JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2025. március 28.
Névnaposok - Maja2025. március 28.
Masecki, Marcin: Monk2025. március 22.

Hírek

Emlékezés Wayne Shorter-re zenekarával és Ravi Coltrane-nal

A 2023. március 2-án 89 éves korában elhunyt Wayne Shorter tenor- és szopránszaxofonos már életében jazz legenda volt. Játéka az Art Blakey’s Jazz Messengers-ben, a második Miles Davis Quintet-ben, a Weather Report-ban már több mint elég lenne ehhez a pozícióhoz, pedig emellett még meg kell említeni a hatvanas évek kiváló Blue Note lemezeit és a 2000-ben megalapított – és haláláig működő – akusztikus quartetjét.

Jazz-rock albumok 1979-ből - Joni Mitchell „Mingus”

A „Mingus” a kanadai énekesnő, Joni Mitchell tizedik lemeze volt, de az első, amelyen rajta kívül csak jazzmuzsikusok működtek közre. A stúdiófelvételeket 1978-ban és 1979-ben rögzítették a Hollywood-i A&M és a New York-i Electric Lady stúdiókban. Az LP-t az Asylum jelentette meg 1979-ben.

Névnaposok - Maja

Olvasóink kívánságának megfelelően újra indítottam „Névnaposok” című sorozatomat!
Ma Maja névnap van. A magyar jazz történetében 1 Maját találtam.

Kis hírek – friss hírek

Magyarország egyetlen naponta többször is frissülő jazz lapja, a JazzMa.hu aktuális cikkeinek tartalomjegyzéke.

FREE JAZZ ALBUMS 2025 - 102. rész

Ez az írás - ahogyan a FIVE STARS ALBUMS című sorozat esetében is történt - a free jazz honlapján ismertetett alkotások közül mutat be kéthetente egyet.
Százkettedik rész: ONILU (JOE CHAMBERS, KEVIN DIEHL, CHAD TAYLOR) - ONILU.

Jazz-rock albumok 1978-ból - Magma – Attahk

A francia Magma hetedik albumának felvételeit a Le Château Hérouville-ben rögzítették. A zenéket Christian Vander komponálta. Az LP-t az Eurodisc jelentette meg 1978-ban.

Magyar Jazz ABC – 470. rész: Győri testvérek, Gábor és János

Magyar Jazz ABC: Ezt a minden szerdán jelentkező sorozatot 2011 április elején indítottam Csányi Attila barátom hathatós közreműködésével. (Sajnos, ő már nincs közöttünk, hisz 2016. augusztus 4-én elhunyt.)
168 hónapos ez a rovatunk. Abbas Muráddal kezdtük és jelenleg Győri Gáborral és Jánossal tartunk.
14 év alatt eddig 470 előadót és együttest mutattunk be Önöknek!

Ma 32 éves Birinyi Ádám és 46 éves Hiromi

2025. március 1-e óta 14 éves a www.jazzma.hu. Ebből az alkalomból új sorozatot indítottam, amely az épp aktuális napon született magyar és külföldi jazzmuzsikusokat ünnepli egy-egy zene segítségével!

Ma lenne 106 éves Zsoldos Imre

A trombitás-zenekarvezető 1919. március 26-án született Budapesten, és 1985. augusztus 27-én halt meg.

Korábbi bejegyzések