Hajdu Klára Quartet feat. Szakonyi Milán koncert Stuttgartban
Maloschik Robi bácsi kérésére újra egy koncert beszámolóval jelentkezem, ezúttal Németországból.
2016 óta ismerem személyesen Szabó Dezsőt, a Liszt-Institut Stuttgart igazgatóját és már rég szerettünk volna szervezni együtt egy koncertet a quartetnek, de a COVID keresztülhúzta a számításainkat.
2023 novemberében jött a felkérés és mi boldogan mondtunk igent a stuttgarti koncertre, férjemmel, Szakonyi Milánnal kiegészülve - akinek vendégszerepléséhez a meghívóink ragaszkodtak -, mivel épp a quartet legújabb lemezén dolgozunk, amin szintén ő lesz a vendég. Tökéletes időzítés volt.
Milán a vendégszereplésen kívül még az egész éjszaka tartó vezetést és a koncert hangosítását is magára vállalta.
Az intézet dolgozói nagy szeretettel invitáltak meg minket egy kiadós villásreggelire rögtön a megérkezésünkkor, majd elfoglaltuk a vendégeik számára fenntartott lakást és bejártuk a környéket. Szerencsére Milánnak még fotózni is maradt kedve, így néhány hangulatfotót is készített a stuttgarti városnézésünkkor.
Délután egy rövid hangbeállás következett, majd a koncert kezdésig teltházunk lett, sőt még pótszékekre is szükség volt. Nagyon nagy szeretettel és nyitottan fogadtak minket és igazán értő közönségünk volt, amit mi igyekeztünk a legszínesebb műsorral meghálálni. Megmutattuk az eddig megjelent lemezeink nagy kedvenceit Cseke Gáborral, Soós Mártonnal és Richter Ambrussal, saját daloktól a jazz örökzöldeken át a népdalokig. Milán a páratlan énekhangján és gitárján csatlakozott hozzánk. Még egy kis ízelítőt is adtunk az új lemezünkből egy dal erejéig, hiszen Milán egyik saját szerzeményét is eljátszottuk, ami várhatóan az új albumon is szerepel majd - spoiler alert! -
Hatalmas köszönettel és hálával tartozunk a stuttgarti Liszt Intézet szupercsapatának, akik nagy szeretettel és végtelen profizmussal szervezték meg nekünk ezt a koncertet és biztosítottak minden körülményt, hogy igazán otthon érezhessük magunkat náluk. Kivételes a lelkesedésük és a hozzáállásuk, ami igazán megkönnyítette a zenekarvezetői munkám. Szívből gratulálunk az Intézetnek, hogy 1990 óta dolgoznak töretlenül, és hogy nemzetközi szintre emeljék a magyar kultúrát a világszerte működő 27 magyar létesítmény egyikeként Stuttgartban.
Az utazásról egy vlog is készült, ami Hajdu Klára YouTube csatornáján látható:
https://youtu.be/y_sZtaoIFm8?si=_UhGaQhdEei250g_