Örömzene az iF-ben - Bemutatkozott a New Standard Trio
November 9-én az ország jazzrajongóinak kilencvenkilenc százaléka verhette a fejét a falba. Okkal, hiszen lemaradtak egy olyan trió bemutatkozásáról, ahol minden egyes tag már önmagában is himalájai magasságokban mozog, de most együtt a sztratoszféráig utaztak. Ráadásul első közös zenélésükön.
Fonay Tibor (bőgő), Mester Dániel (szaxofon) és Nyírő Áron (dob) letettek ma valamit az asztalra és az csoda, hogy le nem szakadt. A zenészek már régről ismerik egymást és sokszor voltak közös színpadon, de soha nem mind a hárman egyszerre, legalábbis eddig nem.
„ Már régen tervben volt egy közös fellépés, de a pandémia közbe szólt. Most meg gondoltuk gyorsan összedobjuk, ha már mind itthon vagyunk. Még próbálni se volt időnk, csak átküldtünk egymásnak számokat, amiket szeretnénk játszani.”
Az esemény se volt nagyon hirdetve, a koncert előtt egy törzsvendég aurájú csóka oda is kérdezett a pultba, hogy lesz ma élőzene? Mire a pultos: Persze ott ülnek a zenészek.
Ott is ültek és várták Danit, aki még parkolt. (Ez a Ráday utca környékén nem könnyű mulatság.
De aztán befutott, és egy rövid eszmecsere után neki is kezdtek.
Balról jobbra haladva: Mester Dániel, Nyírő Áron és Fonay Tibor
A „Sandu” volt az első számuk, igazi közönség csalogató (nem ma kezdték a srácok…), és úgy nyomták, hogy még Clifford Brown előtt se maradtak volna szégyenben… Utána kicsit szerelmesbe váltottak, jött a „Wet”, aztán az „Ask Me”, és az „I Love”. Ennél a hármasnál furcsa vízióm támadt, kicsit olyan volt a sorrend és játék, mint egy nagy szerelem első lépései. A „Wet”-nél ment a szemezés és az ismerkedés, amikor még nincs semmi konkrét, de már látszik, hogy ebből valami komoly lesz. Az „Ask Me”-n már rajongva beszélgettek, mint egy állati jó első randin, észre se veszed és végig dumáljátok az éjszakát. Az „I Love” pedig elhozta a beteljesülést, ment a játék ezerrel hol ez, hol az vette át a vezetést, de végig megmaradt a bizalom és az együttműködés. Ezek után muszáj volt lassítani és szívni egy cigit (érti, aki érti)…
Mester Dániel is klarinétra váltott, előbb a „Gesi”-t játszották (szívszorítóan gyönyörű török darab), végül pedig a „How Deep Is the Ocean”-nel zárták a koncert első felét.
Sajnos a szünet és a beállás kicsit elhúzódott, ezért a második menetet muszáj volt rövidre fogni, hogy tízig be tudják fejezni. Én ezért elsősorban a kerületet okolom, s nem csodálnám, ha a következő, ez okból rövidre fogott koncert után a felhevült jazzrajongók a IX. kerületi Városháza elé vonulnának tiltakozni, kottákkal felvértezve.
A második részben a fentebb említett okból felgyorsultak az események és a zenészek. Jött a „Midnight Voyage”, ahol Fonay Tibor olyat szólózott, hogy izgultam a bőgő épségéért. Ezután következett a „Stompin’ at the Savoy”, ahol a prímet Mester Dániel vitte egy darabig aztán átadta a „szót” Nyírő Áronnak és Fonay Tibornak, akik egy remeket „beszélgettek”. Végül pedig jött a „Tenor Madness”, aminek az egyetlen hibája az, hogy nem lehet végtelenítve játszani. Ahhoz képest, hogy most játszottak először együtt, tökéletes volt az összhang és a hangulat, mind a zenészek, mind a közönség kitűnően szórakozott. Összeségében remek este volt. Jöjjön a következő.
Az elégedett előadók
