Keresés

Világsztárok Magyarországon


Világsztárok Magyarországon – A Bobby Watson’s Horizon’s 2000. október 14-én a Nagykanizsai Jazz Fesztiválon

Az afro-amerikai altszaxofonos, Bobby Watson (1953) közel 17 éve járt először Magyarországon. (Azóta tudtommal többször nem szerepelt nálunk!)


Világsztárok Magyarországon – Billy Cobham a PeCsában 2000. október 10-én

Az 1980-as évek eleje óta Svájcban élő dobos világsztár egy hibrid zenekarral (három svéd + két amerikai) jött ide 2000 őszén a nem sokkal előbb megjelent „North by Northwest” CD-jét promotálni!


Világsztárok Magyarországon – Pat Metheny a BKK-ban, a magyarok szemével (2000. május 20.)

Megkértem Snétberger Ferencet, aki Pat előtt játszott, valamint Balázs Elemért, aki játszott is Metheny-vel, hogy mondja el emlékeit! Az alábbiakban ezt olvashatják! – A szerk.


Világsztárok Magyarországon – Pat Metheny a Budapest Kongresszusi Központban 2000. május 20-án

Pat Metheny szerződését úgy írtam meg, hogy benne volt, kötelező neki az általam (!!!) kijelölt bőgőssel (Egri János) és dobossal (Balázs Elemér) játszani trióban a gálaesten + a Zoller Attila verseny győztesével egy duót!


Világsztárok Magyarországon – Pat Metheny 2000. május 19-én a Magyar Rádió Márványtermében a magyar zsűritagok és a gitárosokat kísérő muzsikusok szemével

Megkértem a Zoller Attila Jazz Gitár Tehetségkutató zsűritagjait és a kísérő muzsikusokat, elevenítsék fel, milyen benyomást tett rájuk Pat Metheny!


Világsztárok Magyarországon – Pat Metheny 2000. május 19-én a Magyar Rádió Márványtermében

Ahhoz, hogy megértsék, hogyan került ide Pat Metheny egymaga 2000 májusában, időben vissza kell lépnünk 2 évet!


Világsztárok Magyarországon – A Michael Brecker Quartet a Dokkban 1999. november 9-én

Ennek a koncertnek a létre jötte igazán „magyarosch”! De hogy végig tudják követni a történetet, ahhoz időben közel másfél évet kell visszalépni!


Világsztárok Magyarországon – A John Patitucci Quartet Nagykanizsán 1999. október 16-án

John Patitucci 1986 tavaszán járt először Magyarországon. Akkor Chick Corea Elektric Band-jében basszusgitározott. 13 és fél évvel később már saját együttesével kapott meghívást a Nagykanizsai Jazzhétvégére.


Világsztárok Magyarországon – Archie Shepp 1999-ben kétszer is Budapesten

Az 1997. évi Nagykanizsai Jazzfesztiválról írt visszaemlékezésem elején azon keseregtem, hogy milyen sokáig kellett várni Archie Shepp első magyarországi fellépésére.


Világsztárok Magyarországon - The Manhattan Transfer a Körcsarnokban 1998. november 26-án

Pár napja megkérdeztem Fehér Adriennt, hogy ott volt-e ezen a koncerten? Mondta, igen, de ő inkább tovább passzolná a labdát Gábor öccsének… És tegnap délben megjött Fehér Gábor írása! – A szerk.


Világsztárok Magyarországon – Ray Brown Nagykanizsán 1998. október 17-én

Godinek Ibikét, régi nagykanizsai jazzrajongót kértem meg, hogy kivételesen írjon pármondatot közel 19 évvel ezelőtti emlékeiről! – A szerk.


Világsztárok Magyarországon – A Paul Motian and the Electric Bebop Band Szegeden 1998. október 8-án

Tatabányai fotós barátom, Szabó Laci hosszan unszolásomra az alábbi szöveget küldte a JazzMa.hu-nak a 19 és fél évvel ezelőtti koncertről. Azt azért bevallom, előbb a képeket küldte! – A szerk.


Világsztárok Magyarországon – Al Jarreau 1998. július 28-án a PeCsában

Közel 19 évvel ezelőtt feleségem kedvenc énekese, Al Jarreau lépett fel a PeCsa oldalába épített szabadtéri színpadon. Mivel permetezett az eső, mindenki a padsorokon állva hallgatta az idén február 12-én elhunyt hangszálvarázslót.


Világsztárok Magyarországon – John McLaughlin a Budai Parszínpadon 1998. július 9-én

Az előző évben megjelent „The Heart of Things” CD európai turnéjának egyik állomásaként lépett fel az öttagú fusion zenekar.


Világsztárok Magyarországon - An Evening With Branford Marsalis - Dokk Backstage Arena (1998. július 8.)

1998. július 16-án az alábbi cikk jelent meg m.l.t. tollából!


Világsztárok Magyarországon – A Branford Marsalis Quartet a Dokkban 1998. július 8-án

Közel 19 évvel ezelőtt me and my lovely wife Gabriella nagy izgalommal mentünk erre a koncertre, ti. egyik családi kedvencünk Branford Marsalis. Akkor még nem gyanítottuk, hogy 7 évvel később a MüPába mi hozzuk el klasszikus zenét játszani… - A szerk.


Világsztárok Magyarországon - Pat Metheny Group (1998. április 28., Budapest)

Az első alkalom élénken megmarad az ember emlékezetében. Így van ez velem is, hiszen már addig és azóta is elsőszámú kedvencem Pat Metheny, akit ezen az áprilisi koncerten a Budapest Sportcsarnokban láttam először élőben.


Világsztárok Magyarországon – A Pat Metheny Group a Budapest Sportcsarnokban 1998. április 28-án

19 évvel ezelőtt (1985 és 1991 után) már harmadszor lépett fel Budapesten Pat Metheny. Ezúttal azonban 1 nappal előbb érkezett a zenekar, így volt lehetőség egy un. „sajtótalálkozóra”… Erre Kaszás Feri barátom így emlékszik:


Világsztárok Magyarországon – A Ralph Towner-Gary Peacock Duo a Tivoli Színházban 1998. március 22-én

Mivel sem én, sem jelenlegi munkatársaim nem voltak ott a két világhírű amerikai művész 19 évvel ezelőtti koncertjén, így a neten böngészve találtam egy cikket, és ennek rövidített változatát teszem közzé.


Világsztárok Magyarországon – A Paul Motian Trio (Bill Frisell-Joe Lovano-Paul Motian) a PeCsában 1998. február 27-én

Pár nappal később a neves debreceni jazz publicista, Turi Gábor így írt az akkor még létező Napi Magyarországban.