JazzMa

Friss Hírek

JazzUp – Kuti Laura2020. július 02.
JazzUp – Dimák Patrik2020. június 25.

Hírek

Előszilveszter vérbeli jazzben, avagy a Pocsai Krisztina Quartet koncertje a Budapest Jazz Clubban 2012. december 28-án Szöveg: Márton Attila Fotók: Csécsi Attila

Valóságos énekesnő dömping volt a BJC-ben decemberben, bizonyára az ünnepek okán is. Mindenesetre a „gyengébb nem” kitett magáért, a hazai élvonal tucatnyi énekesnőjét láthattuk-hallhattuk a BJC színpadán, csak néhányukat említve: Micheller Myrtill, Kozma Orsi, Karosi Juli és a Budapest Jazz Orchestra-val fellépő Tóth Vera. Mégis – és aligha állok egyedül ezzel a véleménnyel – a Harmónia Jazzműhely péntek esti műsorában már hagyományosan a műfaj krémjét jelentő produkciók sorában – a ritkán megjelenő Pocsai Krisztina vitte el a pálmát.

Bármilyen ritkán is láthatjuk Krisztát, azért a hazai jazztársadalom jól ismeri – már legalább másfél évtizede van jelen a műfaj hazai berkeiben (1998-ban diplomázott a Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszakán). Soha nem koncertezett túl sokat, talán ez is fokozta érdeklődésünket művészete iránt. Rádiós tevékenységét az ország minden zugában ismerték, számtalan vidéki ismerősöm és barátom kérdezte meg tőlem, hogy hová lett, amikor kellemes hangja eltűnt a jazzműsorokból a takarékosság jegyében… (Isten áldását nem kérem azokra a volt rádiós „főnökeimre”, akik úgy akartak lehetetlenné tenni, hogy mindenféle ürügyekkel eltávolították mellőlem munkatársaimat: 2007-ben arra hivatkoztak Csányi Attila és Csóré János esetében, hogy külsősök, Zsoldos Mari hangmérnöknőnél pedig azt találták ki, közelít a nyugdíjkorhatárhoz; aztán 2008-ban megkoronázták csalárdságukat azzal, mikor Pocsai Krisztát „bújtatott státuszúnak” (whatever it means…) minősítették, hogy egyik seggnyalójukat ültessék a mikrofon mögé. Ezt már nem hagytam annyiban. Üvöltve anyáztam a „főnökeimet” (mint erdei körökben köztudott tény, nekem e világon egyetlen főnököm van, Szász Gabriella), amiért előbb fegyelmit kaptam, majd mikor ismét rám jött a harctéri idegesség, 80.000 forinttal csökkentették a fizetésem, mindezt két évvel a nyugdíjazásom előtt! – A szerk.) Ami mindazok számára, akik szeretjük és méltányoljuk tevékenységét vigasz, hogy a családi örömökön túl (éppen második babáját várja) soha ilyen remek formát, ilyen beérett művészetet nem mutatott, mint mostanában. Ennek előjeleit már két nyári koncertjén is megtapasztalhattuk: június 29-én (éppen fél éve) aktuális kvartettjével (Cseke Gabi, Oláh Peti és Jeszenszky Gyuri) még a Múzeum utcai BJC-ben, majd július 17-én duóban Cseke Gabival az If-ben – mint ezekről beszámoltunk annak idején honlapunkon is. Sajnos, ismét lesz egy jó hosszú szünet, hiszen a baba érkezése és az azt követő időszak aligha teszi lehetővé, hogy színpadon élvezhessük ennek a vérbeli jazz-énekesnőnek előadását. Azért ezek az évek – jazz szempontból sem teltek el nyomtalanul, hiszen megszületett első – saját nevén jegyzett – lemeze, amely meggyőzően mutatta meg, hogy nagyszerű komponista és remek szövegíró is, akinek dalai nyugodtan bekerülhetnek a standard-ek sorába. Nagy bátorságra és szilárd, de indokolt önbizalomra vall egy debüt-album megvalósítása saját opuszokkal, miközben Kriszta a standard-ek legavatottabb tolmácsolója a Kárpát-medencében. Korai példaképei persze neki is Ella Fitzgerald és Billie Holiday voltak, de később rátalált az ő zenei karakteréhez sokkal inkább passzoló két amerikai énekesnőre – az idősebb generációból Annie Ross-ra (1930), a fiatalabbak közül pedig Karrin Allyson-ra (1964). (És mit gondolnak, utóbbit ki ajánlotta neki? – A szerk.) Ez a két – hazai pályán alig ismert – fehér énekesnő ragyogó pályát futott be: az előbbi a Lambert-Hendricks-Ross vokáltrió tagjaként, majd szólóban is, utóbbi pedig a szvinges zenét patronáló Concord kiadó „üdvöskéje”-ként számos – standard-eket feldolgozó – albumot jegyez. Kriszta természetesen nyitott mindenféle jó zenére és nyári koncertjein Kurt Elling és Jane Monheit neve is elhangzott (utóbbit a 2002-es –mindmáig utolsó- Alba Regia Jazzfesztiválon látta-hallotta először életében), akik szintén hatással voltak rá.  Egyébként is sok „műhelytitkot” elárul abban a kötetlen beszélgetésben a közönséggel, amellyel a számokat összeköti. Nem hiába volt a Márványtermi koncertek és a Zsámbék Jazz Openek háziasszonya, a műsorvezetés is a kisujjában van.

