LEGENDÁK NAPJA A BJC-BEN

Csütörtökön a kánikula, és a nyári szabadságok főszezonja ellenére a Budapest Jazz Club pénztára előtt kígyózó sor alakult ki. Ami csak amerikai világsztárok idelátogatásakor szokott előfordulni, jóval a koncert előtt kikerült a minden jegy elkelt tábla az ablakba. Az újjáéledt legendás Rákfogó ezen az estén tartotta első klub koncertjét, és az együttes alapítója, Szakcsi Lakatos Béla is ezzel a koncerttel ünnepelte 74. születésnapját.

Szabadtéren május utolsó szombatján mutatkozott be az új tagokkal bővült formáció, a 11. Belvárosi Fesztiválon. A vegyes fogadtatású Müpa koncert után a Szervita téren (régebben Martinelli tér) felállított színpadon már az igazi Rákfogó hangzás szólalt meg, a legnagyobb ingyenes zenei fesztivál lelkesen ünneplő közönségének örömére. A hatvanon felüliek, akik közé már én is tartozom, tudják, hogy a rövid életű zenekar igazi közege a klub volt. Jazztörténeti koncertre került sor. A nagy fesztiválokon, többek között a varsói Jazz Jamboree-n és a Debreceni Jazznapokon elért sikereik ellenére, a rendszer „kegyeinek” köszönhetően nem igazán kaptak nagyobb színházakban, vagy koncerttermekben fellépési lehetőséget. Tiltva ugyan nem voltak, támogatást viszont nem kaptak, nekik a sokszor idézett három „T”-ből, a tűrt kategória jutott. Máig emlegetett koncertjeik nagy részét a Marczibányi téri, és a Petőfi Sándor utcai „Építők” klubban adták. Az együttes mindegyik tagjával találkozhattunk a nagy népszerűségnek örvendő session rendezvényeken, és természetesen a Syrius hajón, valamint a Mini Bem rakparti székhelyén is. Közel hároméves munkásságukat mindössze néhány rádiófelvétel őrzi, és egy 2009-ben kiadott lemez, a Magyar Rádió által 1973-ban rögzített két koncertjük felvételiből készült válogatás. „A” Rákfogó máig legendás, Szakcsi, Babos, Ráduly, Orszáczky, Kőszegi féle formációja a ’70-es évek elején alakult ki. Aztán 1973-ban elment Ráduly Misi Amerikába, később Jackie Ausztráliába, és a Rákfogó szétesett. A progresszív fúziós zenét játszó Rákfogónak rövid létezése ellenére máig tartó hatása van.

