JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. április 19.
Pacsirtasirató a Muflonban2024. április 15.
Rafael Mário: Out of Zone2024. április 08.

Hírek

15 éve (2006) történt – Deseő Csaba

Deseő Csabát az 1960-as évek első feléből ismertem rádiófelvételein keresztül. Aztán a 70-es években úgy hozta a sors, hogy személyesen is megismertem őt. A 2006-os verseny zsűrijébe én kértem fel.

1) Milyen volt a felhozat fiatal jazzhegedűsökből 2006-ban?

A Magyar Rádió Bartók-adó Főszerkesztőségének 2006-ban megrendezett jazzhegedű tehetségkutató versenye mérföldkő volt a hazai jazz történetében.

Ennyi tizen-, huszonéves, rendkívüli tehetségű fiatal muzsikus megjelenésére senki sem számított, hiszen a hegedű ebben a műfajban akkor még a ritkaságok közé tartozott. (Azóta egyáltalán nem az.)  A zsűri alelnökeként nagy élmény volt hallgatni a jobbnál jobb produkciókat, először hangfelvételről, majd élő koncerteken.

Ahogy az történni szokott, a versenyzők közül azóta néhányan eltűntek a zenei élet sűrűjében, mások viszont fényes karriert futottak be nemzetközi vonalon is.


2) Neked ki tetszett a legjobban az elődöntős teljesítmények közül?

Az elődöntőben magasan Jánoska Román teljesítménye tetszett legjobban.


3) És a döntőben?

A döntőben ugyancsak Jánoska Román volt a favoritom.


4) Légy szíves mondja néhány mondatot a helyezettekről!

Első helyezett az akkor mindössze 15 éves Sárközi Lajos lett, Jánoska Román második helyen végzett (ő 16 éves volt).

Az elmúlt években Sárközi népszerű virtuóz szólista lett különböző zenei műfajokban. Hagyománytisztelő prímásként rendszeresen fellép a budapesti Százéves Étteremben.

A pozsonyi születésű Jánoska Román a Janoska Ensemble tagjaként azóta az egész világot bejárta,  2 hegedű, zongora, bőgő összeállítású quartetjük a legmagasabb színvonalon, egyéni stílusban játszik klasszikus-, jazz- és világzenét, rendkívüli sikerrel.

Kézdy Luca volt a verseny egyetlen női résztvevője, a közönség díját nyerte el. Azóta óriási utat tett meg, különleges zenéjével, rendkívüli egyéniségével ma már a hazai jazzélet egyik legsikeresebb művésze.

A 15 évvel ezelőtt rendezett verseny többi résztvevőjéről nincsenek információim.


2006-jazzhegedu-002.jpg

Balról jobbra: Duka Laci, Sárközi Lali, Kézdy Luca, Jánoska Román, Zsigmond Robi


hangfoglalo.jpg


nka-logo.jpg

Vissza a hírekhez