A Stég színpad második napja

Négy koncert - közjátékokkal.

Mordent Quintet

Felüti a kánikulában felforrt fejünket az indító dob löket, ismét Richter Ambrust láthatjuk a színpadon, ami nem is csoda, hiszen az idei (és 51. alkalommal megrendezett Debreceni Bor és Jazz Napok) kiszemeltje. Az első szám “Blues for McCoy” címet kapta és nem meglepő módon a zongorista (Egri János Jr.) írta, vélhetőleg példaképe előtt tisztelegve. De hallhatjuk Raboczki Balázs saját szerzeményeit is. Kellemes délutáni felütése a napnak a Mordent Quintet, balladákkal, ifjú de annál tehetségesebb zenészekkel. Raboczki úr nagyon szép szólót kerekít, a rá sütő nap alatt még a napszemüvege is az orra vége felé vándorol, nem csak az izzadtságcseppek mindannyiunk tarkóján. De ma sem bánjuk, jó rotyogni a nyárban és szabadnak érezni magunkat egy kis jazz alatt.

Az utolsó szám a “Beep Durple” nevet kapta, egy zenekar itt rögtön az eszekbe juthat, talán nem félreértés. A betűcsere is érthető, olyan sípolósan dörpölős.

Zenekari tagok:

Raboczki Balázs – altszaxofon, Táborszky Bence – trombita, Egri János Jr. – zongora, Miskolczi Márk – bőgő, Richter Ambrus – dob

Jimi Hendrix Underground Experience

A jazz, blues és a rock határán táncoló bandában az idén 68 éves Baló Istvánt láthatjuk, ezt maga is büszkén hirdeti, meg azt is, hogy ő aznap is gyakorolt már. Hát igen, azt mondják, ez meg szokott látszani, és rajta meglátszik… mármint a gyakorlás. Ez a produkció nagy közönséget vonzott, tele a domboldal a központi helyen elhelyezett nagyszínpadán a fesztiválnak (művész nevén ugye stég, ami azért is leíró, mert hát egy ilyen perem szélén a tó mellett egyensúlyozva lehet a színpadhoz jutni a “backstage”-be). BI hozza a szokásos végtelenített energiáját, a gitárosokkal együtt. Ilyen zenét nem lehet teljes leizzadás nélkül játszani, szinte ez a mérője vagy lehetne mérőpohara a koncert végén kicsavart póló, hogy igencsak megdolgoztak a hangulatért a fiúk. A közönség hálás, örül, ütemre dobol, icereg mocorog.

Várnai Dániel a koncert után kérdésemre felel: “ jó volt, döcögősen indult, de jó volt”.

Az utolsó szám felütése nagyon érdekes, már nem találom a szavakat, úgyhogy ajánlom saját füllel megnézni, a Szimplában meg szoktak fordulni. Itt garantáltan megkapták a nagy tapsot és ráadást is kértek.

Zenekari tagok:

Várnai Dániel – gitár, Winter Csaba - basszusgitár, Baló István – dob

Közjáték I - rövid interjú Miskolczi Márk bőgő és basszus gitár játékossal

Részletek

“A hangerő, olyan, mint egy drog. És a koncertek sokszor túl vannak hangosítva. Volt egy kísérlet, ahol két felvételt kellett összehasonlítani és a különbség csupán 1 decibel volt a kettő között - amit persze nem tudtak a résztvevők. A hangosabbra a tesztelők mindenfélét mondtak, ilyen olyan részletet kiemelve [itt kicsit a borokat gurmizálókat utánzó mozdulatokat tesz]. A legjobb az lenne, ha lenne rendesen hangmérnök, aki ott van a próbákon is, érti, ismeri a művész koncepcióját, hallja, hogy szól a próbán. Mert a próbán mindig jobban szól!”

“Van, hogy azt érzem, hogy ez most nagyon nem sikerült jól, és pont akkor valaki könnyes szemmel mondja, hogy de jó volt, élete koncertje.”

“Gyerünk, menjünk segíteni Pistinek pakolni.”

Közjáték II - átpillantás a Jazzma színpadra

Gyárfás Attila duójába bele kell fülelni, ha már a dobosoké idén a fesztivál. Nagyon izgalmas, amit csinál, kövessék a kollégák cikkét, akik a Jazzma színpadról tudósítanak. A közönség megszállottan figyelő fele tátott szájjal és néha egy “oh” halk kiáltással, persze, hogy egy zenész, szintén dobos. De nem csak ő, “egyszer játszhatnék ilyen dobossal” - sóhajt fel egy fiatal fiú a szomszéd padnál.

Tomor Barnabás Trió

Egy kicsit megcsúszva, egy szinte ördögi jellegű dobszóló közepébe sétálok bele. A színpad technika még a fényekkel is ráérez és nagyon ráerősít arra, ami a színpad közepén történik. Valahogy a dobfelszerelés is megnő, térben kitölt mindent, ahogy Szumper Ádámból kitörnek ezek a ki tudja honnan feltörő indulatok. A zenében sokszor, sok érzés van és ezért nem is kell negatív fogalomként értelmezni itt az indulatot. Az biztos, hogy most már a földön is ül közönség, valószínű nem tudtak elmenni e mellett. A hangerő itt most tényleg dübörög, torkomban lüktet, azt érzem mindjárt az orrom is vérzeni fog, persze ez csak érzet. Az első sorban kuporgok a lépcsőn.

Maga a felállás is izgalmas, 1 dob 2 gitár - hiszen volt az imént is ilyen. A rock előtt tisztelgünk ma a Stégen. A hangerőt is a műfajhoz húzták fel a Triónak, illetve hát még ez jazz, de hajszál választja el egy klasszikusabb pogózástól. Az egyik szám hatására rögtön a Black Sabbath Planet Caravan-ja jut eszembe, persze ez a szám kevésbé zúzós, mint a szóló, amire megérkeztem. Intenzív, érdekes koncertélmény.

Zenekari tagok:

Usztics Péter – gitár, Tomor Barnabás – basszusgitár, Szumper Ádám –Dob

Kriz

Az este zárása éles kanyar: vidám standard-ek, latinos hanghullámok, könnyed vidámság, “babacsinálós”, ahogy Csapó Krisztián bejelenti nekünk saját, feleségéhez írt számáról. Olyan “igazi jazz”, amit mindenki jazznek ismer el. Semmi bonyodalom, csak a móka, tari ra-ra, ra ti ra. Az embernek táncra perdülni is kedve lett, másoknak is, de nem mindenki adta be a derekát. Bár olyan is volt, aki a színpad előtti kordonnal perdült táncra, vélhetőleg a bor súgta a fülébe ezt, de hamar lehámozták a két úriembert a biztonságiak a zenészek felé borulásról.

Személy szerint ritkán hallok férfi énekest, és ez is felüdítő volt, Csapó Krisztián jól dalol. Hangulatos este volt ez is kérem.

Zenekari tagok:

Csapó Krisztián – harsona, ének, Soso Lakatos Sándor – szaxofon, Tálas Áron – billentyűk, Ladányi Gábor – gitár, Horváth Plútó József – basszusgitár, Mihalik Ábel –dob