AZ ÉV FIATAL JAZZ-ZENÉSZE - 2020

Immár ötödik alkalommal hirdette meg a Magyar Jazz Szövetség tehetségkutató versenyét „Az év fiatal jazz-zenésze” címért, ismert zongoristánk, Pintér Zoltán ötletét felkarolva. A döntő napja a hagyományoktól kissé eltérően, idén szombatról csütörtökre tevődött, azonban a hagyományoknak megfelelően a fináléra idén is dugig megtelt a Budapest Jazz Club. A végeredmény ismert, 2020-ban, a jubileumi ötödik versenyen a Szakmai zsűri- és a Közönség-díjat is a zongorista Horváth Albert vehette át. Kiélezett verseny volt, a döntőbe jutott mind a hat tehetséges fiatal az előző években megszokott, magas színvonalú műsorral készült a megmérettetésre.

Az ötös évfordulók, születésnapok, majd a későbbiekben az ötös szám szorzatai jelentős ünnepek, és alkalmat adnak a múltba tekintésre. Ezúttal is érdemes az először 2016-ban meghirdetett verseny előző győzteseit újra felidézni, mert mindannyian tehetséges művészek, és a legtöbben már a felnőtt mezőnyben is letették névjegyüket.

2016-ban, a jazztörténetinek számító első versenyen a zsűri Oláh Krisztiánt (zongora), a közönség Varga Balázst (gitár) választotta

2017-ben a Közönség-díjas Raboczki Balázs (szaxofon) lett, a zsűri díját Rafael Márió (zongora) vehette át.

2018-ban a legtöbb közönség szavazatot a dobos Richter Ambrus kapta, a zsűri a zongoristaként is komoly tehetségként számon tartott, de ezúttal énekesként nevezett Farkas Zsoltra voksolt.

2019-ben a közönségnyertes Sebestyén Patrik (trombita), a zsűrinél ismét énekes, Hász Eszter lett a verseny győztese.

A kiírás szerint az országban vagy a határon túl működő, jazz zenét oktató közép-, vagy felsőfokú zeneoktatási intézmények, vagy a hangszeres tanárok, az intézmény keretein belül jelölhették hangszeres, vagy ének szakos, a nevezés korhatárban megszabott, 25 évnél fiatalabb, magyar állampolgárságú hallgatóikat. Az iskolák jelöltjeinek önéletrajzuk, és egy minimum 20 jazz standardból álló koncertképes repertoárt tartalmazó lista mellett, egy 10-15 perces demó anyagot kellett a Youtube-ra feltölteni, link megadásával. A beérkezett jelöléseket háromfős szakmai zsűri, Pintér Zoltán, a program ötletgazdája, mint zsűri elnök, valamint Elek István és Bágyi Balázs bírálta el. Döntésük alapján hatan jutottak a döntőbe, ahol 2 kompozíciót kellett előadniuk, egy szabadon választottat, és egyet, amit a zsűri a verseny napján, a döntő előtt hangbeállással egybekötött próbán választott ki a repertoárjukból. A döntő két részből állt, mindkét részbe három-három versenyző jutott, a zenei kíséretet egy bőgőssel, Pecek Lakatos Krisztiánnal kiegészülve szokás szerint a zsűri tagjai adták, Pintér Zoltán zongorázott, Elek István szaxofonozott, Bágyi Balázs dobolt.

Elsőként Thorpe Gáspár, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium hallgatója lépett színpadra. Vele a „konzis” vizsgákon kívül, a III. Belvárosi Jazzversenyen a legkonstruktívabb zenekari tagnak járó különdíjat elnyert énekesnő, Orbay Lilla kvintettjének gitárosaként is találkozhattak a Jazzma olvasói. Clifford Brown „Joy Spring”, és Chick Corea „Windows” című szerzeményét játszotta, hibátlanul.

A „konzi” nevezte Castagno Claudiát is. Több énekverseny, például a 2015-ös ceglédi Gigasztár, és az ugyanebben az évben rendezett Orchidea győztese, valamint 14 évesen, 2017-ben ő képviselte hazánkat a San Remo Junior nemzetközi énekversenyen, ahol harmadik lett. Többgenerációs zenészcsaládban született, nagyapja Garai Attila volt. Négy éves kora óta énekelt szülei fellépésein, tehát a színpad és a közönség, nem jelenthetett idegen közeget számára, mégis nagyon izgult a verseny előtt. A két dal, egy igazán testhez álló bossa nova, Luiz Bonfá-tól a „The Gentle Rain”, és Jerome Kern-től a kihívást jelentő, de logikus akkord felépítésének köszönhetően népszerűvé vált „All the Things You Are” eléneklése nem jelentett gondot. Azonban az utóbbi egyik szakaszában Claudia izgalmában tévesztett, és egy ilyen apró hiba ezen a kiélezett versenyen bizony az előző évek zsűri döntési gyakorlatát ismerve, most is végzetesnek bizonyult. Kár, de az LGT slágerét egy kicsit átköltve üzenem, „ő még csak 17, ő még csak 17…”

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem delegáltja, Horváth Albert zárta az első részt. Őrá is a III. Belvárosi Jazzversenyen figyelhetett fel először a publikum, mikor a döntőbe először a gitáros Négyessy Barnabás, majd a tavaly ezen a versenyen a zsűri által „Az Év Fiatal Jazz-zenésze” díjat nyert Hász Eszter zenekarában elképesztően jól zongorázott. A „You Don't Know What Love Is”, Gene de Paul film betétdalának a Miles Davis által 1954-ben feldolgozott, instrumentális változata terjedt el jazz körökben, a későbbi feldolgozások is ebből indultak ki. Albertnek sikerült a saját egyéniségére szabni a művet, és egy hihetetlenül izgalmas, ötletgazdag muzsika született. A hasonló évjáratú, rengeteg feldolgozást megélt Cole Porter szerzemény, az „All of You” is egyedi hangon szólalt meg, a varázslat folytatódott, és a végén egyértelmű volt, hogy az addig hallottak közül Horváth Albert került az élre.

