JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. március 29.
Saját hangon2024. március 29.
New Fossils: II2024. március 26.
Iyer, Vijay: Compassion2024. március 24.
Rottmayer, Chris: Being2024. március 23.

Hírek

Jazz a Márványteremben – A Cumó Trió lemezbemutató hangversenye (2001. november 20.)

Sokszáz/278.rész

Ennek külön története van!

Történt ugyanis 2001 tavaszán, hogy belga barátom, Albert Michiels (1923-2008) a Hoeilaart International Jazz Competition főszervezője telefonon felhívott Bartók Rádiós irodámban és megkért, ismét küldjek magyar jazzegyüttest a nemzetközi megmérettetetésre.

Nos, én a Cumó Triót (Oláh „Cumó” Árpád (1980) – zongora, Horváth „Plútó” József (1980) – bőgő, Jellinek Emil (1976) – dob) delegáltam.

A fiúktól elájult a belga közönség és a zsűri is. Cumó lett a fesztivál legjobb szólistája, és a kijelölt belga zeneszerző darabjának legjobb előadója. A Cumó Trió pedig a vetélkedő legjobb együttese.

Albert utána gratulált nekem, és elmondta, hogy a tehetségkutató addigi 25 éves történetében ilyen még nem fordult elő, hogy ugyanaz a csapat nyerte mind a három fő díjat! (Azt már csak zárójelben teszem hozzá, ilyen azóta sem történt, pedig közben eltelt újabb 21 év!)

A nemrég meghalt Kiss Zoli „Hagyma” volt a szállítójuk, aki rögtön az eredményhirdetés után (2021. szeptember 29-én este) felhívott és lelkendezve újságolta a szenzációs hírt. Másnap reggel felhívtam Szekeres Juditot, aki akkor az EMI Hungary igazgatója volt, és rábeszéltem, hogy amint hazaérnek Cumóék Belgiumból azonnal csináltasson velük lemezt. Elsőre beleegyezett! (Nem bánta meg, mert a Cumó Trió „My Time” című CD-je Arany Zsiráf-díjas lett!)

Amikor Cumó hazajött, rögtön bevittem az EMI irodába és aláírattam vele az addigra elkészített szerződését.

A lemezt október elején a Magyar Rádió 6. stúdiójában vettük fel, és november 20-án a márványtermi koncert idejére készült el a lemezpréselés és a nyomdai munka.


cumo-trio-my-time.jpg


A fellépők névsora: Oláh „Cumó’ Árpád – zongora, Horváth „Plútó” József – bőgő, Jellinek Emil – dob, scat (7.). Vendég: Hárs Viktor – rap (7).

A lemezen található kilenc felvétel közül nyolcat játszottak el a fiúk. A szerzők és a témák címei:

  1. Oláh „Cumó” Árpád: 7 & 6
  2. Oláh „Cumó” Árpád: In memoriam Tony Williams
  3. Oláh „Cumó” Árpád: Deep Love
  4. Oláh „Cumó” Árpád: Strangers
  5. Oláh „Cumó” Árpád: Moods
  6. Oláh „Cumó” Árpád: Rainy Day
  7. Oláh „Cumó” Árpád: My Time
  8. Leon Lhëost: Retrospection


cumo1.jpg

A fotó a koncert után készült - Cumó, Szekeres Judit, Maloschik Róbert

Vissza a hírekhez