Magyar Jazz ABC – 355. rész: Fajszi Csanád
Magyar Jazz ABC: Ezt a minden szerdán jelentkező sorozatot 2011 április elején indítottam Csányi Attila barátom hathatós közreműködésével. (Sajnos, ő már nincs közöttünk, hisz 2016. augusztus 4-én elhunyt.) 140 hónapos ez a rovatunk. Abbas Muráddal kezdtük és jelenleg Fajszi Csanádnál tartunk. 11 év és 10 hónap alatt eddig 355 előadót és együttest mutattunk be Önöknek!
Fajszi Csanád
Budapesten született 1970. május 6-án.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz tanszékén, ahol Selényi György tanítványa volt, 1996-ban szerzett diplomát.
Játszott különböző főiskolai zenekarokban.
1989-től 8 évig, az Orient Dixieland Jazz Band harsonása, akikkel szerepelt Ausztriában, Németországban, Hollandiában, Svédországban, és az ismert hazai fesztiválokon.
Felvételek készültek vele az 1991-es Göteborgi- és az 1992-es Drezdai Dixieland Fesztiválokon. Szerepel a zenekar New Orleans-ban kiadott CD-jén, amelyen közreműködik a klarinétos Joe Murányi.
Játszott a Papa Fleigh Dixie Company, a Cotton Club Singers, Malek Andrea, és a Trumpet Call zenekarokban.
1995 és 2001 között a Budafok Big Band tagja volt.
2004-ben a Budapest Ragtime Band-del Breda-ban (Hollandia) lépett fel.
1993 óta tagja a Tűzoltóság Központi Zenekarának.
Játszik az Orient Dixieland Jazz Band „Wang Wang Blues” című lemezén, amely 1990-ben az év lemeze lett.
A Folkestra zenekarral 2003-ban az Év felfedezettje eMeRTon-díjat kapta.
A 2000-es évek közepén a Chicago Jazz Gang, a Showder Band, és a Cool Miners funky zenekar tagja volt.
Jelenleg a Molnár Dixieland tagja.