Amerika vagy Magyarország? – Tommy Vig önéletrajz
Dr. Sümeghy László recenziója! – A szerk.
A jazz őshazájában, az USA-ban nemcsak három magyar származású gitáros (Bacsik Elek, Szabó Gábor, Zoller Attila) érte el a legjobbaknak kijáró elismerést, hanem egy vibrafonos is, mégpedig Tommy Vig, akit idehaza még Vig Tamásnak hívtak.
„Messziről jött ember azt mond, amit akar” tartja a mondás, a tények azonban makacs dolgok.
A mértékadó jazz-magazin, a Down Beat kritikusai 1967-ben a Rising Star kategóriában az első helyre sorolták a vibrafonosok között.
1968-ban már a „nagyok” kategóriájában a közönségszavazáson a 12. helyet szerezte meg a vibrafonosok között. Olyan zenészek voltak csak előtte a listán, mint Gary Burton, Lionel Hampton, Milt Jackson, Red Norvo, Cal Tjader, Terry Gibbs, Bobby Hutcherson, Roy Ayers, Karl Berger.
Ugyancsak a Down Beat 1969-ben a zenekarát a világ 10 legjobb együttese közé sorolta.
Tommy Vig számtalan sikere között a fentiekről is olvashatnak a most megjelent „Amerika vagy Magyarország? – Tommy Vig önéletrajza” most megjelent könyvben.

1938. július 14-én született, zenei pályafutását csodagyerekként kezdte, 7 éves korában a Zeneakadémián édesapja koncertjén mutatta be dobos tudományát, később dobpárbajokat játszott Beamter Bubival is. A Bartók Konziban Schwartz Oszkártól tanult az ütős tanszakon.
1956. november 18-án menekült el Magyarországról, abból a célból, hogy a jazz hazájában próbáljon szerencsét. Az ausztriai menekülttáborból kiszökve – régi kapcsolatait kihasználva – a bécsi zeneakadémián dobolt Joe Zawinul partnereként.
1957 februárjában New Yorkban kezdődött amerikai élete, a legelső szerződését Billy May nagyzenekarába kapta dobosként. 1960-ban szerződött át a nyugati partra, Los Angeles-ben, Las Vegas-ban élt és zenélt. Munkája megoszlott a szállodákban, kaszinókban végzett zenélés és jazz muzsika között.
1969-től a helyzet Amerikában is változott, egyre kisebb lett az igény a zenészek iránt a szálloda- és kaszinó iparban, ezért Hollywoodba költözött, ahol a legnagyobb stúdiókban zenészként (vibrafonos, marimbás, dobos, ütőhangszeres), zeneszerzőként, hangszerelőként dolgozott, közben azért a jazzhez sem lett hűtlen.
2006-ban költözött vissza Magyarországra, ahol – fogalmazzunk úgy – féloldalas, nem zökkenőmentes volt kapcsolata a zenei élettel.
2024. június 29-én tartotta búcsúkoncertjét a Magyar Zene Háza Szabadtéri Színpadán abszolút telt ház előtt, ha lehet ilyen képzavarral fogalmazni (erről néhány fotót is tartalmaz a kötet).
Tommy Vig álláspontja szerint a zenéje nem más, mint „a swing alapú, progresszív nagyzenekari hangzás atonális elemekkel bővített, kortárs zeneként is értelmezhető változata”. Zenei ideáljához Stan Kenton zenekarainak hangzása áll legközelebb.
Két vele készült Blindfold Test-et (Vakrepülés címmel fordítják magyarra) is találunk a kötetben. Az egyes zeneszámokhoz fűzött véleménye, értékelése segít jobban megérteni az általa preferált zenei világot.
A kötet határozottan csapongó formában tartalmazza Tommy Vig élettörténetét, gondolatait, véleményeit, nem korlátozódva kizárólag zenei pályájára. Valószínűleg egy hivatásos könyvszerkesztő alaposan megváltoztatta volna a könyv struktúráját, de akkor sokkal kevésbé lenne Tommy Vigre jellemző az írás.
Én hiányolok a könyvből egy diszkográfiát saját lemezeiről, különösen azért, mert filmzenéiről találunk benne ilyent. Mindenesetre a legelső lemezének borítóját 1965-ből az alábbiakban láthatják.


Százas nagyságrendben vannak megnevezve a kötetben zenészek a jazz- és popzene területéről, valamint a szórakoztatóiparból akivel Tommy Vig amerikai évtizedei alatt együtt dolgozott. Én nem feltétlenül a legnagyobbakat ragadnám ki közülük, hanem a teljesség igénye nélkül azokat, akik magyarországi fellépésükkel számomra emlékezetes perceket szereztek: Herb Ellis a Great Guitars tagjaként Debrecenben; Art Pepper altszaxofonos és zongoristája, Milcho Leviev Székesfehérvárott, Moe Koffman szaxofonos, fuvolás Dizzy Gillespie kísérő zenekarából a Zeneakadémián tartott koncerten.
Ezekről és még sok minden másról részletesebben olvashatnak a megjelent könyvben.









