A JazzUp és a Voice Drops koncertje a BJC-ben
Január 2-án nagyon jól érezhette magát az a közönség, aki az otthoni punnyadás helyett a koncertet választotta. (Én is mindig úgy vagyok, hogy csak elmenni nehéz, de aztán ott már nagyon jó.) Jól esik ez a szép muzsika karácsony és szilveszter után.
Az este első részében a JazzUp duó lépett fel, azaz Horváth Cintia és Schlosser András gitáros.
Nem ismerem a pop dalokat, - zömében azok hangoztak el - de egyik sem volt rossz választás, hiszen nagyon jól szórakoztunk. A közönség végig elmélyülten, csendben figyelt.
A mellettem ülő német/spanyol fiatal pár irigykedve jegyezte meg a szünetben, hogy náluk Münchenben csak egyetlenegy jazz klub van. A közönségnek egy jó része külföldi volt.
Cintia öltözékéről annyit, hogy egy egyszerű feszes farmernadrág és színes blúz volt rajta, amelyről Gyémánt László híres festőművész régi impró képei jutottak eszembe, melyeket jazz koncerteken festett, zene közben vagy otthon, szintén jazz zenét hallgatva – nagy, színes foltokból állt a blúza.
Cintia szép, karakteres alt hangja kitűnően szólt, a dalok magukban is megállták a helyüket, a szólógitár pedig még ritmushangszerként is szólt, nem is hiányzott a zenekar; érdekes. Nagyon odafigyeltek egymásra. Hiába pop dalok, egyáltalán nem tűntek szokványosnak. Az embernek nem volt hiányérzete. A közönség jól reagált, nagy tapsokat kaptak.
Nekem a legjobban az Amy Winehouse szám tetszett, a „Back to Black”, de volt még egy, a Radiohead „High and Dry” c. dal, amiben egyre fokozta a hangerőt, s a kezdeti könnyedségből máris szenvedélyes hangszín kerekedett.
A végén a Jill Scott számban volt egy kis impró, s ezt nagyon élveztük.
---
A második részben a Voice Drops énekegyüttes lépett fel, ötfős, a szoprán Csernus Szilvia, a mezzo Burján Orsolya, az alt Horváth Cintia - akit az imént hallhattunk duózni - a tenor Tasner Levente, a basszus, az operista Zajkás Boldizsár volt.
Mind az öten jó humorral vannak megáldva, ami jól jön a jazz feldolgozásokhoz.
Nagyon sok dalt Szilvi hangszerelt - pl. „Beautiful Love”-val egy nemzetközi díjat is nyert már.
Pont hallottam az együttes egyik első koncertjét a Benczúr Házban, amikor még kissé más felállásban énekeltek, de már akkor is igen magas volt a színvonal.
A koncert a „Grandma's Hands”-szel kezdődött, ami az egyik kedvenc darabom - igen meggyőzően.
Mindjárt az elején le kell szögeznem, hogy el vagyok ámulva attól, hogy mindenki abszolút biztos dallam- és szövegtudással rendelkezik, egy szem kotta annyi sem sok volt...Irigylésre méltó memóriájuk van.
A második szám olyan volt, mintha a szél fújt volna - erre ezután ki is mondták, hogy lágy szellő - tehát abszolút illúziót keltő volt a hangszerelés.
Kurt Elling filozofikus dala után viharosan jött az „Is You Is or Is You Ain't My Baby” - közben Orsi egy kis „Summertime”-ot is felidézett, s nagyon kellemes volt a sok kidolgozott kíséret.
Mindenki meglepődött, amikor a „Hej, tulipán, tulipán” c. magyar népdalt dolgozták fel.
Még több dal elhangzott - a három lány nagyon szépen, összeszokottan énekelt, a tenor néha szólózott, és igen jó a humorérzéke, mint már említettem - a basszus egyszer jutott kifejezett szólista szerephez.
Nagyon jól éreztük magunkat, felteszem, bár ez volt az első meghívásuk a BJC-be, nem ez lesz az utolsó, hiszen újrázniuk is kellett, a közönség ugyanis nem tágított, s ezt a „Fly Me to the Moon”-nal meg is tették.
Fotókért köszönet: Orbán Domonkosnak