A szünetben alaposabban szétnézve jó volt látni, hogy nagyon sok zenész figyelte a fiatalokat, akik nem hivatalból jöttek az eseményre. Ők is Horváth Albert játékát emelték ki, de a második rész még hátra volt, és hozott is kellemes meglepetéseket. A folytatásban is gitáros lépett először színpadra. Malko Luka a Vajdaságból érkezett, a Szabadkai Zeneiskola nevezte. Előadásában ezúttal Gene de Paul egy másik híres dala, az „I’ll Remember April”, és Ornette Coleman „When Will the Blues Leave” című szerzeménye hangzott el. Egy jól felkészült, technikás gitárost ismerhettünk meg.

Eck Léda a Premier Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tanulója következett. Énektanára, Hajdu Klára nevezte a versenyre, aki ahogy saját fellépéseinél, tanítványánál is minden részletre odafigyelt. A versenyre érkezés első pillanatától szárnyai alá vette Lédát, segített az öltözésben, a sminkválasztásban, megigazította a fellépő ruhát, és eközben még szakmai tanácsokat is adott. Ő biztosan jobban izgult, mert Léda felszabadultan lépett színpadra, és szemmel láthatóan végig jól érezte magát a rivaldafényben. Saját választása, Ray Henderson és Mort Dixon 1926-ban írt híres dala, a „Bye Bye Blackbird” telitalálat volt. Ahogy Léda belekezdett egyből New York-ban éreztem magam. Lehunyt szemmel azt gondoltam volna, hogy egy csodálatos hangú afro-amerikai énekesnőt hallok. De Lédát jó volt nézni is, mert nem „csak” káprázatosan énekelte, hanem elő is adta a dalt. New York után Rio de Janeiro, az Antônio Carlos Jobim írta „Corcovado” a zsűri választása volt Léda beadott 20 dalából. Mint Hajdu Klárától a verseny után megtudtam, a bossa nova csak azért került a repertoárba, hogy az előírásnak megfelelően, meglegyen a kívánt dalszám, az „úgysem ezt választják majd” felkiáltással. Nos, azt választották, és ha nem is tartozik Léda kedvenc dalai közé, ebből semmit nem lehetett észrevenni, sőt a zsűri zenekar is élvezte a vele való játékot.

Már csak egy döntős maradt, a verseny legnagyobb favoritja, az LFZE hallgatója, Oláh Kálmán jr. A családi hagyományokat folytatva, a még csak 21 éves szaxofonos ahány korosztályos versenyen indult sose tért haza üres kézzel. Joe Henderson „Recorda-Me” (Remember Me), és Johnny Green első feleségének, Carol-nak írt „Out of Nowhere” című szerzeményét játszotta, alt- és szopránszaxofonon. Szólóit hangos ovációval fogadta a közönség, a végén pedig óriási tapsvihar közepette vonulhatott le a színpadról.

A szavazás megkezdődött, a zsűri visszavonult, a közönség a színpad sarkára állított ládába dobhatta be szavazócéduláit. A zsűrit senki sem irigyelte, de az általam megkérdezetteknek is komoly fejtörést okozott, kinek a nevéhez húzzák be az egyetlen X-et. Végül a közönségszavazatok összeszámlálása befejeződött, és a zsűri is meghozta döntését, Bágyi Balázs színpadra szólította a versenyzőket.

Ismertette a díjjal járó nyereményeket, mind a közönség, mind a zsűri választottja fellépési lehetőséget kap a Budapest Jazz Clubban, az if Café-ban, a Magyar Jazz Ünnep idei rendezvényén, és a Debreceni Bor és Jazz Napokon, valamint részvételi lehetőséget kap a Lamantin Improvizációs Táborban, és a Szövetség média-megjelenés bemutatkozási lehetőséget is biztosít a győzteseknek.

(Nálunk február 1-én már meg is jelent az első interjú a győztessel!)

Ezután elérkezett a várva-várt pillanat, az eredményhirdetés. A verseny történetében először fordult elő, hogy a háromtagú zsűri, és a közönség szavazatai megegyeztek, mindkét díjat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, Horváth Albert kapta!

Bágyi Balázs még elmondta, a zsűri döntése egyhangú volt, és bár figyelembe vehették volna a közönségszavazatok eredményét is, és módosíthatták volna döntésüket, de végül úgy határoztak, nem változtatnak. Én csak azt sajnálom, hogy így egy tehetséges fiatal elesett a nyereményektől, amit megérdemelt volna. Természetesen nem Horváth Albert győzelmét vitatom, nálam is ő volt az egyik favorit, a díjat megérdemelte! Gratulálok neki és pályafutásához sok sikert kívánok a JazzMa nevében is!