Bartók Konzi félévi vizsgakoncertek: Fókuszban az énekesek
Magyarország legrégebbi középfokú zeneoktatási intézményének, a Bartók Konzervatóriumnak a keretében működő Jazz Tanszak január 9-én és 10-én késő délután tartotta meg a félévi vizsgakoncerteket. A koncertek nyilvánosak, és a kedvező időpontot kihasználva diáktársak, barátok, szülők, családtagok a karon ülőktől az idősebb korosztályig, kiegészülve a jazz iránt érdeklődőkkel nagy számban kíváncsiak a fellépőkre. A telt házat amolyan dinamikus formában kell elképzelni, sokan csak saját ismerőseiket, rokonaikat hallgatják meg, majd mennek, de jönnek a későbbi fellépőket meghallgatni akaró újabb vendégek.
Személyesen csak a második napon voltam jelen, az első nap eseményeit a műsorterv alapján próbálom elképzelni. Mindkét nap 9-9 olyan formáció lépett fel, amelyek az iskolai oktatás részét képező zenekari gyakorlat során a közös pódium zenélést, az együttjátszást tanulják/gyakorolják szakavatott felkészítő tanárok segítségével. A keddi napon egyébként Antal Tibor és Ávéd János tanár urak (egyébként mindketten élvonalbeli zenészek is) által felkészített zenei csoportok léptek fel.
A keddi napon minden fellépő együttes énekesek köré szerveződött, így a hangszeres képességek mellett az énekesek kísérő szerepében való jártasságot is lehetőségük volt bemutatni a hallgatóknak. Egy-egy szám esetében kimaradt az énekes, ekkor volt alkalom teljes instrumentális darab bemutatására. Nem ildomos a még tanulmányait folytató fiatal korosztály tagjait különböző minősítő jelzőkkel illetni – ez maradjon meg a tanári karnak – mindenesetre engem egyik zongorista játéka fogott meg leginkább a hangszeresek közül.
Csak megjegyzem, hogy a hétfői nap kilenc együtteséből csak hat volt énekes produkció, ezek között volt a mindig nagy érdeklődéssel várt – éppen aktuális felállású – jazz kórus produkciója (most 11 énekessel Karosi Júlia tanárnő irányításával).
A másik, részemről elszalasztott, különleges produkció a hétfői napról a bőgő trió fellépése volt (Barakonyi Brúnó–Mohácsy Lőrinc–Pogány János bőgősök, felkészítő tanár Csuhaj Barna Tibor). A SuperBass elnevezésű együttes (Ray Brown, John Clayton, Christian McBride) lemezeinek megjelenése előtt el sem tudtam képzelni, hogy micsoda zenét lehet produkálni három ilyen hangszeren.
A sok-sok énekes mellett nagyon feltűnő a fúvósok, különösen a rézfúvósok alacsony száma. A két nap alatt összesen egy trombitás tűnt fel a szaxofonosok mellett. Lehet, hogy Melissa Aldana sikere van a háttérben, lehet, hogy nem, de a hétfői napon a hölgyek voltak többségben a szaxofon megszólaltatói között.
12 énekes lépett fel összesen a két nap alatt, tíz hölgy és két úr, valamint a már korábban említett jazz kórus. A programjukban nagyobb részben amerikai standard darabok szerepeltek, többen közülük nagyon is jól boldogultak ezzel az anyaggal. Néhány énekessel és hangszeressel időnként lehet találkozni a klubok fellépői között, ami hallhatóan pozitívan befolyásolta a vizsgakoncertjük színvonalát is.
Minden külön kommentár, név- és program felsorolás nélkül csatolok néhány fényképet a keddi estéről. A fotók kiválogatásánál a felvételek használhatósága volt a szempont, nem pedig produkciókkal kapcsolatos személyes véleményem.
Viszontlátásra a nyár elején esedékes tanév végi vizsgakoncerteken!