A fiatalság és a rutin találkozása
A fesztivál első napján a Stég színpadon igen komoly zenei felhozatallal számolhatott a nagyérdemű. Persze, nem is egy akármilyen fesztiválról van szó.
A nyitó produkció hálátlan szerepe ezúttal a Makovics Dénes Sextettre hárult. Az időpont is némileg alkalmatlan volt még arra, hogy nagyobb számú hallgatóság előtt végezzék a dolgukat a zenészek. A szaxofonos zenekarvezető mellett közreműködött Pecze Balázs trombitán, Schreck Ferenc harsonán, Oláh Kálmán zongorán, Hárs Viktor nagybőgőn és Serei Dániel dobon.
Magabiztosan elmondhatjuk, hogy nevükhöz méltó produkciót nyújtottak. Már a második dal is egy saját szerzemény volt, Kálmán és Dénes közös munkája, mely a Sunset címet viseli.
A repertoár további része is tartogatott még érdekességeket, hallhattuk az It Never Entered My Mind klasszikust Oláh Kálmán hangszerelésében, illetve Makovics Dénes első kompozícióját is. Itt dúltak a változatos ritmusok; a gyors, swinges lüktetés felpörgette a zenészeket és a líraibb percek után megismerhettük a bennük rejlő virtuóz szellemet. Összességében feladták a leckét az őket követő formációnak, a Rhythm & Brass & Electronic zenekarnak.
Nekik azonban minden probléma nélkül sikerült tartaniuk a szintet. A zenekart vezető Kőszegi Imre, a magyar jazztörténelem egyik legkiválóbb dobosa, idén ünnepli 75. születésnapját, zenei képességei még mindig kiemelkedőek. Az előző koncert után itt is trombitán játszott Pecze Balázs, míg Bécsy Bence gitározott, Rozsnyói Péter zongorázott és Orbán György nagybőgőzött.
Különleges ritmusokkal, keleties hangzásokkal nyitottak, az elején teljesen bizonytalan volt még számomra, hogy hol köthetünk ki a koncert végére. A zene visszafogott volt és határozottan sokszínű. Pecze Balázs improvizációjától kezdve azonban lángra kapott a zenekar, talán még az előző koncert is benne volt a kezében. Az első dal után Imre mesélt az eredeti felállásról, a Kőszegi Rhythm & Brassről, mely némileg átformálódott a fiatalok érkezésével. A második dal Roy Hargrove tiszteletére szólt, míg az azt követő szerzeményt Kőszegi Imre írta saját lányának, mely a Blues for Abigel címet viseli. Ahogy nyúltunk el az estében, úgy nőtt a tömeg a színpad előtt és ezek a körülmények meghittséget kölcsönöztek a koncertnek. Egy újabb saját dal, a Life After Living a barátoknak szólt, akik már sajnos nem lehetnek közöttünk. Egy lassú ballada, egy igazi tisztelgés az elhunytaknak. Természetesen a későbbiekben előkerült még gyorsabb és lassabb dal egyaránt, egy kitűnő koncertben volt részünk.
A színpadon este tíz órától pedig Temesi Berci és barátai húzták el hosszabbra az éjszakát. Nem volt hiány saját dalokból, de feldolgozásokból is akadt bőven. Műfajként a jazz mellett határozottan jelen volt a funky, a pop és a rock. A zenésztársak között pedig olyan neveket köszönthettünk, mint Csányi István (szaxofon), Bubenyák Zoltán (billentyű), Zombori Attila (dob), ifj. Tornóczky Ferenc (gitár). Mellettük vendégként Dósa Szelina (ének), Vavra Bence (ének) és Szappanos György (basszusgitár) léptek fel, igazán különleges módon zárva az estét. Temesi Berci gyakran mesélt a dalok között, így megtudhattuk, hogy milyen basszusgitárokon játszik. Az elhangzó Streets of Budapest című szerzeményét a San Francisco utcáin filmzenéje inspirálta; a szintén előadott Senior and Junior zeneszámának alapja pedig id. és ifj. Tornóczky Ferenc, mindkettejükkel jó kapcsolatot ápol. Igazi örömzenélés zajlott a szemünk előtt, Szappanos György érkezésével pedig Jaco Pastorius előtt tisztelegtek. Csányi István által azonban megidézték Al Jarreau-t is, hogy aztán a már említett Dósa Szelinával az örökzöld Ain't No Sunshine-t, míg Vavra Bencével az Ain't Nobody-t is előadják. Ezután már csak igazán ismert dalok hangoztak el, melynek visszataps lett a jutalma.
Egy nagyon színes, kellemes hangulatú csütörtök este van mögöttünk. A folytatás is remek koncerteket ígér, az összes színpadon számos tehetséges zenész fordul meg a hétvége folyamán.
