Goodbye Mr. Shorter – Emlékeim a „Mester”-ről
2023. március 2-ám meghalt Wayne Shoter – 89 éves volt. Alábbiakban a vele kapcsolatos élményeimet írom le.
Zenéjével viszonylag elég későn - nem sokkal azután, hogy „kibaszadultam” a Magyar Néphadsereg „fogságából”- 197o novemberében találkoztam először. Akkoriban volt egy lány „ismerősöm”, akinek lakásán egyszer megszólalt a „Native Dancer”. Később, az 1970-es évek első felében, egy barátom, aki az NSZK-ban dolgozott, hozott pár LP-t a legendás második Miles Davis Quintet-től. Ezek mind tetszettek, különösen a „Filles de Kilimanjaro”. Aztán jött a Weather Report korszak. Ezek mind-mind nagy hatással voltak rám. Persze az utána következő korszakának olyan szólólemezei sem hagytak hidegen, mint a „Phantom Navigator”, vagy a „Joy Ryder”.
Ennek kvázi „elő európai turnája” során 1988. március 31-én a Budapest Sportcsarnokban ott voltunk –me and my lovely wife Gabriella, you know-, akkor láttuk először élőben Wayne Shorter-t. A „Mester” szopránszaxofon játszott, fiatalok kíséretében (Jim Beard és Rachel Z – billentyűs hangszerek, Carl James – basszusgitár, Terri Lyne Carrington - dob). Talán mondanom sem kell, fantasztikus volt!
Következett 1992. november 18-a szintén a BS-ben, de akkor a Miles Davis Tribute Band-del. A küzdőtér első sorában ültünk, így közelről láthattuk a varázslatot. Miles az előző évben halt meg, őt Wallace Roney „pótolta”, a hátfájása miatt hiányzó Ron Carter-t Dave Holland helyettesítette. Viszont itt volt a második szuper kvinttetből Wayne Shortet, Herbie Hancock és Tony Williams. Elaléltunk a gyönyörűségtől!
Első „phoner”-emet 1997 nyarán készíthettem vele Kaszás Feri barátom jóvoltából. Történt ugyanis, hogy a Herbie Hancock-kal készített duó albuma (1+1) kapcsán európai turnén voltak, és Olaszországból Wayne Shortet szállodai szobájából felhívták (!) a 2. stúdiót, hogy nekem nyilatkozzanak! (I'm not kiddin’, you know!) A hangmérnök Varga Imivel tűkön ültünk, hogy jöjjön a hívás fél tizenkettőkor. Percre pontosan fél tizenkettőkor megcsörrent a telefon, felvettem és nem volt benne senki… Kiderült a kapcsolóterem széthúzta a kábelt, mert náluk nem volt bejelentve a külföldi hívás. Jó mi? Imi szólt nekik, hogy ne szarakodjanak, itt nem magánhívásról van szó. Erre a kapcsolótermes észlény véletlenül a 17. stúdióba dugta a vonalat. Rohantunk át, hónunk alatt a magnószalaggal, amire rögzíteni kellett a beszélgetést. Gondolom a két világsztár az olasz szállodai szobában nem értette, hogy a budapesti stúdióban miért nem veszik fel a telefont. Végre sikerült, Wayne volt a vonalban, nem izgatta fel túlságosan, hogy a nekem adott 15 percből 12 már eltelt. Közben Herbie-nek WC-re kellett mennie, így Wayne-t kérdezgettem a lemezről, s egyszer csak egy női hang –utólag kiderült HH menedzsere- közbe szólt, hogy sajnálja, de lejárt a negyedórám, és hívnia kell a német rádiót… Aki ismer engem, az tudja, hogy szívesen elküldtem volna melegebb éghajlatra azt a kétbalkezes embert, aki elszúrta a dolgot.
Aztán 2002. július 13-án az egyik debreceni sportcsarnokban léptették fel a Wayne Shorter Quartet-et a Debreceni Jazz Napok keretén belül. A koncert után az egyik erősen izzadtság szagú öltözőben tartottak sajtótájékoztatót pár kiválasztott újságírónak. A koncert szervezője nem akart beengedni engem és Gabit, de szerencsére velünk volt Tzumo és Németh Ferike, akik előző nap a mi szervezésünkben a Zsámbék Jazz Openen léptek fel, s akiket mi vittünk le kocsival Debrecenbe. Amikor a koncert szervezője be akarta csukni az orrunk előtt az öltöző ajtót, akkor Ferike bekiáltott „Hi Wayne”, aki felkapta a fejét és odajött az ajtóhoz, és szólt a szervezőnek, hogy mind a négyen bejöhetünk. Ferike –aki az előző két évben Shorter tanítványa volt a Thelonious Monk Institue-on Los Angeles-ben- bemutatta Tzumot Wayne-nek, hogy szeptembertől ő lesz az új magyar fiú az intézményben. Engem pedig bemutatott neki, mint a Magyar Rádió jazz szerkesztőjét. Aztán miután a kiválasztottak „néhány nagyon szakértői” kérdéssel nem nagyon hozták lázba Wayne Shorter-t, én megkérdeztem tőle mit tud, mi van Aung San Suu Kyi-val? Erre felcsillant a szeme, és mondta, hogy pár New York-i zenész barátjával elhatározta, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy kiszabadítsák a börtönből. (Azt már csak zárójelben mesélem el, hogy a sarokban ülő John Patitucci-hoz odamentem és a szervező heves tiltakozása ellenére megbeszéltem vele, hogy 2003 tavaszán ő legyen a Bartók Rádióban általam szervezett bőgő és basszusgitár verseny amerikai díszelnöke!)
Aztán 2007. július 28-án VeszprémFesten láttuk-hallottuk legközelebb Gabival a Wayne Shorter Quartet-et az Imani Winds-szel.
Aztán 2009. március 18-án a Müpában lépett fel a Wayne Shorter Quartet. Természetesen ott voltunk Gabival, John Patitucci két tiszteletjegyével!
Legutóbb pedig szintén John Patitucci vendégeiként ott voltunk a Wayne Shorter Quartet utolsó budapesti koncertjén 2016. április 11-én a Müpában.
Az alábbi linket pedig munkatársam, Dr. Sümeghy László küldte át nekem. A Down Beat szakírója, Bill Milkowski így búcsúzik Wayne Shorter-től: (akiről 1995-ben egy „phoner”-ben azt mondta nekem Herbie Hancock: „Szerintem Wayne Shorter a "Mester" lesz a XXI. század legnagyobb jazz zeneszerzője.”!)
https://downbeat.com/news/detail/in-memoriam-wayne-shorter-1933-2023
