JazzMa

Friss Hírek

Fertőrákosi koncert2025. július 07.
Zádor–Kováts Duo: 22025. július 05.
Nagy János: Voyagers2025. június 27.

Hírek

Olvasói levelek – január 2.

Ma reggel 8 óra körül írtam bele januári főszerkesztői levelembe pótlólag, hogy várom az olvasói leveleket, és 8 óra 24-kor már meg is jött az első levél, amit alább olvashatnak!

Novotny Tibor budapesti olvasónk ezt írta:

„Kedves Róbert!

Nagy örömömre szolgált, hogy Szaniszló Richárd megérdemelten ilyen komoly szakmai elismerést kapott, már régen megérdemelte. A Makoto Ozone–koncertje világszínvonalú volt zenei szempontból, kár, hogy a szervezők nem gondoltak rá, hogy egy kinyitott koncert Bösendorfer hangerejével egy vibrafon hangereje nem veheti fel a versenyt.

Jómagam néhány nap múlva megyek nyugdíjba a MÁV Szimfonikusok ütőhangsze –szólamvezetőjeként. Évtizedek óta foglalkozok jazzel, elsősorban vibrafonnal. Most, hogy több időm lesz együttesemmel (Just for Fun Project) komolyabb programmal szeretnénk a nagyérdemű elé lépni. Burton, Mainieri, saját dolgok.”

És alább a válaszom:

„Kedves Tibor!

Szaniszló Richárdot 2003. december 19-én léptettem fel először Jazz a Márványteremben sorozatomban. És amikor 2004. március 23-án a Gary Burton-Makoto Ozone duó fellépett a Zeneakadémián, a beálló próba után nekem kellett volna riportot készítenem az amerikai vibrafonossal, de magammal vittem Ricsit és megengedtem neki, hogy ő beszélgessen példaképével, ami azután el is hangzott a Bartók Rádióban. Ott ismerkedett meg Makato Ozone-val.”

Vissza a hírekhez