A repertoár megválasztása is a régi és új jegyében történt. Természetesen az újat képviselte – a nagyon visszafogottan, mindössze az előadott dalok egyötödét képviselő – három szám saját lemezéről, mégpedig a koncertindító „Really Tricky”, a „The Thought of Your Belly” és a „Responsibility”, valamint a csodaszép latin ballada: Ivan Lins „Once I Walked in the Sun” című dala, és Chick Corea „500 Miles High”–ja. A többi darabot mind a nagy standard-ek közül választotta, de nem ám a lerágott „Summertime-Body and Soul-The Man I Love” sorból, hanem a ma is frissnek ható, mindenkit elbűvölő, fülbemászó songokat a kifogyhatalanul nagy amerikai daloskönyvből, olyanokat mint Bobby Timmons „Moanin’”-ja, Wes Montgomery „West Coast Blues”-a, Billie Holiday „I’m Gonna Lock My Heart”-ja, Wardell Gray „Twisted”-je, vagy az „I Hear Music” és az „On a Clear Day”. Két közismert dalt pedig olyan feldolgozásban adott elő, amelyektől még az én állam is leesett félévszázados „hivatásos jazzrajongói” státuszom dacára: Duke Ellington „Mood Indigo”-jára és Glenn Miller „Moonlight Serenade”-jére gondolok… A ráadás szám is egy nagy standard volt: Harry Sweets Edison „Centerpiece”-e.

Ezúttal nem a nyári alkalmi, hanem az „originál” Pocsai Quartet szerepelt, azaz Cseke Gábor zongorázott, Barcza-Horváth József bőgőzött és Mohay András dobolt. Ami három hangszerrel és egy csodás emberi hanggal megvalósítható, annak tanúi lehettünk. Remek zongora vagy bőgő intro-k, bőgő vagy zongora unisono a scattelő énekesnővel, csak bőgővel kísért komplett vokális szám, felelgetés az énekes és a zongorista között – fűszerezték az egyébként is remek, de a megszokott mederben zajló – zongoratrióval kísért énekes produkciót. Mindhárman tudásuk maximumát nyújtották és láthatólag jókedvvel, saját maguk is élvezve a zenét, jó hangulatban játszottak. Barcza-Horváth Józsi bőgő-soundja és fenomenális szólói illetve kettőse Krisztivel lélegzetelállító volt. Cseke Gabi a legkiválóbb kísérő, akit valaha is hallottam, nem véletlenül volt a rádiós tehetségkutató versenyek házi zongoristája.  Mohay Andris pedig eszményi dobos egy trióban, nem veri agyon a produkciót, de mindig „ott van”…

Szóval nagy esemény tanúi voltunk tegnap este, vérbeli jazzt hallhattunk kitűnő tolmácsolásban, és már csak az marad hátra e sorok írójától, hogy igazán boldog újévet, jó egészséget kívánjon az est főszereplőjének és a kísérő fiúknak, valamint minden jazz kedvelőnek az ötéves Budapest Jazz Club és a hamarosan kétéves Majazz stábja nevében is!


pocsai-002.jpg

Az est házigazdája: Kerekes "Harmónia Műhely" György


pocsai-004.jpg


pocsai-007.jpg


pocsai-008.jpg


pocsai-006.jpg


pocsai-014.jpg


pocsai-015.jpg

Vissza a hírekhez