Hárman maradtak aktív zenészek a nagy felállásból, Orszáczky Jackie 2008-ban meghalt Ausztráliában, az Egyesült Államokból hazatért Ráduly Misi pedig nagyon régen letette szaxofonját. A két hetvenen túli (Szakcsi; 74, Kőszegi; 72) és a hetvenhez közelítő (Babos; 68) zenészóriások a fiatalabb generációból keresték meg egykori társaik megüresedett helyét. Fekete-Kovács Kornéllal először került trombitás a csapatba. Az 1970-ben született trombitás és szárnykürtös az elektronikát a fő hangszereihez hasonló fantáziával kezeli, ezt Babos Gyula Makrokozmosz nevű zenekarában is megcsodálhattuk. Az általa létrehozott effektek fontos szerepet kaptak a Rákfogó megújult, mai kort visszaadó zenéjében. A nála nyolc évvel fiatalabb Orbán György az egyik legtöbbet foglalkoztatott bőgősünk. Azoknak a basszusgitároknak, melyeken Orszáczky is játszott, a hangzása a bőgőéhez sokkal jobban hasonlított, mint a ma készülteknek. Bármilyen meglepő, Gyuri bőgőjátéka sokkal jobban felidézte az eredeti Rákfogó „sound”-ját, mintha basszusozott volna. Ugyanis minden újítás, áthangszerelés ellenére csütörtök este a „nagy” Rákfogó szólalt meg. Azt a zenét hallhattuk, amelyet Szakcsi Lakatos Béla az Egyesült Államokból hazatérve hozott magával, a nálunk még nem ismert Fender-zongorájával együtt. A hetvenes évek elején ez a zene szerettette meg rengeteg emberrel a jazzt, a Syrius mellett. Fanatikusan követtem őket, ahová csak tudtam, esőben, hóban, fagyban hosszú sorban állva, a klubok szigorú cerberusainak bebocsájtására várva. Az egykori sorban állók közül sokan eljöttek erre a koncertre. Páran, például Takács Tamás, aki most nem lépett pocsolyába új cipőjével, elérzékenyülve mesélte fiának „Építős” élményeit. Ráduly Misi meglepődve hallgatta miért vártuk annyira Kőszegit. A szaxofon, a gitár, és a basszusgitár felkerülése az első emeleti klubba nem adott feladatot nekünk, azokat a hangszereket a kezelőjük vitte kézipoggyászként. De Kőszegi dobjai, és cintányérjai már lázba hoztak. A dobokat, még a pergőt is kettesével, a szerencsések pedig a cintányérokat egyesével szétkapkodva, a fejük fölé tartva „segítettek” felvinni, így megszabadultak a sorbaállástól, és ingyen jutottak be. A történetek hajnalig sem fejeződtek volna be, de megszólalt a figyelmeztető csengő, és besietve elfoglaltuk helyeinket. Rögtön az első szám a régi „Építők” klubbeli hangulatot hozta vissza. Joe Zawinul-tól a „Boogie Woogie Waltz” talán ott szólalt meg először, és mi a Petőfi Sándor utcában megismerkedhettünk a Weather Report zenéjével. Ezzel a „beköszönéssel” a fiatalabbak is egyből megérthették, miért is alakult ki a legenda az együttesről. További feldolgozások, a „Solar” Miles Davis-től, majd egy Wayne Shorter szerzemény után, Szakcsi szerzeményei is sorra kerültek. Lényegében az eredetihez hűen játszott Weather Report után a többi fel-, illetve átdolgozás sajátnak tekinthető, az eredeti téma csak kiindulási pont volt, és az improvizációk során olykor több számból alakult ki a végeredmény. Mindegyik darab témaválasztásban, játékban nagyon finom ízléssel, a mai fúziós hangzásra és ritmusvilágra lett áthangszerelve, bemutatva. Ennek az estének nem volt gyenge pontja, mindenki a maximumot nyújtotta. A zenészlegendák, a Szakcsi, Babos, Kőszegi alkotta hármas mellé remekül illeszkedett a fiatalabb generációhoz tartozó Fekete-Kovács Kornél, és a még fiatalabb Orbán Gyuri. A vége felé játszott John Coltrane remekműben, a közönség együtt énekelte a „Love Supreme” magasabban, és mélyebben ismétlődő dallamait. Ezzel a megénekelt, hatalmas szeretettel búcsúztunk a zenekartól, a zúgó tapsokra adott ráadás után.

Az én generációm a Rákfogó több mint negyven évvel ezelőtti széthullása után nem hitte, hogy valaha egyszer újra láthatja az együttest. A régi koncertek fellelhető felvételeit gyűjtve, töredékekből raktuk össze valahogy, és őrizgettük emlékét. A csoda bekövetkezett. A Rákfogó a nagy felálláshoz méltóan, újjáalakulva visszatért. Reméljük, ez a csoda nem három napig fog tartani, és a folytatás sikertörténetként fog bekerülni a magyar jazz nagykönyvébe. Ehhez nagyon sok boldogságot, jó egészséget kívánunk a születésnapját ünneplő Szakcsi Lakatos Bélának, és természetesen csodálatos társainak, Babos Gyulának, Kőszegi Imrének, Fekete-Kovács Kornélnak, és Orbán Györgynek!