JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. április 16.
Pacsirtasirató a Muflonban2024. április 15.
Rafael Mário: Out of Zone2024. április 08.
Blaser, Samuel: Book Nine2024. április 03.

Hírek

Gitárosok az én szememmel – Herb Ellis

Sorozatom a végéhez közeledve kelletlenül is rámutat a tényre, hogy számos hiányzó lesz majd. Az utolsó előtti epizódban ismét a régi iskola egyik jól ismert követének életútját tárgyalom, mutatom be. Herb Ellis a bebop gitározás egyik kiemelkedő és követendő példája a mai napig is.

herb-ellis.jpg


A Texas államban található Farmersville-ben született 1921. augusztus 4-én Mitchell Herbert Ellis néven, és 2010. március 28-án halt meg Los Angeles-ben.

Első inspirációi közé George Barnes tartozott, hatására kezdett el gitározni. Az egyetemen a zene irányába terelődött tovább, ott viszont nem tanulhatott a fő hangszerén. Viszont anyagi okokból egyébként is ott kellett hagynia az iskolát és turnéra indult egy zenekarral. A későbbiekben Jimmy Dorsey együttesében az első rögzített szólóira is sor került.

Ebből a felállásból váltak ki többen, John Frigo és Lou Carter, velük közösen megírtak olyan örökzöldeket, mint a „Detour Ahead” és az „I Told Ya I Love Ya, Now Get Out”. Soft Winds néven működtek, 1952-ig dolgoztak együtt.

A következő évben egy bizonyos Barney Kessel helyét vette át az Oscar Peterson Trio soraiban. Ez a trió pedig a jazz történelem egyik legjelentősebb zongora, gitár és bőgő triójává nőtte ki magát. Ennek a hármasnak a fontossága pedig abban is rejlik, hogy Peterson és Ray Brown mellett Herb Ellis volt az egyetlen fehér tag és ez nem lényegtelen tény egy olyan időszakban, amikor a rasszizmus határozottan jelen volt.

Ezt követően aztán ez a trió egy dobossal kiegészülve képezte a házi ritmusszekciót Norman Granz Verve Records felvételein, ahol olyan legendák lemezeit rögzítették, mint Ben Webster, Stan Getz, Dizzy Gillespie, Roy Eldridge, és Harry „Sweets” Edison.

Rajtuk kívül dolgoztak még Ella Fitzgerald és Louis Armstrong duójával. Előbbivel Ellis-nek lehetősége nyílt turnézni több éven keresztül.

Gitáros szempontból kiemelten fontos megjegyezni a „Great Guitars” produkciót, amiben rajta kívül hallani lehet olyan további legendákat, mint Barney Kessel, Charlie Byrd és Tal Farlow. Igazi jazz gitáros csemege, szerencsére az interneten több felvétel is megtalálható.

(A Great Guitars 1982-ben abszolválta egyetlen magyarországi koncertjét: a Debreceni Jazz Napokon léptek fel Herb Ellis-Barney Kessel-Charlie Byrd összeállításban! – A szerk.)

53 lemez jelent meg Ellis neve alatt és további 35 albumon van jelent sideman-ként. Az említetteken túl együtt dolgozott még Benny Carter-rel, Victor Feldman-nel, Coleman Hawkins-szal, Sonny Stitt-tel, és Lester Young-gal is.

Magyar vonatkozást tekintve fontos megemlíteni még, hogy az 1967-es „Wind, Sky and Diamonds” lemezen Szabó Gáborral is játszott.

Ha a bebop gitározás témája felmerül, Herb Ellis nálam mindenképp a kiemelendők közé tartozik. Klasszikus, követendő mintapélda, minden zenész és jazz kedvelő számára kötelező. A korábban említettekhez hasonlóan neki is sikerült kialakítani egyéni sound-ot, ami által felismerhetővé vált. Talán néha hajlamosak vagyunk elsiklani az ő neve felett, még szerencse, hogy a legismertebb videómegosztó algoritmusa felkapta azt a bizonyos 1978-as „Windflower” című albumát Remo Palmier-rel. Ennek köszönhetően már az 5 millió megtekintést ostromolja a felvétel, ami a jazz lemezeket tekintve mindenképp ritka és egyben sokatmondó. Számos album érdemelne még figyelmet nagyobb közönségtől.


hangfoglalo.jpg


nka-logo.jpg

Vissza a hírekhez