JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. március 28.
New Fossils: II2024. március 26.
Iyer, Vijay: Compassion2024. március 24.
Rottmayer, Chris: Being2024. március 23.

Hírek

Kovács Andor emlékére (Halálának 25. évfordulóján, 2014. július 11.)

Deseő Csabát kértem fel, hogy a méltatlanul elfeledett Kovács Öcsire emlékezzen! Ha már a hálátlan utókor ezt nem teszi meg... - A szerk.

kovacs-andor-011.jpg


1. Zenei gimnazista voltam, amikor a kemény 50-es évek közepén némi enyhülés következett ideológiai vonalon és a Magyar Rádióban a tiltás évei után swinges tánczenét is kezdtek sugározni. Akkor ismertem meg a Martiny-együttes felvételeit, amelyek rövidesen a Keravill üzletekben is megjelentek 78-as fordulatú lemezek formájában. 15 forint volt egy lemez ára, ami akkor komoly összeg volt számomra, de a Martiny felvételeket lelkesen gyűjtöttem és Supraphon lemezjátszómon rendszeresen hallgattam. Úgy emlékszem 1955-ben hallottam először koncerten a legendás quintettet, amelyben Martiny Lajos zongorázott, Kovács Andor gitározott, Várady György szaxofonozott, Kovács Gyula dobolt, Kratochwill Jenő bőgőzött. Amerikai színvonalon zenéltek, igen népszerűek voltak. Kb. 10 évi fennállás után 1961-ben a zenekar feloszlott, ezután Kovács Andor saját együttest alapított, ezen kívül tanítással foglalkozott.


2. 1966-ban a Magyar Rádió híres pagodájában, a büfében ismerkedtem meg vele személyesen. Ahogy a memoárjaimban már elmeséltem, asztalához invitált és megkérdezte, volna-e kedvem fellépni quartetjével az őszi varsói Jazz Jamboree-n? Az volt első közös fellépésünk. Andor mellett akkor én brácsán játszottam, Rahói Ernő bőgőzött, Jávori Vilmos dobolt. A koncert olyan jól sikerült, hogy a lengyelek két számot lemezen is kiadtak a műsorunkból. Ezután igen jó barátságba kerültem a népszerű „Öcsi bácsival”, évtizedeken át gyakran játszottunk együtt. Kovács Andor fő működési területe azonban hosszú évekig a Budai Várban található elegáns „Alabárdos” étterem volt, ahol esténként szólóban gitározott egy igen jó minőségű dobgép kíséretével. Időnként hosszabb időre Münchenbe szerződött, ahol különböző előkelő éttermekben játszott.


1968-hot-club-budapest-002.jpg


3. „Hot Club Budapest” néven 1969-ben léptünk fel először, ez Andorral közös ötletünk volt. Ő gitározott, Pege Aladár bőgőzött, Kovács Gyula dobolt, én hegedültem, illetve brácsáztam. Egy számunk abban az évben az aktuális „Modern Jazz Antológia” lemezen is megjelent (Pege: A sárga labda). Zenénk csak részben követte a Django Reinhardt-i hagyományokat, inkább modern swinget játszottunk. Később néhány alkalommal Vukán Györggyel quintetté bővült az együttes, e formációban több nagysikerű koncertet adtunk az Egyetemi Színpadon, a székesfehérvári Alba Regia Jazzfesztiválon, továbbá „Budapest All Stars” néven felléptünk Kelet-Berlinben is.


4. A 80-as években külföldön újra divatba jött a „hot club” jazz, más néven a gipsy-swing, ekkor Kovács Andorral kedvet kaptunk, hogy folytassuk a „Hot Club Budapest” működését. (Nekem más együttesem is volt abban az időben, fúziós jazzt játszottam, no és az Állami Hangversenyzenekar volt a fő állásom, de ezek mellett nagy kedvem volt Andorral is muzsikálni.)

Érdekes módon Magyarországon évtizedeken át „elfeledett gyermek” volt a Django Reinhardt-i hagyományos swing, a zenészek többsége mindig a legmodernebb irányzatokat igyekezett követni, miközben Franciaországban, Németországban, Hollandiában és másutt a mai napig töretlen népszerűségnek örvend ez a zene.


1983-10-zagreb-hot-club-budapest-0.jpg


A Hot Club Budapest-tel jó néhány koncertünk volt Budapesten és vidéken, de külföldön is felléptünk többek között a Zágrábi Jazz Fesztiválon, valamint Olaszországban, Ivrea-ban. A quartetben annak idején a második gitáros, hol László Attila, hol Snétberger Ferenc, hol ifj. Kovács Andor volt. A bőgős néha Berkes Balázs, máskor meg Torma Rudolf. Nem ragaszkodtunk szigorúan a csattogó ritmusgitáros hagyományokhoz, modern swing mellett bossa nova, sőt spanyol flamenco is szerepelt a repertoáron. A közönség mindenütt lelkesen fogadta az együttest.


