Binker Golding vendégszereplése a BJC-ben
Binker Golding angol tenorszaxofonos vendégeskedett szeptember 12, pénteken-én este a Budapest Jazz Clubban. Egy árnyalatnyival talán kisebb volt a közönség, mint az angol vendégművészek esetében megszokott, viszont a külföldi vendégek aránya magasabb volt. Talán ők jobban ismerték a vendég nevét, de az is lehet, hogy a pár villamos megállóval arrébb tartott Józsefvárosi Jazzfesztivál csábította el a potenciális közönség egy részét.
Egyébként Binker Golding (1985) nem először lépett fel Magyarországon. A 2017. évi Szegedi Jazz Napokon már játszott, a plakáton látható „Binker & Moses” név a Binker Golding tenorszaxofonos és Moses Boyd dobos duóját jelenti.
Ahogy a hangszerösszeállítás már sejteti, akkor amolyan free-be hajló zenét játszottak tele dinamizmussal és energiával. A BJC programfüzetében a sajtóhírekből vett idézetekkel a szaxofonos hard bop iránti orientációjára is felhívják a figyelmet. Egyébként is a free ellen szólt a magyar zenészekből összeválogatott kísérő muzsikusok névsora is.
Az Oláh Krisztián zongorista mellett az első tervek szerint FonayTibor és Serei Dániel alkotta volna a zenekart, de végül a zongorista triójában Jónás Géza bőgőzött és Rigó Gábor dobolt.
A kétrészes koncert mindkét félidejében 4-4 számot játszottak. Az elhangzott darabokat nem konferálták, így a számok listáját én sem osztom meg az olvasókkal. Néhány standardet felismertem, illetve felismerni véltem, de mindegyiket egyedi hangvétellel játszották.
Kezdésnek egy tempós, negyedórás darabot játszottak szaxofon–zongora duó felvezetéssel, majd a dobos kivételével mindenki játszott egy terjedelmes szólót, a vendég kettőt is. Ezt két lassabb darab követte. Szerintem az első rész utolsó kompozíciójára állt össze igazán a csapat, onnantól kezdve amolyan modern mainstream koncertet hallhatott a közönség, az egyszeri, alkalmi koncertnek megfelelően sok-sok szólóval megtűzdelve.
Utolsó számként egy Thelonious Monk darabot játszottak, de előtte még Golding megköszönte a meghívást, a közönségnek az érdeklődést, a zenésztársaknak közreműködést és mellesleg meleg szavakkal meg is dicsérte Őket.
A kétszer ötven perces program után a közönség még szívesen vett volna egy kis ráadást, de úgy látszik erre már nem készült fel az alkalmi formáció. Mindenesetre így is némi bepillantást nyertünk a brit jazz-színtér egyik tehetséges zenészének izgalmas világába.
