddig hány csiszolatlan gyémántra leltél?
SF: Szeptember óta járom az országot. Sok helyen voltam és különböző tehetségekkel találkoztam, aminek nagyon örültem és nagyon megérintett, hogy sokan szeretnének bekerülni.

MR: Név nélkül, ki volt a legmeghökkentőbb jelentkező számodra?
SF: Volt egy fiú, aki 6 hónapja gitározik, amin meglepődtem, mert nagyon tehetséges.

MR: A hétvégén előbb Szekszárdon, majd Pécsett jártál. Szekszárdon ismét csak név nélkül, kik nyerték el tetszésed? 
SF: Szekszárdon négynek sikerült. Nagyon ügyesek voltak.

MR: És Pécsett?
SF: Pécsen már többen nyerték el a tetszésemet.

MR: A tervezett 60-70-ből most hol tartotok?
SF: A tervezett 60 -70 gyerekből gondolom 45 gyereknél tartunk.

MR: Úgy tudom, még két helyszín hátra van. Hol és mikor?
SF: A következő helyszínek: Budapest és Nyíregyháza, márciusban utolsó hétvégéjén.

MR: Mikor lesz a felsőörsi iskola ünnepélyes megnyitója?
SF: A nagyszabású ünnepélyes megnyitó április 30-án lesz. Az első hathetes szemeszter június 19-én kezdődik el.

MR: Addigra szerinted kialakul a tervezett létszám, vagy lesz pótfelvételi is?
SF: Igen, a létszám addigra kialakul. De azért lehetnek még pótfelvételik is.

(Fotó: Művészetek Palotája – Budapest, Pető Zsuzsa)



Vissza az összes interjúhoz