5. Ezek után elérkezettnek láttuk az időt, hogy végre Kovács Andor is saját nagylemezt készítsen. Mivel a Hungaroton eleinte nem támogatta az ötletet, Andor ajánlatait sorra elutasították, 1984-ben Kruza Richárd és jómagam személyesen beszéltünk a Hanglemezgyár vezetőivel. (Azokban az években sokat dolgoztunk a Hungaroton stúdióiban, különböző produkciókban.) Mindketten tudtuk, hogy Kovács Andor egészségi állapota nem a legjobb, segíteni kell. Több tárgyalás után a Hungaroton vezetői is elismerték, hogy Kovács Andor 56 éves korára igazán megérdemli, hogy megjelenjen élete első saját nagylemeze. (Első és utolsó, ezt akkor még nem sejtettük…)


kovacs-andor-nuages-001-1024x1023.jpg


1985. május 14-én bevonultunk a Főnix Stúdióba (Fonográf) és 10 napon keresztül reggel 10-től este 6-ig dolgoztunk a felvételeken. A „NUAGES – HOT CLUB BUDAPEST” című lemezen a főszereplő természetesen Kovács Andor volt, de szép feladatokat kaptam magam is hegedűvel, Kruza Richárd vibrafonnal, hangszereléssel. Kísérő gitáros az ifjú Snétberger Ferenc volt, Berkes Balázs bőgőzött, Solti János (LGT) dobolt. Néhány számban a háttérben 10 vonós művész is közreműködött az Állami Hangversenyzenekarból.

Kovács Andor a színes, változatos, közérthető, ám igényes zene híve volt, akárcsak kedvenc gitárosai: Django Reinhardt, Wes Montgomery, vagy George Benson. A hazai közönség örömmel vette a lapot, a lemez szép sikert aratott.

A Magyar Rádió, Televízió bemutatta a lemezt, néhány koncertünk is volt, de a folytatás elmaradt. Andor hátralevő rövid négy évében még készített néhány rádió felvételt, ám egészségi állapota egyre romlott, 1989. július 11-én meghalt. 60 éves volt.

Temetésén nem lehettem jelen, aznap éppen a Debreceni Jazz Fesztiválon léptem fel, ezért a család kérésére magnókazettára mondtam egy rövid búcsúztatót, amelyet a ravatalnál a gyászolók meghallgattak.


6. ifj. Kovács Andor évtizedek óta Londonban él, akárcsak öccse, a zongorista Zsolt. Ifjú Andorral jó kapcsolatban vagyok, nemrég beszéltünk telefonon. Nagy családja van, a gitározás mellett sok minden mással is foglalkozik. Magyarországra ritkán látogat, emlékkoncert megszervezéséről nem esett szó.


7. Kovács Andorra a legnagyobb szeretettel emlékezem. Tudom, hogy nem volt könnyű ember (mint minden nagy művész), voltak konfliktusai a szakmán belül is, de mi kettőnket olyan barátság kötött össze, amely felhőtlen volt. Nem véletlenül hívtam őt magunk között „Django”-nak, ő meg engem „Grappellikém”-nek. Andor 10 évvel idősebb volt nálam, de velem soha nem volt fölényes, mindig egyenrangú zenei partnerként álltunk a színpadon, vagy a mikrofonok előtt.


1984-08-10-tv-felvetel-keszthelyen.jpg


8. Úgy érzem, Kovács Andor emléke, zenei hagyatéka több figyelmet érdemelne. A 2000-ben kiadott „Gitár-dob párbaj” című Kovács Andor - Kovács Gyula CD egy hevenyészett válogatás (HUNGAROTON JAZZ HISTORY 3), kettejüktől közös felvétel alig szerepel a 19 számot tartalmazó listán, viszont a „NUAGES – HOT CLUB BUDAPEST” LP-ről 7 szám megtalálható. Azóta Kovács Andortól más lemez tudomásom szerint nem jelent meg. A Magyar Rádió archívuma rengeteg felvételét őrzi hangszalagon, köztük az igazi „hungarikum”-nak nevezhető magyar nóta felvételeit. Ezek is igen ritkán hallhatók.

Egyedül a Jazzy Rádió játssza rendszeresen néhány közös felvételünket a késő éjszakai órákban (Hot Club Blues, Sophisticated Lady, All of Me, Sweet Georgia Brown), de ugyanitt hallható időnként az „I Remember Andor” című ballada is, saját szerzeményem, amelyet Andor emlékére 1993-ban Zágrábban játszottam lemezre Boško Petrović együttesével.

Vissza a hírekhez